Legújabb számunkból megtudhatják melyik fővárosi vásárcsarnokban, kinél érdemes vásárolni. Körbejártuk a budapesti piacokat, bemutatjuk a legjobb termelőket, de felsoroljuk a legjobb tésztás helyeket is. Az evés lélektanába kalauzol bennünket Forgács Attila klinikai szakpszichológus: megtudhatjuk tőle azt is, hogy miért nem tudunk tartósan lefogyni. Gasztroportrét olvashatnak Mikszáth Kálmánról. Étlapunkon grillkolbászok, tésztafélék, zöldborsós ételek, különleges desszertek szerepelnek. Címlapunkon pedig egy vagány mákos tészta csalogat.
„– Kérek nyolc almát.
– Kilenc lett, maradhat?” (pesti kofavicc)
BÁRHOVÁ UTAZOL a világban, menj ki a piacra, rögtön megérted magát az országot, lakóinak temperamentumát, kulturális színvonalát. A pesti kofa valaha fogalom volt. Hozzátartozott az városképhez. Volt tejes kofa (a híres soroksári milimárik), kender-, kenyér- és dinnyekofa.
A gyalogkofa vásárról-vásárra járt, a kucséber a nyakába akasztott tálcáról kínálta portékáját, a dunai vízárus kordéval hajtott keresztül a városon. Volt kofamérleg és kofapecsenye (fokhagymás szűzsült), kofasor és kofaháború. Hírhedett volt a pesti kofa zsémbes természetéről, méteres nyelvéről is.
A nagyszájúság azonban nemcsak civódást jelentett, hanem kofadalt is. A leleményesebb kofák így kínálták a sütőtököt: „Parázs, édes / Vastag, széles, / Kóstolja kend / Be jó édes!”
Aztán a kofák kihaltak és megjelentek az álkofák. Ha kell, babos kendőt kötnek, pruszlikot öltenek, a tájszólást is megtanulják. Náluk minden „bio”, „öko”, „háztáji”. A mélyhűtött lengyel rókagombát „hajnalban szedték az Őrségben”, az izraeli eper „mézédes magyar szamóca”, a marokkói káposzta „vecsési”, a ketreces tojás „kapirgálós tikmony”. De lejárt az idejük. A valódi termelőkkel nem vehetik fel a versenyt.
Ha tudni akarják melyik csarnokban kinél érdemes vásárolni, lapozzanak a 30. oldalra, és olvassák el a fővárosi vásárcsarnokokról szóló összefoglalónkat. Megéri.
Egy makacs legenda szerint a tésztát Marco Polo hozta magával Kínából 1295-ben. Hogy ebből mennyi igaz, kiderül, ha elolvassák a tészta történetéről szóló írásunkat a 14. oldalon. Annyit elárulhatok, hogy nemcsak az olasz száraz tésztákról lesz szó, hanem néhány magyar rokonukról is, például a lebbencsről és a csuszatésztáról.
Felsoroljuk a legjobb tésztás helyeket is, amelyek elvitelre meglepően széles választékot kínálnak.
A legjobb tészták persze – legalábbis is Boccaccio humanista költő szerint – a Haslagok országában teremnek, ahol a szőlőt kolbásszal kötözik és az ott lakók semmi mást nem csinálnak, mint egy óriási parmezánhegy tetejéről húsos derelyét gurigálnak le, mindenki annyit vesz belőlük, amennyit csak akar.
A csodálatos hegy már átvezet bennünket az evés lélektanába. Erről beszél Forgács Attila (8. oldal).
A pszichológus szerint „eszegető lények vagyunk”,
életünket alapvetően meghatározza a táplálkozás, bizonyíték erre az is, hogy amikor megnyílt az első vásárcsarnok,
a környéken lakók elhíztak.
Csúnyán meghízott Mikszáth Kálmán is, aki szintén a csarnok közelében lakott. Élete vége felé zsúrkocsit tolt a hasa alá, hogy könnyebben ülhessen.
Mikszáthot még azok is nagyevőnek tartották, akik soha egyetlen sorát nem olvasták.
A mítosznak a zömök testalkat, a pitykés mellény alatt feszülő tekintélyes pocak, a csálé, pödrött bajusz, a csibuk az oka. Az író tényleg úgy nézett ki, mint egy tekintetes vidéki táblabíró, aki a bőséges ebéd után kiült pipázni a tornácra. A korabeli fotográfiákon szinte érezni lehet a pörköltszaft illatát.
Róla a 44. oldalon olvashatnak gasztroportrét.
Legújabb számunkban bemutatunk egy ezer kilós topmodellt, egy Charolais bikát is. Kolonics Zoltán elmondja miért jó cukrászdába járni, a kékfrankost termelő Garger Imre pedig – szívszorító interjúban – arról vall, hogy a boldogság maga az egyszerűség. Amit nem is olyan könnyű elérni.
Étlapunkon grillkolbászok, tésztafélék, zöldborsós ételek, különleges desszertek szerepelnek.
Címlapunkon egy vagány mákos tészta. A régiek ezt csíkmáknak nevezték. Ebből lett a mácsik. De ez már tényleg más tészta.
Vinkó József, főszerkesztő
