Abraka Babra, Alkalomadtán, Limara Péksége, Édeskettes, Desszertőrült - ismerős címek? A gyönyörű szakácskönyvek mögött Lukász Eszter és Szigeti Zsófi stylist duó, vagyis a Cup of Charm szaktudása és kreativitása áll. Az ételfotó szavak nélküli kulináris történet, minden csak körítés kérdése: egy szőlőfürt így lesz asztaldísz egy lakomán, alkotóelem egy fine dining előételben, vagy mellékszereplő egy gyümölcssalátában.

Mit csinál pontosan egy enteriőr-, vagy egy foodstylist?
Zsófi: Magyarországon olyan szakma, hogy stylist egészen a 2000-es évek elejéig nem létezett, az igény licence lapokkal együtt jött, amikor egyszerre elképesztő mennyiségű magazin árasztotta el az itthoni piacot. Magának a stylist szónak nincs is magyar megfelelője, így

nem csoda a nagy káosz a fejekben:

miben különbözik az enteriőrstylist a belsőépítésztől vagy a lakberendezőtől. A food stylinggal ugyanez a helyzet. A klasszikus értelembe vett food styling gyakorlatilag vegyész munka, ők azok, akik a fotózásokra és forgatásokra három órán át fotózható (mű)sörhabot produkálnak. Nyugat Európában a food stylist ételekkel és tálalással foglalkozik, séfekkel működnek együtt, vagy ők készítenek elő egy ételt a fotózásra.
Ezzel szemben a prop stylist tárgyakkal és kellékekkel kommunikál. A mikroenteriőr, amit így teremtünk meg, szavak nélkül is rengeteget mond el. A MOME-s kurzusomon kísérletezünk azzal, hogy fogunk egy semleges anyagot, és megnézzük, hogy hányféle stílust tudunk elérni különböző kellékekkel. Nagyon hatásos, ahogy ugyanaz a cucc - legutóbb egy zöld püré - fa deszkán rusztikus körítésnek, mélytányérban sóskakrémlevesnek, palackban zöld smoothie-nak, porcelán kübliben ezüstkanállal fine dining előételnek adja el magát. Az én fejemben nem is válik szét az enteriőr- és a propstyling, mindkét esetben tárgyak segítségével kommunikálunk. Természetesen a rokonszakmák sokszor kerülnek átfedésbe egymással és előfordulhat, hogy valaki több ággal is foglalkozik egyszemélyben.

Hogy választottátok ezt a szakmát? 
Eszter: Én inkább belesodródtam, mint választottam. Amikor az első fotós munkám volt, akkor itthon nem is létezett még ilyen szakma, hogy stylist. Volt egy saját virág-, és lakberendezési boltom, és a bolttal szomszédos cég felkért, hogy a fotózásra tegyek otthonossá egy szállodai enteriőrt, vigyek virágokat és kellékeket. Nagyon inspiráló élmény volt, éreztem, hogy ez a típusú munka passzol hozzám igazán.
Az első food styling munkám egy Hamu és Gyémánt kiadványhoz kötődik, szendvicseket kellett szépen elkészíteni a fotózásra. Villányi Csabival fotóztunk a Flashback stúdióban, szóval már a kezdetektől jó kezekbe kerültem. Egy ideig a Stílus magazinnak készítettem ételfotó stylingot, aztán egyik munka hozta magával a másikat.
Zsófi: Én az Iparművészeti Egyetemen (ma MOME) végeztem bőrtárgy tervező szakon, engem mindig is a tárgykultúra és a dizájn érdekelt. Az itthoni magazin boom idején volt egy tök jó réteglap a Tér és Rend, és itt a fotóanyaghoz a kreditben mindig kiírták, hogy stylist: Andó Ildikó.

Fogalmam se volt róla, hogy az mi, de meg voltam győződve arról, hogy ezt akarom csinálni.

Sikerült bekerülnöm az Ildihez asszisztensnek, és sokáig vele dolgoztam, később az Ildi inkább a divatstyling irányba ment, én pedig maradtam a tárgyaknál. Vezető szerkesztő lettem az Elle Dekor és a H.O.M.E magazinoknál, aztán 2008 körül felmondtam és visszakerültem szabadúszó oldalra. Itthon akkor indult a gasztrohullám.

A Stahl magazin keresett meg, hogy Mautner Zsófival készítsünk egy anyagot. Ez volt az első ételfotós munkám, már ott is inkább propstylistként működtem közre, én vittem a kellékeket. Mi egyébként egymással egy Éva külön lapszám fotózáson ismerkedtünk meg, ahol rengeteg fotóanyagot készítettünk együtt, és pár éve vágtunk bele a közös vállalkozásba.

A “kép csak illusztráció”, vagy ennél nagyobb jelentősége van egy ételfotónak?
Zsófi: A látvány ma rendkívül fontos, és a fotó az egyik legfontosabb vizuális kommunikációs eszköz, ezért nagyon tudatosan és hozzáértőn kell használni. A mi munkánk nem arról szól, hogy ismerjük a beszerző helyeket, vagy hogy van kreditünk a dekoros boltokban, hanem hogy tudjuk, minek kell a képre kerülnie, és minek nem.
Ha mondjuk az ügyfél 35 éves nőknek szeretne eladni egy szakácskönyvet, vagy terméket, akkor nekünk tudnunk kell, hogy mi az a stílus, ami ezt megtámogatja, és úgy kell igazítsuk a stylingot, hogy képi világ a 35 éves nőket fogja meg. Bármilyen megrendelésről legyen szó, lehet az rendezvény, szakácskönyv, vagy ételfotó, mindig átfogó koncepcióban kell gondolkozni. A Limara (Limara Péksége) és Hegyi Barbara (Abraka babra) könyvek például egyszerű halandóknak készültek, a fő üzenet az, hogy ezeket az ételeket bárki el tudja otthon készíteni. Egy ilyen történetbe nem rakhatsz mesterkélt, agyon stylingolt ételeket és kellékeket, mert hiteltelen lesz az üzenet.

Mennyire múlik a styliston, és mennyire a fotóson a végeredmény sikere?
Eszter: Rendkívül fontos, hogy a fotós is profi legyen, és hogy együtt is jól tudjunk dolgozni. Az egyik legfontosabb dolog egy munka során, hogy ez a csapatmunka működjön. Az ételfotózás is egy külön szakma, a fotósnak és nekünk is tudni kell, hogy mi fog működni és mi nem, csak más-más típusú szaktudás kell. Ő a fényekkel, beállításokkal machinál, mi pedig a kellékekkel.
A történet nem csak két szereplős, az ügyfélnek is kulcs szerepe van a végeredményben. Ideális esetben van egy profi art direkció és irányokat kapunk, de

meglepően gyakori az olyan projektindító megbeszélés, ahol kiderül, hogy az ügyfélnek még elképzelése sincs arról, hogy ki a célcsoport, milyen volumenű anyag, hány képre lenne szükség.

Megrendelés típusától függ, hogy mennyire folyunk bele a projektbe, de van, hogy mi felelünk a teljes kreatív folyamatért.

A munkáitokon van jól felismerhető Cup of Charm védjegy?
Eszter: Stílust adunk az ételeknek és alapanyagoknak, stílusból pedig ezerfélét tudunk és ismerünk. Mindketten virágkötők is vagyunk, így természetesen a virág az egyik kedvenc fő eszközünk. Komplett rendezvényeinkhez mi készítjük az összes virág- és zöldnövény dekorációt, melyeket rengetegféle módon használunk. A másik kedvenc anyagunk a papír, iszonyú sokrétű, és gyönyörű dolgokat lehet kihozni belőle.
Zsófi: Ez a szakma sokkal kisebb mértékben önmegvalósítás, mint azt az emberek gondolják, pont ezért szereptévesztésben van a stylist, ha a végeredményben a saját személyisége túlságosan dominál. A piaci keretek közt működve ez megengedhetetlen, a személyiségjegy fontos és szükséges, de a túl erős személyes világ nem passzol mindenhez és nem lehet mindenre ráhúzni.

Milyen trendek dominálnak az ételfotózásban?
Eszter: Volt most egy nagyon erős rusztikus - rendetlen irány az ételfotókban, minden nagyon spontán kifolyt, kiborult, lecseppent. Spontán, de azért érezhetően szándékolt is.  
Zsófi: A gasztronómiai trendek visszaköszönnek az enteriőrben és a fotókon is. A rusztikus ételfotókkal együtt a helyek többsége indusztriális francia vidéki bisztró vonalat hozta, nekem már herótom is van tőle. Most, hogy újra érték a természetesség és a házi konyha egyre őszintébbek az ételfotók is, már régen elfelejtettük a gipsszel kitömött lelakkozott csirkét. A képek egyre kevéssé manipuláltak, valós a történet, azt látjuk az ételfotón, ami kijön a konyhából. Az enteriőrök, így az éttermek esetében is, jönnek vissza a klasszikus elemek, mint mondjuk a kristálycsillár, és a természetesség jegyében erősödik az urban jungle irányzat is.

Vannak olyan hazai vendéglátóhelyek, ahova szívesen jártok, mert érdekes az belső?
Eszter: Az étkezésnél a teljes gasztronómiai élmény fontos, kevés, ha csak az egyik elem jó. Én úgy tudom jól érezni magam, ha az atmoszféra, a hangulat, a teríték, a menüsor harmóniában van a felszolgált étellel - itallal. Az a jó, ami komplex egész.
Zsófi: És ez sokszor nem pénz, hanem odafigyelés, átgondolás kérdése. Most direkt ilyen példákat is mondok, nem drága, fine-dining helyeket. Az Édesem például egy félalagsori cukrászda, csak egy asztal van, de azon gyakran van friss virág,

a csomagolópapír az arculat része, a tapéta a falon egy régi szakácskönyv lapjaiból van, ez a hely házias jellegét erősiti.

A bolt emblematikus őzikéje ott a kirakatban, és amikor belépsz, érzed, hogy tök cuki és nagyon egyben van az ízvilág és az enteriőr. Oda-vissza erősitik egymást.
Ugyanez érezhető a Chez Dodo-ban, minden passzol. A Menza étteremben is gyönyörűen összefügg a menüsor a miliő, a gerbera az asztalon. Lehet nem szeretni a retró stílust, de a sztori attól még kerek egész. Ugyanígy tök jó példa az Arriba Taqueria is, szuper a falfestés (Miklósvári Andi tervezte a grafikát), az étlap, a csomagolás és a kommunikáció, tökéletes a harmónia. Budapest egyébként nagyon jön fel, egyre több a jó példa.

Ti hogyan terítetek otthon? Ha valaki otthon szépen és változatosan szeretne tálalni, milyen készletet érdemes beszerezni?
Eszter: Otthon még inkább fontos, hogy milyen tárgyakkal vagyok körbe véve. Ha csak egy salátát készítek is, a tálalás mindig kulcskérdés, mert fontos, hogy minden a fogyasztás élményét szolgálja.  Különböző szettjeim vannak, maradtak tányérok a dédnagymamámtól, de van modern készletem is, a délutáni kávémat pedig a kis Hollóházi csészémből iszom. Ez kell a szemnek és a léleknek is. 
Zsófi: A tárgyak nekem is fontosak, nincs olyan darab a lakásomban, amit ne szeretnék. Ha kevés a tárolóhely, vagy a pénz, a legjobb egy univerzális megoldás, ami mondjuk egy alap fehér tányérkészletet. A kiegészítők végtelen variációs lehetőséget biztosítanak, ezüst vagy arany evőeszköz, színes szalvéta, alátét, a kiegészítők mind nagyon jó eszközei annak, hogy változatosságot teremtsünk. Egy semleges alapot sokkal egyszerűbb felszínezni, stílust adni neki, míg egy színes tányér eleve szűk korlátok közé szorít. Ez akkor is jó megoldás lehet, ha valakinek kicsit bizonytalan az ízlése.