Hírek

Orbán Szilvia, nyitókép: Pixabay.com

2020. július 10.

Guinness , sör , koronavírus , karácsony

A nagy múltú márka ízes söre kiváló tápanyagnak bizonyult.

Amikor a koronavírus-járvány miatt világszerte sorra zártak be a bárok, nem csak a vendégeket foglalkoztatta, hogy mi lesz a sok finom sör sorsa.


Az ágazat manapság számos nagyszerű sörrel büszkélkedhet, az utóbbi évek a kézműves sörök tündökléséről szóltak, és a nagy márkák is folyamatosan kutatják az innováció lehetőségeit amellett, hogy méltán híres hagyományaikat is féltve őrzik.

A COVID-19 vírus megjelenése azonban – sok más területhez hasonlóan – megtorpanásra kényszerítette az addig hasító söripart is,

amelynek az elmúlt hónapok alatt új utakat kellett találnia többek között arra is, hogy hogyan hasznosíthatná a feleslegessé vált, hatalmas mennyiségű, már megtermelt, de a fogyasztókhoz a hagyományos utakon már el nem juttatható árut.

A megmaradt sörök egy része szomorú sorsra jutott: egyszerűen a szemétre került. Másokat az utolsó pillanatban, kétségbeesetten újracsomagoltak, hogy a kiskereskedelemben még eladhatóak legyenek, vagy fertőtlenítőszert gyártottak belőlük. Van azonban olyan sör is, amely egészen szokatlan véget ért: segítségével épp a jövő karácsonyfáit növesztik.


Aidan Crowe, a Guinness dublini, St. James’s Gate nevű főzdéjének műveleti igazgatója nemrég egy interjúban elmondta, hogy a világhíres márka most azon dolgozik, hogy finom főzete – igaz, nem a tőle megszokott módon – de

boldoggá tegye az emberek következő karácsonyát.

Amikor a bárok és kocsmák a járvány miatt bevezetett biztonsági intézkedések következtében bezártak, a Guinness felajánlotta, hogy a vendéglátóhelyen megmaradt, felhasználatlan söreit visszagyűjti.

„Lényegében visszavesszük az összes hordós sört és dekantáljuk, majd egy sor jól működő, fenntartható csatornán keresztül újrahasznosítjuk” – meséli Crowe. „Az italunk nagy része fűz- és fenyőfa ültetvényekre kerül, ahol tápanyagként alkalmazzák.”

Bár az igazgató nem szolgált pontos adatokkal, becslése szerint az utóbbi időszakban százezres nagyságrendben kerültek vissza a kifőzdébe a felhasználatlan, teli söröshordók – néhány területről a mai napig is érkezik vissza az áru.


„Ez egy példa nélküli helyzet. Az volt a célunk, hogy a problémát és magát a sört is oly módon hasznosítsuk, hogy az a lehető leginkább környezetbarát és fenntartható legyen. Fokozottan figyeltünk erre, mert úgy gondoltuk, hogy ez nem csak a Guinness, de az egész ország érdeke is” – nyilatkozta az igazgató.

Természetesen a feleslegből nem csak karácsonyfákat növesztenek – bár kétségkívül ez a legizgalmasabb felhasználási mód – hanem más módokon is hasznosításra kerül: egy részéből biogázt gyártanak, egy másik hányadot pedig egyszerűen komposztálnak a sörfőzdében. A Guinness-fanok legnagyobb örömére azonban – az elmúlt hetek gyakorlatilag nullára csökkentett termelése után – a dublini gyártás újra fellendülőben van.

Jó hír a sörivóknak, kevésbé jó a karácsonyfáknak.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra