Egy régi balatoni kirándulás alkalmával a pompás kilátású Szent Orbán étteremben egy gyönyörű szőlőfestményt láttam. El is hűltem, mert eddig azt hittem, ismerem a régi szőlőábrázolások nagy részét, de most csütörtököt mondtam. Egy kéknyelű színes nyomata volt.
Ez a színes táblakép remekül társult ahhoz a képhez, amely a tulajdonos Szeremley Hubát jellemezte, mivel éppen ő volt a kéknyelű szőlő legújabb kori megmentője. Akkoriban indult be a birtoka: telepített, termelt, bizonyított, és visszahozta a bakator mellett a kéknyelűt is, amelyet szinte tökéletesen elnyelt a feledés, és majdnem eltakarította az idő. Kényes, nehezen termékenyülő szőlőről van szó, nehéz megvédeni és keveset is ad, s noha igazi badacsonyi fajta, az öreg Entz Ferenc azért tárgyalja az úri szőlők közt, mert csak azok engedhetik meg a kéknyelű termesztésének luxusát. Hanem a bora!
A régi kép maradt – viszont Laposa Jóska barátom pár hónapja elkészítette nagy Badacsony-könyvét, és a kézirathoz megfelelő képeket kerestünk. Többek közt a kéknyelűét, mint a Badacsony reprezentánsáét. És eszembe jutott a régi epizód is. Hamar utánajártunk:
a kéknyelűt Neogrády Antal (1861–1942) festette, egy kiváló és rengeteget dolgozó akvarellfestő.
A nyomozás befejeződött, és én kényelmesen hátradőltem, amikor váratlanul kiderült: Neogrády a millennium táján Darányi Ignác földművelési miniszter megrendelésére egész sorozatot,
53 gyönyörű akvarellt készített a Magyarországon föllelhető szőlőfajtákról. Ez az impozáns gyűjtemény képviselte a magyar szőlészetet az 1900-as párizsi világkiállításon.
A szerző szőlőábrázolásai ampelográfiai értékűek és tökéletes formai hűségűek. Páratlan értékei a filoxéravész előtti és utána megújuló hazai szőlőgazdaságnak. S egyben, ó dicső biodiverzitás, gyönyörű vizuális dokumentumai a Kárpát-medence elképesztő fajtagazdagságának.
A Neogrády-féle szőlőábrák sorsa azonban szomorú véget ért. Először is: még az 53 elkészült kép részletes fajtajegyzékét sem ismerjük. A gyűjteményből 29 szőlőfajta színes nyomata viszont az olvasóközönség elé került:
a Borászati Lapok 1900–1914 között színes műmellékletben juttatta el a nyomatokat az előfizetőinek.
Azért csak ennyit, mert a képek közlése a háború miatt abbamaradt. A kéknyelű akvarellje 1906 karácsonyára jelent meg – ennek egy példánya lógott anno a Szent Orbán étterem falán bekeretezve, amikor találkoztam vele.
Azt gondoltuk Laposa Jóskával, hogy a Badacsony-kötethez könnyen megszerezzük a többi hiányzó képet valamelyik nemzeti gyűjteményből, de súlyos csalódás ért: a 29 megjelentett színes mellékletből mindössze 12 szőlőábra került elő! A Magyar Mezőgazdasági Múzeum és Könyvtárban kilenc ábrát, az Országos Széchényi Könyvtárban három másolatot találtunk. A többinek nyoma veszett.
"Ez lenne a történet vége? Hátha lapul valahol egy példány."
És itt rövid, ám szomorú kitérőt kell tennünk a szőlőfajták hazai és nemzetközi ábrázolásának alakulásáról. A 19. század második fele a modern és tudományos gyümölcsábrázolás és nyomdatechnika fellendülésének időszaka; ekkor lesznek tömegesen elérhetők a tudomány és az ismeretterjesztés számára. Elég a legközelebbi forrásra, Hermann és Rudolph Goethe Stuttgartban kiadott Atlas der Traubensorten című albumára (1873) utalnom. Miközben meg kell mondanom, hogy a Neogrády-féle képek, ha lehet, szebbek, mint a német ábrázolások. Csakhogy a Goethe testvérek műve megjelent (azóta reprintben is kiadták) mint a tudománytörténet alapmunkája, Neogrády képei viszont eltűntek és nem ismeri őket senki.
Ám tovább: hogy ellenőrizzem a Neogrády-képek pontosságát, összehasonlításul átnéztem még a leghíresebb francia munkát, Pierre Viala és Victor Vermorel 1901 és 1909 közt Párizsban kiadott, hétkötetes alkotását is, amelynek monumentalitására jellemző, hogy 5600 fajtát közöl! És újra megbizonyosodott: a mi Neográdynknak semmi szégyellnivalója sincs. Festményének gyümölcsei pontosak, életszerűek, árnyalatokban gazdagok és kidolgozottak.
A francia alapműből az is kiderült, hogy vagy tucatnyi ősi magyar szőlő is szerepel az ampelográfiában! Nagy az öröm: külön, javarészt saját néven a furmint, a hárslevelű, a somszőlő, a bakator. És mindegyik ragyogó, eddig szinte soha nem használt képpel.
