Hírek

Magyar Konyha

2022. december 8.

Figula Mihály , Az Év Bortermelője 2022

Az év vége mindig izgalmakkal teli a borász szakma számára, nem csak az új borok fejlődését illetően, hanem mert ekkor dől el, ki nyeri az Év Bortermelője címet.


A több mint 30 éves múltra visszatekintő elismerés a magyar bortermelők által elérhető legrangosabb hazai kitüntetés. A díj odaítéléseezúttal is a jelölési szakasszal vette kezdetét, mely során a Magyar Bor Akadémia több mint 850, a szőlész-borász és a vendéglátó ágazatok elitjét képviselő szakembert szólított meg, hogy nevezzék meg az általuk a címre legméltóbbnak tartott három bortermelőt.


A felkérésnek végül közel 230 jelölő, köztük számos borász, borszakértő, borszakíró, kereskedő, oktató, étteremvezető, sommelier és chef, vagy az ágazathoz más módon kötődő szakember tett eleget.


Az Év Bortermelője díj öt jelöltje közül négy az így kapott szavazatok összesítésével érdemelte ki helyét a legjobbak legjobbjai között, míg egy jelöltet - a hagyományoknak megfelelően - a díj korábbi győztesei közösen neveztek meg.


Az öt jelölt közül a Magyar Bor Akadémia tagjai választották ki a 2022-es Év Bortermelője Magyarországon díj nyertesét, egyéni, titkos szavazással. A győztest 2022. december 8-án, sajtótájékoztató keretében hirdette ki az Akadémia.




Ennek értelmében Figula Mihály (lásd a fenti képen) kapta az „Év Bortermelője Magyarországon 2022” díjat . A Balatonfüred-Csopaki borvidék neves pincészetét másodszor ismerik el ezzel a díjjal, 2000-ben a borász édesapja, az alapító Figula Mihály volt hazánkban az Év Bortermelője. 




A díjért versengők között voltak még az alábbi borászok, (ABC sorrendben):



Günzer Tamás (Villányi borvidék), Lamport József (Egri borvidék), Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék), Vesztergombi Csaba (Szekszárdi borvidék)



Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra