A szakács műve halandó. Minél jobb, annál hamarabb eltűnik, hiszen megesszük. A régi világban a szakácsok ismeretlenek maradtak, a konyha többnyire száműzetésük helyszíne volt.

Az első magyar szakács, akit ismerünk, Gúnya névre hallgatott és Kölkeden élt a 13. század utolsó harmadában. Somogyországban vitézkedett Eresztvényi Ferenc, akinek Zsigmond király 1414-ben nemességet adományozott. De nem a csukáért, ami a címerpajzsán babérlevéllel főtt, hanem a hűségéért! Velencei okiratok bizonyítják, hogy a lagúnaköztársaság több méregkeverőt is küldött Zsigmond megölésére, de a konyhamester résen volt. Miként történelmi tény, hogy Gondos Illés főszakács vasnyárssal védelmezte II. Lajos királyt a mohácsi csatában, míg a törökök le nem kaszabolták. Egy hűséges szakács egyszerre volt nyárs- és kardforgató, értett a savanyúvizekhez, a cukrászathoz, de orvos és kincstárnok is volt egy személyben. Ilyen szakács lett volna idősebb Alexandre Dumas is, ha fejét nem írásra adja. És talán Dragomán György is. Előbbi feltalált egy állónyársat, hogy a kappant tökéletesre süthesse, utóbbi gasztrotárcában meséli el, hogyan alkalmazza a gyakorlatban a grillkéményt, elvégre anélkül hogyan élhetnénk grillszezon idején. Megjegyzem, Dragomán eszközére Dumas elismerően csettintett volna.

Az ember sorsa pedig bármerre fordulhat. Oroszy Sándor pécsi (majd pesti) cukrász például álmában sem gondolta, hogy híres krémtortájából egyszer orosz sütemény lesz. Igaz, megtörtént ez Dobos C. Józseffel, Kugler Henrikkel, Émile Gerbeaud-val, Rigó Jancsival is, hogy tulajdonnév köznevesült, de az ő esetükben legalább nem változott a családnév írásmódja. Itt azonban elmaradt az „y”. Még szerencse, hogy az Oroszy-krémtortából nem lett orosz hússaláta.

Kalandos az élete a közel 90 éves Jacques Pépinnek is. A francia séf főzött Charles de Gaulle tábornoknak, John F. Kennedy hívta a Fehér Házba – sokak szerint ő tanította meg főzni Amerikát –, Európában mégis kevesen ismerik. Ezen egy interjúval segítünk.

Legfrissebb lapszámunkban – új tárlata ürügyén – bemutatjuk Korniss Pétert, ha ugyan Szék szerelmetes fotósát valaki ne ismerné. Felidézzük a régi anyák napját is, Borbás Marcsi és Schäffer Erzsi megosztja velünk édesanyjuk kedvenc süteményes receptjét.

A menzák réme valaha a spenót volt. A paraj, amit a keresztes lovagok hoztak Ázsiából, s ami Medici Katalin udvarában a legnépszerűbb böjti eledelnek számított. De a magyar nem ette, csak felnőttkorunkban szelídült a szánkhoz a zöldség, akárcsak a sóska. Séfünk, Bereznay Tamás – három lány édesapjaként – tudhat valamit a gyermeki lélekről, mert legkisebb lánya úgy nyalja a sóskafagylaltot, mint más gyerek a nutellát. Lehet, hogy beszélgetnie kellene lapunk állandó szerzőjével, Nábelek Zsófiával, aki mostanában éppen a menzareform kényes kérdéseinek szenteli idejét. És akkor érvényét vesztené a Borsszem Jankó című vicclap régi rigmusa: „Sohse kínálj, Kati lolám, / Éngem zöld spenóttal, / Mert nem tudom azt lenyelni / Se okkal, se móddal.”

A magazint keresse az újságárusoknál vagy fizessen rá elő ide kattintva!