Cikkek

Gellért Gábor

2023. március 22.

5 éve jelent meg Cserna-Szabó András 77 magyar pacal című könyve. Aztán a Neptun Brigád úgy döntött, hogy színdarabot ír belőle. El is készült a monodráma (vagy monovígjáték), amelynek főszereplője maga a pacal. A fogyasztásra javasolt „műalkotás” Ficzere Béla színművész előadásában látható. A darab címe: A pacal ideje.


– Úgy gondoltuk, hogy a darab megszületésének története előtt a könyvvel is megismertetjük Olvasóinkat. Így megkérdeztük Cserna-Szabó Andrást, miért írt összefoglaló munkát erről az egyértelműen megosztó ételről?


– Először is azért írtam meg, mert szeretem a pacalt. Másrészt mindig érdekelt, hogy miért épül kultusz egy étel köré? És miért alakul ki zsigeri gyűlölet? Ennek egyébként megkerestem az okát.


A XIX. században a pacal egy komoly rangvesztésen esik át, devalválódik. Előtte megtalálható a főúri, főpapi asztalokon, elit alapanyag. Főleg a borjúpacal. Aztán a XIX. században béresétel lesz belőle, de leginkább állateledel. Az I. világháború idején a húsínség hatására visszajön, majd elképesztő reneszánsza kezdődik. Már a 2 világháború között is érezhető a népszerűsége, de a Kádár-rendszer alatt a legjobb fogások közé lép. Akkor viszont hiánycikké válik, ugyanis Olaszországba szállítják jó pénzért. Ami nincs, az még fontosabb… tovább izmosodik a kultusz.


Manapság már működik pacalkedvelők klubja a facebook-on. Megosztják egymással, mit, hol evett. Jó volt vagy rossz. Receptek és ellenreceptek olvashatóak. Közben a magyar emberek háromnegyede már a pacal nevétől is megborzong, zsigerből gyűlöli.


Nincs semlegesség. Nincs olyan, hogy „hát ha az az ebéd, akkor megeszem”.


Akik imádják, nem értik, hogy lehet nem imádni.


Akik utálják, úgy is tudják szívből gyűlölni, hogy nem is kóstolják meg. Mert undorító. A pacal megítélése kicsit olyan, mint a mókus meg a patkány története. Hasonlítanak, de a mókusnak jobb a marketingje. A pacalé rossz.


– Hogyan épül fel a könyv?


– Három részből áll. Az első rész: a magyar pacal története. Ez egy 500 éves sztori, volt elég forrásom. 2. rész: ugyanez receptekkel. Elképesztő, milyen csodareceptek születtek 5 évszázad alatt. 3. rész: A pacal és az irodalom kapcsolata. Hogyan jelenik meg a pacal Rabelais, Moldova, Esterházy műveiben. Ez a könyv nem szépirodalom, csak egy szépíró írta.




– Hogyan lett a könyvből színházi előadás?


– Álmomban nem gondoltam volna, hogy ebből előadás lesz. Körülbelül annyi esély volt erre, mint arra, hogy az értelmező kéziszótárt megfilmesíti valaki. De akkor jött a Neptun Brigád. Egy nagyon kreatív csapat, mindent átírnak és abból új értéket készítenek. Felhívtak, elmondták, hogy mi a tervük. Mondtam, hogy ok, nincs vesztenivalóm. Ha jó az előadás, akkor azt mondom, hogy hát hiába… jó volt az alapanyag. Ha rossz, akkor meg azt, hogy mégis… hogy lehetett egy ilyen jó szöveget elrontani.


– Innentől Ficzere Béla meséli tovább a történetet…


– A Vas Gyuri – aki az előadást rendezte – egy iskolába járt a Csernával, jóban is vannak. Mikor megjelent a 77 magyar pacal, egyből elolvasta. Utána egyik nap utaztunk le Győrbe egy előadásra, amiben mindketten játszottunk, és azt mondta nekem a tájbuszban: Képzeld Béla, elolvastam a Cserna könyvét, és egy vízió jelent meg előttem. Ott ülsz egy kondérban a színpadon, mint pacal, és mondod ezeket a míves szövegeket. Mondtam neki, hogy ez nagyon megtisztelő, szólj, ha megcsináljuk. Eltelt három év, de nem találtunk fogást a szövegen. Úgy volt megírva, hogy bárhogy olvastam, hangoskönyv lett belőle. Aztán valahogy a harmadik év vége felé nagyon belemerültünk és kitaláltuk az előadás kereteit. Felkerülök pacalként a színpadra, és megpróbálom megszerettetni magam. Ha már megosztó étel vagyok. Bevontuk az írásba Baksa Imrét, a Neptun brigád megalapítóját. De én is írtam. Van benne például egy jelenet, ami velem történt meg. Tényleg szereplő benne a tűzoltóság, apám pedig egyszerre főzött pálinkát és pacalt is, de nem spoilerezek.


Tehát hárman írtuk, Vas Gyuri, Baksa Imre és én. Bártfay Rita dramaturgot is bevontuk az alkotásba, hogy legyen valaki, aki összefűzi a rengeteg ötletet.




– Cserna-Szabó András megnézte az előadást?


– Szerencsére tetszett neki. Sőt, kétszer is látta. A második alkalommal főzött is egy körmös pacalt az előadás végére. Egyébként azt mondta, hogy nagyon sokat változott egy év alatt az előadás, előnyére. Ezen felbuzdulva több ilyen előadás is lesz a jövőben. Március 25-én Balatonalmádiban harcsapacal készül majd, és velem is lesz az előadás után beszélgetés. Harcsapacalt utoljára Rosenstein Tibi bácsi készített egy gourmet fesztiválon, gyakran nem kerül tányérokba ez az étel. Aztán a Tavaszi Fesztiválon megint a Cserna főz valamit. Hozzájárulunk a pacal jó marketingjéhez! Még a végén sikerül rehabilitálnunk!


Fotók: Dúró Gábor

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek