Ő volt Szabadi-fürdő Gundelje. Ott ült a vendéglő bejáratánál egy fahordó mögött, előtte hosszúlépés, fájós lábát a bárszéken pihentette és minden vendéget személyesen fogadott. Kicsit billegve járt, de szemének egyetlen villanásával irányította a személyzetet: a négyes asztalnak a tatárt nem kell bekeverni, a kettes rozé fröccsöt kért, a sörkertbe harcsás halászlé.
Tudom, mert sokat jártunk oda. Stumpf Istvánnal, Berkes dokival, a családdal. Ha megbízható, egyszerű ebédet akartunk, piroskockás-asztalterítős, krúdys hangulatot, némi habozás után mindig a János vendéglőt választottuk. És sosem csalódtunk. Kovács Jánosnál – bár virtigli vendéglős volt, a hatalmas pincérbrifkót mindig ő kezelte – az ember úgy érezte, mintha nem étteremben lenne, hanem vendégségben.
Legfőbb szórakozása az volt, ha végig ment az asztalok között és eltársalgott mindenkivel, akár ismerős volt, akár nem.
Fizetés után mindig megkérdezte: „Hogy ízlett az ebéd?”
És ez nem olcsó vendéglős fogás volt, hanem őszinte szakmai érdeklődés. Ha valami észrevételt tettünk és egyetértett a kritikával, a következő alkalommal előre jelezte, hogy változtatott az étlapon, vagy az ételen. Így alakultak ki jellegzetes fogásai: a déli part egyik legjobb tatárbeefsteake, a sörrel locsolt ropogós csülök, a harcsapaprikás túróscsuszával, no meg a joghurtos túrógombóc.
Sosem volt tolakodó, se nem alázatos, büszke volt a szakmájára. Vendéglős volt nagy betűvel írva. Most valahol az égi vendéglőben kérdezi: „Teccet már rendelni?”
János Vendéglő
8600 Siófok, Szent László utca 192/a
