Milyen okok állnak az ételmaradékokhoz kötődő, negatív attitűd mögött?

Ha maradékokról van szó, alapvetően két nagy csoport létezik. Vannak azok az emberek, akik a megmaradt ételt nem szívesen eszik meg később – ők azok, akiknek a hűtője tele van mindenféle, egyre gyanúsabb kinézetű, kétes eredetű, műanyag dobozokba pakolt fogásokkal. És vannak azok, akik a maradékokban inkább a lehetőséget látják, és szorgalmasan fogyasztják is, sőt, egyesek eleve nagyobb adagokat készítenek, hogy a megmaradt ételt a hét előrehaladtával többféleképpen újrahasználhassák.

De miért is különbözik annyira a hozzáállásunk, ha maradékokról van szó? Elképzelhető, hogy egyszerűen csak sznobériából nem vagyunk hajlandóak az előző napról megmaradt ételt elfogyasztani. Előfordulhat, hogy inkább azért aggódunk, hogy az egy-két napos ételmaradékoktól talán valami bajunk lehet. Nos, úgy tűnik, hogy a maradékokhoz való viszonyunkban kicsit mindkét vélekedés szerepet játszik.

Pontosabban: az, hogy a maradékok tekintetében sokan számos ellenérzéssel küzdenek, egy bonyolult, többtényezős probléma. Szakértők szerint az,

Piszkos anyagiak

Az egyén gazdasági helyzetének kiemelt jelentősége van abban, hogy hogyan gondolkodik az ételmaradékok felhasználásáról: rendszeresen elfogyasztja, vagy azonnal kidobja a szemétbe. Sokak számára egyszerűen a pénz elpocsékolását jelenti, ha a megmaradt ételt a kukában látja, míg mások úgy érzik, megengedhetik maguknak, hogy mindig friss ételt fogyasszanak, ecseteli Catherine Coccia dietetikus professzor.

Az élelmiszerbiztonság is nyomós indok lehet, mutat rá Helen Zoe Veit professzor, a Modern Food, Moral Food című könyv szerzője.

„Vannak, akik állandó versenyt futnak a rothadással. Ők azok, akiknek állandóan azon jár az eszük, vajon egy-egy étel még biztonságosan megehető-e – bárki, akinek volt már ételmérgezése, együtt tud érezni ezzel. Viszont fontos tudni azt, hogy a romlás az egyes ételtípusoknál különböző időben indul be.”

„A hús- és legfőképp a halfélék megromlásától tartanak a legtöbben” – magyarázza Adam Wenzel pszichológus professzor, aki a 2-2-4 szabály betartását ajánlja: a hús előkészítése történjen meg 2 órán belül, majd az alapanyagot tegyük egy 2 inch-es (kb. 5 cm) lapos, lehetőleg üveg edénybe, és 4 napon belül fogyasszuk el.”

Aki tapasztalt, magabiztosabb

Sokan azért dobják inkább ki a megmaradt ételt, mert később nem tudnak mit kezdeni vele: vagy a gyakorlat, vagy az ötletek hiányoznak. Előnyben vannak tehát azok, akik rendszeresen, vagy legalábbis gyakrabban főznek, mert ők jóval eredményesebben tudják újrahasználni a megmaradt ételeket, fejtegeti Veit. A maradék húsból pillanatok alatt lehet egy jó kis levest varázsolni, de akinek nincs elegendő konyhai tapasztalata, nem fog egy ilyen „rizikós” projektnek nekiállni.

Veit arra is rámutat, hogy azok, akik sokat rendelnek, egy másfajta problémával is szembesülhetnek, ugyanis a változatosság – egyik nap thai, a másik nap olasz kaja, a harmadikon egy hamburger menü – elsőre jól hangzik, de a különféle konyhák maradékaiból egy működőképes ételt összepakolni meglehetősen nehéz, és még a tapasztaltabbak számára is tartogathat kihívásokat. Ráadásul ilyenkor sok esetben nem is nagyon lehet újragondolni a megmaradt fogást: ugyan mit kezdjünk egy adag öntetes salátával?

