Az EaZy Winebar & Bistro esetén Kundera kérdésébe ütközünk, a könnyűt vagy a nehezet válasszuk?

A lét elviselhetetlen könnyűsége óta sokaknak átértékelődött a könnyűség fogalma. Ha a könnyű életnek nem is lett negatív kicsengése, de megkérdőjelezte a jelző egyértelmű pozitivitását. Az EaZy Winebar & Bistro vendéglátóipari egység nevében, és a mögötte lévő borbárkínálatban is ez a fajta könnyűség jutott eszünkbe. A történetükhöz pedig mindenképpen érdemes hozzátenni, hogy az indulásukról sok minden elmondható, de az nem, hogy könnyű lett volna.

Gyakorlatilag a járvány miatt azonnal a nyitás után be is kellett zárniuk. Még egy kicsit próbáltak hasznosan talpon maradni,

és részt vettek az Etesd a dokit elnevezésű akcióban, de aztán kényszerpihenőre vonultak.

Most, ősz végén, húsz hónappal ezután, éppen a negyedik hullámban ugyancsak nem tűnik különösebben könnyűnek a restart. Mindebbe viszont új koncepcióval, új csapattal vágnak bele. Kérdés, hogy a jelenlegi kemény helyzetben tudják-e mindezt könnyedén, kellemes atmoszférát sugározva tenni, hiszen borbárként elsődlegesen ez az elvárás: a betérő vendég érezze kellemesen magát. Ehhez a megfelelő lezser környezet mellett úgy tűnik, az is fontos, hogy ne legyenek meghökkentő elemek, nagy meglepetések, minden menjen könnyedén.

A hely két lényeges eleme a bor és az étel. Előbbiben jól átgondolt koncepció alapján találni érdekesebb, kisebb pincészeteket, míg a hazai kínálat vélt vagy valós hiányosságait külföldi tételekkel egészítették ki, így például a sommelier Magyarországról nem talált megfelelő chardonnay-t, ezért a lyukat Franciaországból töltötte ki.

Az ő munkája itt egyébként jelentősen átalakul, hiszen nem nagyon kell töltögetnie a poharakat. A borokhoz ugyanis alapvetően egy olasz automata rendszer révén juthatnak a vendégek. Ehhez először egy chipkártyát kapnak, amely segítségével maguknak adagolhatják a pultba elhelyezett palackokból az italokat a kért mennyiségben, majd a végén a kártyán regisztrált italokat kell kifizetniük.

A rendszerben az az igazán vonzó, hogy tényleg rengeteg bort kóstolhatunk meg, amelyre más körülmények között nem biztos, hogy lenne lehetőségünk,

hiszen nem sok helyen poharaztatnak ennyi tételt. A másik előny, hogy egészen kis kóstoló mennyiségben is vehetünk magunknak belőlük, így ez megnyitja az utat a komolyabb kóstolók felé is. Az automatákon túl természetesen kaphatunk még teljes üveg borokat is, és buborékos vonalból is koccinthatunk a gyöngyözőktől egészen a champagne-okig.

Az igényeknek megfelelően pedig ezen túl a koktélokat és Nagy Zoltánt, a Boutiq Bar tulajdonosát is hadrendbe állították. A kevert italok között ugyancsak kiemelt szerepet kaptak a borok. A különlegességek közé tartozik a crazy spritz, amelynek alapja a sauvignon blanc és a krizantém szóda, a whisky sour, amelynek alapja a bourbon whisky sárga muskotállyal, vagy a Caracas old fashioned, amely venezuelai rummal és malbec-kel készül.

A borok jelentik a hely erősségét, míg az ételekben sokkal óvatosabb duhajoknak bizonyultak. Az első nyitáskor magyar személyzettel indultak, másfél évvel később viszont nem sikerült megfelelő magyar tanácsadó séfet találniuk, végül a tulajdonospáros venezuelai női tagjának szülőföldjéről hoztak át egy egész konyhai csapatot.

A fiatal séf, Alejandro Trocel tehát Caracasból érkezett Budapestre, hogy itt mutathassa meg tudását. A kóstolt fogások alapján elsősorban a ceviche volt olyan, amely kiemelkedett. A fehér húsú hal pácolásában elsősorban a citrusok játsszák a főszerepet, amelyek vibráló savasságot is adnak az ételnek, míg

a hagyma pikánssága, a mangó édessége is megjelenik, de némi csípősség, és halványan a koriander frissessége is felfedezhető benne.

Mindez ropogósra sült főzőbanánból készült gyűrűben érkezik, amely méltó kiegészítője az összetett, de kiegyensúlyozott ízű halas keveréknek.

A többi kóstolt elemet viszont, mi leginkább biztonsági játéknak éreztük, amely középszintű profi munkával könnyedén hozható. A belül tökéletesen médium szinten tálalt hamburgerhúson érezni, hogy sous-vide módszerrel készítették elő sütés előtt, így kicsit a bolti hamburgerek vagdalthúsos jellegét idézte.

A BBQ-oldalasnak nevezett fogás sem látott igazi szmókert, itt a nevét inkább a BBQ-szósz adja, amely az alaposan túlkészült, csontról lepotyogó hús ízét édesíti. Ahogyan azt a világ legkiterjedtebb barbecue versenyszövetségének, a Kansas City Barbeque Society bíróképzésén is tanítják,

a klasszikus barbecue oldalasnál az ideális állagot akkor éri el a hús, ha beleharapva a rostok mutatnak némi ellenállást, és a fogunk nyoma megjelenik benne,

de azután le tudjuk húzni a harapással a csontról. Ezzel szemben a hazai BBQ-büfések szerint, a magyar ízlés messze nem ilyen kifinomult, és inkább a pépesebb, széteső állagot részesíti előnyben. Az itt kóstolt oldalas pedig leginkább ennek az elvárásnak felel meg.

Az ételek a cevichét leszámítva tehát alapvetően a biztos színvonalat hozzák minőségben, de nem igyekeznek átugrani az izgalmas kategóriába, ezért is mondhatjuk, hogy megfelelnek egy borbár elvárásainak. Mondván: minden legyen kellemes, de ne vállaljunk túl sok kockázatot azzal, hogy meglepetést okozunk. Miért is kellene súlyos vállalásokat várni?

Az EaZy Winebar & Bistróról így ismét Kundera szavai juthatnak eszünkbe:

„a teher teljes hiánya azt eredményezi, hogy az ember könnyebbé válik a levegőnél, immár csak félig valóságos, s bár mozdulatai szabadak, semmi jelentőségük nincs.”