Hírek

Az időjárás ugyan nem áll a fesztiválozók oldalára, de május második hétvégéjén elindul a nyári gasztrorendezvény dömping. 3+2 programot ajánlunk erre és a következő hétvégékre!


Régi magyar szőlőfajták a Szent Angéla Gimnáziumban


Csókaszőlő, laska, bakator és számos más, immár alig ismert, régi magyar szőlőfajta boraiból tart nagykóstolót csütörtökön a budapesti Szent Angéla Gimnáziumban a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesület.

A rendezvényen több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.




A kétezres évek elején Szentesi József borász fedezett fel újra több elfeledett szőlőfajtát, és nemcsak felkutatta a rájuk vonatkozó szakirodalmat, de tapasztalatait, majd később a régi magyar fajták szőlőoltványait is megosztotta az érdeklődő borászokkal. Ennek is köszönhető, hogy mára több termelő is kifejezetten széles palettát tud felmutatni a régi magyar fajták boraiból.

A közös érdeklődés révén több borász évek óta rendszeresen találkozik, közösen kóstolnak és együtt gondolkodnak, és ennek eredményeként februárban megalapították a Régi Magyar Szőlőfajtákért Egyesületet. Ennek az első rendezvénye a csütörtöki nagykóstoló.


Borbarangolás Miskolcon


Csütörtökön kezdődik a 13. Avasi Borangolás Miskolcon, ahol a belváros közelében található Avas domb lankáin több mint 120 helyszínen fedezhetik fel a látogatók 92 pincészet válogatott borait és 52 gasztronómiai szolgáltató ínyencségeit.

Az ingyenesen látogatható rendezvény május 11-ig tart és a borok mellé helyi kézműves finomságok, hagyományos ételek és gasztronómiai különlegességek is kóstolhatók lesznek. Képviselteti magát többek között a mátrai Dudás Borászat, az Agárdi Pálinkafőzde, a Bolyki Szőlőbirtok Eger, a tokaji Kisfalucska Borok és az Avasi Présház is.

Ételek tekintetében a mások mellett a Borsod burger, a Kisfalucska Udvarház és Bisztró, a Rossita, a Gasztrokakas és a Rozmaring Stúdió kínálatából válogathatnak majd a látogatók. A gasztronómiai élményt 25 helyszínen zajló élőzenei és kulturális programok színesítik.


Food Truck Show a Kincsem Parkban


Múltidéző büfékocsikkal egészülnek ki az ország legjobb mozgó éttermei a hétvégi Food Truck Show-n. A honvédség jóvoltából többek között a gulyáságyú is bemutatkozik, amelyet már a 19. században is használt a magyar hadsereg. Emellett 38 kocsi gasztrokínálata, ügető-, galopp- és agárversenyek, családi és élőzenei programok, sőt, tacskófutam is várja a látogatókat, ingyenes belépéssel.

A legjobb hagyományos street foodok – burgerek, pizzák és BBQ-k – mellett ázsiai fogásokat, tengeri különlegességeket és rendhagyó édességeket is lehet majd kapni a Kincsem Park udvarában május 10–11. között. Bár az eseményre minden évben a legizgalmasabb kocsikat válogatják be a szervezők, a közönség segítségével vasárnap estig az is eldől, melyikük lesz az idei Év Food Truckja díj tulajdonosa.

A hagyományos truckok mellett múltidéző büfékocsik is helyet kapnak az eseményen. Többek között egy kávés szekér is érkezik, amely a mozgó ételosztás legrégebbi eszközét mutatja be a 21. század egyik kedvenc italával. Ám a nosztalgia ezzel nem ér véget: a Honvédelmi Minisztérium is elhozza az egyik első magyar „food truckot", a gulyáságyút, amelyet az 1800-as évek végétől egészen a II. világháborúig használt a magyar hadsereg.



Gulyáságyú (Kép: Fortepan/Konok Tamás)


A hétvége alatt a lóversenypályán is folyamatosak a programok: szombaton az ország leggyorsabb agarai és az ügetők, míg vasárnap a telivérek állnak starthoz. Az esemény legnépszerűbb versenye várhatóan a pálya mellett megrendezett kiskutya- és tacskófutam lesz, ahol amatőr versenyzők – és gazdik – mérik össze apró kedvenceik sebességét. A különleges verseny minden évben a gyerekek kedvenc programja, akiket emellett körhintával, pónilovaglással és arcfestéssel is várnak.

A Food Truck Show színpadán mindkét nap lesznek élőzenei fellépők, szombaton többek között az Ivan & The Parazol is koncertezik.


Nyitott Főzdék Napja, országosan


Idén május 17-én lesz a Nyitott Főzdék Napja, amikor összefognak a magyar kisüzemi sörfőzdék, és megnyitnak a látogatók előtt.




A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is. A 2020-as, első alkalom óta országosan mintegy 40 különféle sörfőzdébe látogathattak el az érdeklődők a Nyitott Főzdék Napján, illetve a szervezők számításai szerint kb. 500 csoportos főzdelátogatás valósult meg.

Az idei évben nem lesz kiemelt sörtípus, hanem a csatlakozó főzdék legnépszerűbb termékei mellett legalább egy szezonális újdonságot is bemutatnak a hozzájuk érkezőknek.


Gourmet Fesztivál a Millenárison


Idén május 22-25. között rendezik meg a Gourmet Fesztivált, ahol – szokás szerint – ott lesz a hazai gasztronómia legjava: bisztrók, fine dining éttermek, borászatok, sör-és pálinkafőzdék, stb.

A rendezvény a tavalyi három helyett újra négy napon át várja a gasztronómia szerelmeseit. A vezérmotívum idén pedig a „kedvencek” lesz, így az ország legjobb szakemberei ezúttal kedvenc alapanyagaikat, termelőiket, ételeiket és ezzel együtt saját személyes történeteiket mutatják majd be.




A helyszínen kiállító több mint hetven étterem, cukrászda és egyéb kulináris vállalkozás által kínált egyedülálló fesztiválmenüben mindenki megtalálhatja majd saját kedvenceit, legyen az hazai klasszikus, trendi nemzetközi fogás vagy újhullámos desszert.

Marad a tavaly debütált pénztárcabarát kategória is, így a legtöbb kiállító 2 500 Ft alatt is kínál majd kóstolnivalókat! Gourmet itallapjáról idén sem hiányoznak majd a legjobb hazai és külföldi pezsgők, borok, koktélok, sörök és pálinkák, egyúttal tovább nő az alkoholmentes italok kínálata is!


Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra