Hírek

Gonda Mariann, kép: La RVF

2022. október 10.

Címvédőként utaztak az idei Borfelismerő Világbajnokságra a magyar csapat tagjai, 117 pontjuk a negyedik helyre volt elég. 2022 bajnoka Luxemburg együttese lett, akik első alkalommal vihették haza a trófeát.

Tavaly szenzációs versenyzéssel, a Championnat du monde de dégustation történetében először győzedelmeskedett hazánk színeiben Aranyos Attila, Dr. Molnár Levente, Rabcsánszki Laura és Didier Sanchez. Munkájukat coach-ként Palágyi Krisztina segítette.


A La Revue du Vin de France rangos francia borászati szaklap tizedik alkalommal, október 8-án rendezte meg a vakkóstolók nemzetközi versenyét.

Az esemény rangjához illő helyszín

Ez alkalommal Champagne régió szívében a több mint másfél évszázados múltra visszatekintő Ayala pezsgőpincészet adott otthont a rendezvénynek. Alapítója Edmond de Alaya, akinek egzotikus hangzású neve mintha az Aÿ nevű falu számára kitalált márka lenne, holott ez a puszta véletlen műve.

Neki köszönhetjük a száraz pezsgőt, korát jóval megelőzve, már 1865-ben 21 g/L-re csökkentette a cukortartalmat az akkoriban szokásos 150 g/L helyett.

A franciaországi sikerek után Edmond öccse, Fernand Angliában folytatta a terjeszkedést, ahol 1908-ban VII. Edward angol király koronázási ünnepségének hivatalos beszállítója lett.


A ház a 20-as években élte virágkorát, évente 1 millió palackos termeléssel és a kezdetektől aktív szerepet vállalt a régió termelőinek összefogásában és az appellation elismertetésében. 2005-ben a Bollinger család tulajdonába került, amely jelentős fejlesztésekkel, modern arculattal vezette át a 21. századba.

2022-es újdonságok

Ebben az évben 31 ország indulói mérték össze tudásukat, köztük az idén debütáló moldáv, kanadai és skót együttes. Két ország, Kenya és az Egyesült Államok kizárólag nőkből álló csapattal szerepel.


A résztvevők listáját áttekintve találkozunk néhány meglepő, a bor világában sem termelőként, sem fogyasztóként hagyományosan nem jegyzett országgal.

A fiatal zimbabwei csapat valószínűtlen és mégis valóra vált felkészüléséről szól a Blind Ambition című film,

amelyet a hivatalos program részeként mutattak be a gálavacsora előtt:


A szabályok dióhéjban

A verseny során összesen 12, felerészben fehér, felerészben vörös bort kóstolnak a versenyzők. Egyharmaduk francia, a többi a világ más bortermő területeiről származik. A kinyitott palackokat összeöntve uniformizálják a tételeket, hogy minimális eltérés se torzítsa az eredményt.

Boronként 20 pontot lehet szerezni és a csapatoknak mindössze 10 percük van arra, hogy megállapítsák a fő fajtá(ka)t, a származási országot, az évjáratot, a termőhelyet és a termelőt. Az első 6 kör után közlik először a pontszámokat, innentől kezdve pedig minden forduló után.


And the winner is...

A 2022-es győztes luxemburgi csapat (Zaiah Amann, Hervé Amann, Guy Bosseler és Jules Hoffelt) Daniel Poos vezetésével harminc éve gyakorol fáradhatatlanul, ez a kitartó munka most meghozta a gyümölcsét.

A szoros versenyben végül a 10. körben átvették a vezetést és 139 ponttal nyertek, második helyen a portugálok (123 pont), harmadikon pedig a spanyolok (122 pont) végeztek.

Magyarország (Aranyos Attila, Dr. Molnár Levente, Rabcsánszki Laura és Miguel Sennoun összeállításban) Angliával és Belgiummal (117 pont) holtversenyben zárt a negyedik helyen.

Meglepetésre hazai pályán a franciák mindössze 83 pontot szereztek, a 18. hely az eddigi leggyengébb teljesítményük.

A kóstolt tételek nehézségi fokát jól mutatja, hogy míg tavaly a magyaroknak 166 pont kellett a győzelemhez, idén 139 ponttal már lehetett nyerni.

Íme az eredménytáblázat:

1. Luxemburg (139 pont)

2. Portugália (123 pont)

3. Spanyolország (122 pont)

4. Anglia (117 pont)

4. Magyarország (117 pont)

4. Belgium (117 pont)

7. Románia (115 pont)

8. Fehéroroszország (112 pont)

9. Svájc (111 pont)

10. Kína (108 pont)

11. Ausztria (103 pont)

12. Monaco (97 pont)

13. Taïwan (91 pont)

13. Finnország (91 pont)

15. Hollandia (85 pont)

16. Mexikó (84 pont)

16. Lengyelország (84 pont)

18. Franciaország (83 pont)

19. Dánia (82 pont)

20. Zimbabwe (79 pont)

21. Dél-Afrika (77 pont)

22. Moldávia (76 pont)

23. Québec (74 pont)

24. Egyesült Államok (72 pont)

25. Japán (71 pont)

26. Kenya (63 pont)

27. Dél-Korea (62 pont)

28. Olaszország (60 pont)

29. Skócia (54 pont)

30. Svédország (53 pont)

31. Brazília (37 pont)

És íme a kóstolt borok listája:

1. Chardonnay, Anglia, West Sussex, Nyetimber borászat, 2014

2. Verdejo, Spanyolország, Rueda, Bodegas Menade borászat, 2016

3. Chenin, Dél-Afrika, Stellenbosch, Ken Forrester The FMC borászat, 2020

4. Marsanne 95% Roussanne 5%, Franciaország, Hermitage, Cave de Tain borászat, 2018

5. Chardonnay, USA, Russian River Valley, Ramey borászat, 2014

6. Pinot noir, Németország, Baden, Bimmerle borászat, 2017

7. Pinot noir, Franciaország, Elzász, Domaine Muré borászat, 2018

8. Cabernet sauvignon 60% syrah 40%, Franciaország, Coteaux d'Aix-en-Provence, Château Vignelaure borászat, 2015

9. Cabernet sauvignon 40% petit verdot 30% syrah 30%, Olaszország, Toszkána, Il quinto borászat, 2019

10. Grenache, Franciaország, Châteauneuf-du-pape, Domaine du Grand Tinel borászat, 2001

11. Tourigna nacional, Portugália, Lisszabon régió, Quinta do Montaldo borászat, 2019

12. Sémillon 80% sauvignon 20%, Franciaország, Sauternes, Château de Fargues borászat, 2001

Forrás: La Revue du Vin de France

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra

Kapcsolódó cikkek