Júniusi számunkban terítékre kerül a bodza- és az akácvirág, elmondjuk, mi az a matcha, bemutatjuk a sófajtákat, Schlanger András színész-vendéglőst, Szentesi József borászt, akinek két szenvedélye a biliárd és a pezsgő. Jahni László kerti javakból készített ínycsiklandó fogásokat, Schäffer Erzsi Füsi néni titkos lepényreceptjét szervírozza Konyhamesék rovatában, Nábelek Zsófi pedig megtanít glutén nélkül sütni. És még két érdekes írás. Kohut-Görömbei Luca üveghulladékokból készít izgalmas tányérokat, az akasztói szikiponty-halgazdaságban pedig szemtanúi lehetünk annak, hogyan szaporítják a pontyot. Ha a 20. oldalra lapoznak, az is kiderül, miért adta Kitzinger Szonja riportjának ezt a címet: „A szív a víznek szalutál”. Végül is ez a nagy ho-ho-horgász kedvenc nótája.

„Az ostobák a mácsikot kanállal, a borsót villával eszik!”
(Ben Johnson angol drámaíró)

MI SEM TERMÉSZETESEBB, mint ha leülünk ebédelni vagy vacsorázni, akkor az asztalon terítő van, bors- és sótartó, a tányérok mellett evőeszközök: kés, kanál, villa. De ez nem volt mindig így!
A régi világban sokáig kézzel ettek. (A világ egyharmada pálcikával.) A középkori ember tányért nem használt, a közös tálból a kés hegyére bökve vette ki a pecsenyét, majd egy vastag és száraz szeletelő cipóra tette. A kenyeret a lakoma végén szétosztották a koldusok között.

Kést mindenki hordott magánál, többnyire az övébe dugva. A kés egyszerre volt evőeszköz és fegyver, mindaddig, amíg 1637-ben Richelieu bíboros meg nem látta, hogy egy udvaronc tőrheggyel a fogát piszkálja. No, megparancsolta, hogy kovácsoljanak kerek hegyű kést, és a penge egyik fele legyen tompa. Ínyencek szerint ez volt a civilizáció kezdete!

Mert a kanalat (régiesen kalán) ismertük ősidőktől fogva. Eleinte kagylóhéjat, csigaházat használtunk a folyadékok kimerésére, majd Egyiptomban fából faragtak bögrekanalat. A rómaiak kétféle kanalat különböztettek meg: a kisebbet (tojásevésre) cochlearnak, a nagyobbat (mártásokhoz) ligulának nevezték.

Evőeszközeink közül a villa sorsa a legkalandosabb. A kétágú nyársat már Homérosz említi, később ezt használták a rómaiak is pecsenyesütéskor, de senkinek nem jutott eszébe enni vele. Villát (a mai értelemben) először Theodora bizánci hercegnő használt a 11. században, aki egy dózséhoz ment feleségül. Az aranyozott nyársról azonban a pápa kijelentette, hogy a „bűnös elpuhulás” jelképe.
Isten le is sújtott a tévelygőkre: a dózsét is, hitvesét is elragadta a fekete halál. Úgyhogy a villának egy időre befellegzett. Ördögi szerszámnak tartották, amivel az ember csak kiüti a fogát. Luther Márton Wittenbergben 1528-ban így vélekedett: „Isten óvjon a villától!” Csatlakozott hozzá kortársa, Rotterdami Erasmus holland teológus is: „Kenyérrel vagy három jó ujjunkkal mindent elérünk, minek ez a buta szerszám?”

Heródes születésnapján, ahol Szalome ellejtette híres táncát, feltehetően kézzel ettek. A királyi palota holt-tenger-parti feltárása az elmúlt évtized régészeti szenzációja. Minket leginkább az érdekelt, hogyan is zajlott egy ilyen ókori lakoma, és mit ehettek a vendégek? A kétezer éves menüről Vörös Győző ókorkutató mesél a 8. oldalon.

Az is lehet persze, hogy Heródes italába kevertek valamit, és ezért volt hajlandó – a táncért cserébe – levágatni Keresztelő János fejét. A kábító és vágykeltő afrodiziákumok rejtelmes világáról sok mindent megtudhat a 38. oldalon.

Júniusi számunkban terítékre kerül a bodza- és az akácvirág, elmondjuk, mi az a matcha, bemutatjuk a sófajtákat, Schlanger András színész-vendéglőst, Szentesi József borászt, akinek két szenvedélye a biliárd és a pezsgő. Jahni László kerti javakból készített ínycsiklandó fogásokat, Schäffer Erzsi Füsi néni titkos lepényreceptjét szervírozza Konyhamesék rovatában, Nábelek Zsófi pedig megtanít glutén nélkül sütni.

És még két érdekes írás. Kohut-Görömbei Luca üveghulladékokból készít izgalmas tányérokat, az akasztói szikiponty-halgazdaságban pedig szemtanúi lehetünk annak, hogyan szaporítják a pontyot.
Ha a 20. oldalra lapoznak, az is kiderül, miért adta Kitzinger Szonja riportjának ezt a címet: „A szív a víznek szalutál”. Végül is ez a nagy ho-ho-horgász kedvenc nótája.