"A főzéshez elsősorban szív kell" - állítja a szigetmonostori Rosinante Fogadó séfje, Gál Zsolt, aki az érdekes ízkombinációkra, a gondosan elkészített kézműves alkotásokra esküszik.

"Már kicsi gyerekként érdekelt a főzés. Természetesen nem tudatosan, hanem mint játék. Kevergettem a hokedlin szeretett mamám mellett a kis zománcos lábasban a beleszórt mindenfélét. Úgyhogy a sorsom hamar eldőlt - meséli Gál Zsolt, a szigetmonostori Rosinante Fogadó séfje, aki a szakiskola éveit olyan helyeken töltötte, amit ma többnyire "rántott húsos étteremnek" nevezünk.

"A mai szakácsképzésünk sajnos nagyon elavult - mondja. - A jelen követelményeit nem oktatják. Eltökélt szándékom, hogy saját szakácsképzőt alapítsak, és olyan szakembereket képezzek, akiknek a munkásságára majdan büszke lehetek. Ha ez megvalósulna, úgy érezném, adtam valami maradandót a gasztrovilágnak. Én szerencsére a Hyatt szálloda éttermébe kerültem fiatal szakácsként. Ott lehetett tanulni. Ráadásul a szabadidőmben minden percemet arra fordítottam, hogy ellesem a mesterek titkait. A hidegkonyhától a cukrászatig, sőt a pékségig. Erre építettem a mai tudásom, folyamatos önképzéssel, mert fontosnak tartom az állandó tanulást. Az elmúlt évtizedben számos színvonalas étterem konyháját vezettem. Minden étterem más-más stílust igényel, s egy séfnek tudnia kell kreatívan követni a hely arculatát. Büszke vagyok arra, hogy szakács lehetek, számomra nem egyszerűen csak szakma, hanem hivatás.

Négy éve dolgozom a Rosinante Fogadóban. Ahogy beléptem, azonnal magával ragadott a hely meghittsége. Egy kis ékszerdoboz az erdő közepén! Gondoljunk bele: egy szigeten vagyunk, ahol nincs átmenő forgalom, aki idejön, hozzánk jött. Nemcsak »beesett« az utcáról, hanem tudatosan minket választott.

A Finománia elnevezésű főzőiskola ambiciózus ötlete a háznak, amelyben én is új tevékenységben, a (játékos) oktatásban próbálhattam ki magam. Szokták rám mondani, hogy »mestertípus« vagyok, azaz szeretem tanítani azokat, akikben látom az érdeklődést. A Finománia nem olyan, mint a többi főzőiskola. Mi nem csak főzünk. Családi és élményprogram is egyben. A második nap végére a »chefpalántákból« lelkes, jó hangulatú csapat lesz, barátságok szövődnek.

Szakácsnak lenni szerintem életfilozófiát jelent. Ez a szakma élmény és kihívás egyszerre. Az egyik legjobb érzés örömetokozni az embereknek. Elismerem, hogy a ma divatos »molekuláris konyha« segít megismerni a főzés alkímiáját, de az étkezés örömét nem lehet kémiai reakciókra egyszerűsíteni. A főzéshez elsősorban szív kell. Szerintem az arany középút járható hosszú távon. A nem elrugaszkodott, de érdekes ízkombinációk, a gondosan elkészített kézműves alkotások. Ami a vendégnek elégedettséget okoz, a szakácsnak pedig biztosítja a kreativitást.

Szerintem a különböző struktúrák teszik kerek egésszé az ételeket. Legalább három, de lehet több is. Képzeljünk el egy vaníliával bolondított céklakrémlevest házi kecskesajttal töltött tortellinivel és a tetején ropogósra sütött rukkolával. Három struktúra, amiből ha egy is hiányzik, már nincs meg a harmónia."