Egyhangúság

„Úgy tűnik, az emberiség alapvetően ’úgy van bekötve’, hogy kedveli a változatos étrendet” – fogalmaz Wenzel. „A sokszínűség ugyanis lényegében egyfajta biztosíték arra, hogy az étkezés kiegyensúlyozott, és biztosítja a szervezet számára szükséges tápanyagokat.”

Ugyanakkor szintén ismert jelenség, hogy a rutinszerűen, hosszú ideig fogyasztott néhány étel vagy ételcsoport egyeseknél csökkenti az étkezést övező szorongásokat: bizonyos diétával élőknek kifejezett segítség lehet, ha előre elkészítenek egy nagyobb adag ételt, amivel aztán azt is kiküszöbölik, hogy „elcsábuljanak” a hét során. A heti ételtervezés pedig a háziasszonyok tízezreinek veszi le a súlyt a válláról világszerte.

Változnak az idők

A maradékokra mindemellett ma már nem úgy tekintünk, mint régen, mutat rá Veit. A XX. század elején teljesen magától értetődő volt, hogy a vasárnapi ebédről megmaradt ételt ette a család hétfőn és esetleg kedden is.

Aztán a 20-as évektől megjelentek az első hűtőszekrények, amelyek segítségével az ételmaradékok tovább frissek maradhattak. Kezdetben hűtővel csak a gazdagok rendelkeztek, és a maradék lényegében egyfajta státuszszimbólum volt, azonban idővel a hűtőgépek egyre jobban elterjedtek, és a maradékok szerepe is háttérbe szorult.

A nagy gazdasági világválság, majd a II. világháború időszakában az élelmiszerhiány újra megtanította az embereket a maradékok megbecsülésére és újrahasznosítására. A fejlett világban nagyjából a hetvenes évekig tartott az a folyamat, amely kifejezetten buzdított – szakácskönyvekkel, rádió és tévéműsorokkal is – az ételmaradékok minél kreatívabb felhasználására.

Ahogyan aztán az élelmiszerek egyre olcsóbbak és megfizethetőbbek lettek, illetve a keresetek is egyre növekedtek, ez a pozitív ételszemlélet kezdett szertefoszlani.

idővel már inkább szemétként, és nem élelemként tekintettek rájuk az emberek.

Még többet, még nagyobbat

Sok helyen megfigyelhető jelenség, hogy az éttermek, vendéglátóhelyek által kínált adagok az elmúlt évtizedekben jelentősen megnőttek – ennek pedig egyenes következménye, hogy a rogyásig pakolt tányérokon is több étel marad az étkezés végén.

Linda Hagen marketingprofesszor és Aradhna Krishna professzor kísérletében például az alanyokat két csoportra osztották, és a tagoknak kétféle méretű – nagy és kicsi – kekszet kínáltak. Az utasítás az volt, hogy mindkét csoport csak egy bizonyos mennyiséget fogyaszthat. Később, a két csoport tagjai egy egész zacskó kekszet kaptak, és annyit ehettek belőle, amennyit csak szerettek volna.

A tudósok azt találták, hogy a résztvevők közül azok, akik eredetileg a nagyobb kekszeket kapták, és így több maradékot hagytak, később jóval több kekszet fogyasztottak, és kevesebbet mozogtak, mint a másik csoport tagjai. Hagen teóriája szerint azok, akik azt látják, hogy több az ételmaradékuk, tudat alatt úgy gondolják, hogy kevesebbet ettek, így később megengedik maguknak az igényeiken felüli dőzsölést és a több henyélést.

Bár ez csak egy kísérlet a sok közül, de több kutatás is hasonló következtetésre jutott:

A bolygónak jó lehet

Jó hír viszont, hogy az utóbbi néhány évben az elemzők a folyamatok változását tapasztalják, vagyis azt, hogy az ételmaradékokhoz való viszony tekintetében is megjelent a fenntarthatósági szemlélet.

„Egyre többen látják, hogy az élelmiszerek előállításához mennyi forrásra van szükség” – fejtegeti Veit. „Az ételek kidobásával lényegében azokat a forrásokat is elpazaroljuk, amelyek az adott termékek előállításához voltak szükségesek. Azzal, hogy megesszük a maradékot, egyértelműen csökkentjük a pazarlást.”