Húsvéti számunkban főszerepet kapnak az ételek: tojás-, nyúl- és bárányételek, sütemények. Ilyenkor ugyanis az is megpróbálkozik a sütés-főzéssel, aki egyébként nagy ívben kerüli az ilyesmit. Áprilisi magazinunkban bemutatjuk Zoboki Gábort, az Operaház építészét, akinek Kossuth-díja van, de konyhája nincs, Károly Józsefet, a Budagyöngye bevásárlóközpont legendás hentesét és Vida Péter másodgenerációs szekszárdi borászt. Olvashatnak még fűszernövényekről, alaplevekről és a Pajta bisztró kulisszatitkairól. Ellátogathatnak velünk az ezeréves Székesfehérvárra: összeállításunkban bemutatjuk a helyi vendéglátóhelyeket és a környékbeli termelőket. Írói fogások című sorozatunkban néhány keserédes történetet olvashatnak az éhség költőjéről, József Attiláról.

„Ül a tyúk és a tojás a pszichológus rendelőjében.
Nyílik az ajtó, kinéz az asszisztensnő:
– Melyikük volt előbb?”

MIÉRT TOJIK A NYÚL HÚSVÉTI TOJÁST?

Néhány tudósnak már beletörött a kérdésbe a bicskája. Mert egy dolog, hogy a keresztény szimbolikában a tojás a sírjából feltámadó Krisztus jelképe. Piros tojást már ötezer éve ajándékoztak egymásnak a mandarinok. A francia királynak, I. Ferencnek pedig a 16. század elején csokitojást készítettek.
De nyúlról szó sem volt. 

Svájcban kakukk, Türingiában gólya, Csehországban pacsirta hozta a tojásokat. Bajorországban (a böjti időszakban) gyöngytyúkot és tojást kellett beszolgáltatni a földesúrnak. Egyesek szerint innen származhat a félreértés. A gyöngytyúk németül Haselhuhn. De csak úgy mondták: Hasel.
Ezt értette valaki nyúlnak (Hase). Szegény tapsifüles azóta tojja a tojásokat. Egy fordítási hiba miatt. 

A jelképkutatók persze badarságnak tartják a magyarázatot. Szerintük a nyúl eredetileg galamb volt, Ostara tavaszistennő madara. Ő tojta a csodálatos színes tojásokat. A szeszélyes istenasszony azonban megharagudott a galambra, és mérgében gyáva nyúllá változtatta. Bizonyíték erre, hogy a germán mitológiában Ostarát (az ő nevéből lett a húsvét angol és német neve: easter, Ostern) sokszor női testben, ám nyúlfejjel ábrázolják. 

A „húsvéti nyúl” kifejezést elsőként Georg Francus említi 1682-ben. 

A német orvos egy pamfletben gúnyolódik az együgyű lelkeken, akik elhiszik a természeti csodáról szóló bárgyú mesét a színes tojásokat tojogató nyúlról. És valóban. A 19. század utolsó harmadáig egyetlen ábrázolás sincs (sem metszet, sem képeslap) amelyen nyúl hozná a tojásokat. Jókai Mór hetilapja, a Vasárnapi Ujság 1867. évi húsvéti számában kolumnás cikket közöl a húsvét eredetéről. De nyúlról szót sem ejt! 

A húsvéti nyúl csak húsz évvel később terjed el, német hatásra. 

És a halhatatlan giccset a kereskedelem teremti. Isten bárányát, a hímzett-festett tojást, a megszentelt barkaágat ekkor váltja fel viharos gyorsasággal a puha, simogatható nyuszkó, a puttonyt cipelő, óriástojást görgető, talyigát húzó plüssnyuszi, mellette a pihegő sárga kiscsibe, a sztaniolba csomagolt cukortojások garmadája.

A csokinyúl tehát egyáltalán nem szundikál a fűben.

Ellenkezőleg: úgy elszaporodott, hogy amikor Ausztráliában le akarták cserélni húsvéti bilbyre (őshonos erszényes állatka), akkor szabályos forradalom tört ki. Szegény csokibilby a kereskedők nyakán maradt.
A híres nyulak meg elözönlötték a piacot. Itt van Tapsi Hapsi, Nyúl Elek, a Fehér nyúl Alice Csodaországából, a gyilkos nyúl a Gyalog galoppból, Aromót a Négyszögletű Kerek Erdőből. 
Ki merné megenni bármelyiket? Mi! Inkább egy nyúlpörkölt (a 22. oldaltól), mint egy giccsnyúl!
Ha meg a húsvéti életérzésre kíváncsiak, lapozzanak a 18. oldalra. 

Tojásételek és tojásos sütik az 50. és a 72. oldalon. 

De készítettünk mást is. Írói fogások című sorozatunkban néhány keserédes történetet olvashatnak az éhség költőjéről, József Attiláról, akinek április 11-én van a születésnapja. 1917-ben (tizenkét évesen) így panaszkodott: „De szeretnék gazdag lenni, / egyszer libasültet enni”.
Megkésve bár, de sütöttünk neki egyet. 

Legfrissebb számunkban bemutatjuk Zoboki Gábort, az Operaház építészét (Kossuth-díja van, de konyhája nincs), 

Károly Józsefet, a Budagyöngye bevásárlóközpont legendás hentesét, Vida Péter másodgenerációs szekszárdi borászt, de szó lesz fűszernövényekről, alaplevekről, a Pajta bisztró kulisszatitkairól is. 

Végül egy tanács József Attilától: 
„Ne feledd, hogy régi szabál: / Csak mértékkel egyél, igyál. / Kövérség korai vénség, / Tehát móddal ó vendégség.”

Keresse az áprilisi Magyar Konyha magazint
az újságárusoknál vagy fizessen elő online!