Ám a szőlőrengetegben kalandozva szemet szúrt egy gyanús nevű szőlő is, amelynek aláírása ez volt: Org Tokos. Vajon miféle nyelvet takar az Org Tokos kifejezés?
Annyit tudtam, hogy a régi ampelográfiák rákfenéje a sokféle, összevissza leírt, félrehallott, téves és tájékozatlanságból felvett név és eredetmagyarázat, de a gyönyörű színes táblaképek közt ezzel a felirattal szerepelt a szőlő. Gyanakodásomra lassan-lassan megtaláltam a kulcsot: francia leírója ugyanis Pécsről kapott fajtáról beszél, noha szinonima gyanánt nem adott neki magyar nevet. A pécsi eredet aztán elárulta, hogy nem véletlenül gyanakodtam. Rémlett a különös név is – majd heuréka!,
az Org Tokos csakis az Öreg Tökös lehet!
Gyorsan föllapoztam a régi Baranya flórájáról és szőlőiről a tudós Váradi Ferenc munkáját (1896), és nem csalódtam! Ott áll benne az Öreg Tökös – délcegen.
Aztán az is kiderült, hogy a Viala-féle kötetben a Pécsről érkezett Org Tokos nem más, mint a Goethe-féle weisser Augster, augusztusi fehér szőlő, amely viszont nem más, mint a Budai vagy Fehér Gohér. Így az Org Tokos gyönyörű képén a magyar Fehér Gohér szerepel.
Egy ősi fajta, amely még Tokajban is előfordult,
és a régi somlai borok egyik alapfajtája volt. Nagy regény az övé ide-oda származásával, különös felbukkanásával; viszont az egyik legkiválóbb szőlőnk volt.
De mi lett a Neogrády-akvarellek sorsa? Hová tűntek a Borászati Lapok színes nyomatai? Közel sem kis példányszámról van itt szó – a képek készítési idején a filoxéra utáni lázas és vitákkal teli szőlőtelepítési rekonstrukció éveit írjuk. Bizonyára nem tévedek nagyot, ha a vezető magyar borászati lap előfizetőinek számát legalább 100-150 főre és intézményre teszem – a 29 fajtából legalább ekkora példányszámú másolat készült.
A nyomatok felszívódásának több oka lehet.
A Borászati Lapok előfizetői hengerben csomagolva kapták példányaikat és bekeretezve kiakaszthatták lakásaik, présházaik díszítésére. Ezzel a magánhagyatékok sorsára kerültek. Súlyosabb kérdés, hogy hová tűnhettek a színes nyomatok a közgyűjteményekből? Megsemmisültek? Rosszul vagy gondatlanul tárolták őket? Kiselejtezték, ellopták? Vagy mindez együttesen? De ekkora tételszámban? Tragikus a történet – közben lepergett Budapest ostroma, bombázások, ’56, költözködések, múzeumi és könyvtári átszervezések, selejtezések.
A pillanatnyi állás mégis csak az, hogy Neogrády 29 nyomatából egyetlen teljes sorozatot sem lehet kiállítani az egész országban. De még egy felet sem.
És a további nagy rejtély: hová tűntek az eredeti Neogrády-festmények? Itt már nem több száz sokszorosított nyomatról, hanem 53 eredeti műalkotásról beszélünk. Ha a másolatok felszívódása drámai mozzanat, akkor az eredeti és egyetlen példányoké többszörösen az. Hogy nem adták közre, nem publikálták mint a korabeli német, francia, olasz vagy amerikai társ-ampelográfiákat – ez a magyar tudományosság pótolhatatlan vesztesége.
Amit tudunk: az akvarelleket a Magyar Királyi Mezőgazdasági Múzeum megőrzésre átvette – a képek további sorsa ismeretlen. A tulajdonos iratanyaga a második világháború előtt az Országos Levéltárba, a budai Várba került, az épület az ostrom során bombatalálatot kapott, 1956. november 6-án pedig orosz belövés érte, és a tűzvészben majd 9 ezer folyóméternyi levéltári anyag semmisült meg. Ez lenne a történet vége? Hátha lapul valahol egy példány.
És hogy mire fel ez az izgatottság? Mire jó egy Neogrády-féle magyar szőlőszem? A kéknyelűé vagy az Öreg Tökösé? Arra, hogy egy széthulló, több mint százéves hagyaték sorsára irányítsa a figyelmet. És a jámbor szándék kifejezésére: ami a nyomatokból megmaradt és lappang valahol, magántulajdonban vagy valamely intézmény mélyén, gereblyézzük össze. Addig is a megtalált 12 szőlőfajta nyomatát egy 2021-es színes naptárban újraközöljük.
A RAKSZŐLŐTŐL AZ ÖKÖRSZEMIG
A festménynyomatok szőlőfajtái: Darányi Ignác csemegeszőlő, Arany furmint, Hárslevelű, Ezerjó, Piros bakator, Mézesfehér, Leányka, Nemes kadarka, Kéknyelű, Erdei, Kövidinka, Királyszőlő, Olaszrizling, Juhfarkú, Szerémi zöld, Mustosfehér, Szlankamenka, Hosszúnyelű, Ezeréves Magyarország emléke, Rakszőlő, Sárga muskotály, Ökörszem, Budai zöld, Hólyagos furmint, Kékfrankos, Mirkovácsa, Vörös dinka, Járdovány, Bogdányi dinka.
