Szederkényi Olga
2015. szeptember 28.1883. október 4. Párizs, Gare de l’Est. Az úri közönség a peronon gyülekezik. Kalapos hölgyek és cilinderes urak fecsegnek egymással, és izgatottan készülnek életük nagy utazására. Arisztokraták, üzletemberek, magas rangú hivatalnokok és persze tollforgatók. Egy dolog közös bennük: mindannyian úttörők. Hiszen az első Isztambulba (Konstantinápolyba) induló Orient expressz fedélzetére váltottak jegyet. A hordárok bepakolják a csomagokat a vonatba. Az étkezőkocsi ajtajában a hófehér sipkát viselő s
A luxusvonat megálmodója a belga Georges Nagelmackers volt, az ő elméjéből pattant ki az Európát Ázsiával öszszekötő fényűző vonat gondolata. A Monsieur szerette volna (amerikai mintára) megteremteni a tökéletes utazás élményét: első osztályú hálókocsikkal, ötcsillagos étteremmel, kifogástalan személyzettel, elegáns berendezéssel és a minden részletre jellemző kifinomult luxussal. Díszes csillárok, mahagóni és tíkfa falak, ezüst evőeszközök, kristálypoharak, monogramos porcelánok, fényűző kárpitok, ropogós ágyneműk, hideg és meleg folyó víz.
1883. október 4-én egy bizonyos Henry Opper de Blowitz nevű zsurnaliszta is ott toporgott a párizsi peronon. Később kis könyvet írt a nagy kalandról Kirándulás Konstantinápolyba címmel. Így aztán viszonylag jól rekonstruálható az Orient expressz első isztambuli útja. Amikor a vonat elhagyta Párizs külvárosát, az utasok étkezéshez gyülekeztek. A vonat hiába robogott 80 km/h sebességgel, az asztalok olyan stabilak voltak, mintha egy körúti étteremben álltak volna. „Vörösbort, fehérbort, pezsgőt szolgáltak fel csillogó poharakban, anélkül, hogy egyetlen csepp kilöttyent volna” – írja De Blowitz. És hogy kik voltak az utasok? Erről maga a krimi királynője, Agatha Christie számol be Gyilkosság az Orient expresszen című könyvében:
„Poirot leült, és nemsokára élvezhette a kedvező helyzetéből fakadó előnyöket: annál az asztalnál ült, amelyet elsőnek szolgáltak ki, méghozzá a legválogatottabb falatokkal. Igen, az ennivaló szokatlanul jó volt. Bouc figyelme csak akkor fordult az étkezéssel nem kapcsolatos kérdések felé, mikor eljutottak a kitűnő krémsajthoz, ő pedig az étkezésnek abba a szakaszába jutott, amikor az ember bölcselkedni kezd.
− Ó! − sóhajtott nagyot. − Ha úgy tudnék írni, mint Balzac! Ezt a jelenetet rajzolnám meg. Körbemutatott a kezével.
− Érdekes gondolat − mondta Poirot.
− Szóval egyetért velem! Azt hiszem, ezt még nem írták meg. Pedig... pedig valósággal kínálkozik a regényes feldolgozásra, barátom. A legkülönbözőbb korú, a legkülönbözőbb osztályokhoz és nemzetiségekhez tartozó emberek vesznek körül bennünket. Három napra összekerültek, bár nem is ismerik egymást. Egy fedél alatt étkeznek és hálnak, el sem szökhetnek egymás elől. És a három nap végeztével elválnak, mindegyik megy a maga útján, és talán soha többé nem látják egymást.”
Még azt is tudjuk, mit ettek az utasok 1883-ban: előételnek választhattak tojást vagy halat különféleképpen elkészítve; főételnek sültet párolt zöldséggel; levezetésnek hideg sültet, sajtot vagy deszszertet. De a robogó luxusétterem fedélzetén lehetett orosz hússalátát, omlettet vagy libamájat is rendelni. Az Orient expressz gasztronómiai filozófiája szerint az ínyenc vendégnek mindig a földrajzi helyzet és a konyhaművészet tökéletesen fényűző házasságát kell megtalálnia aranyszegélyű porcelántányérján.
