Haladjon Ön is a korral, süssön Váncza sütőporral! - még ma is fújjuk az egykori reklámverset, holott a Váncza-termékeket már csak az találja meg az üzletekben, aki nagyon keresi. Pedig a magyar élelmiszer-ipari márka a két világháború között idehaza olyan versenytársakat utasított maga mögé, mint a Nestlé vagy az Oetker. A Váncza József által összeállított és illusztrált süteményes könyv mesébe illő módon új életre kelt.

Vajon mit szólt volna Priessnitsz Vince, aki Graefenbergben létrehozta a világ első vízgyógyintézetét, ha tudta volna, hogy unokája majdan egy gyógyszerésznek adja a kezét? Hiszen Priessnitsz Vince minden patikaszert méregnek titulált, s a vízen kívül intézetében semmiféle gyógyszert meg nem tűrt. Ám azt az egyetlent: a vizet, mindenek fölött valónak hirdette, és igen sokféleképpen, sokféle nyavalya kúrálására alkalmazta. A sors fintora, hogy a priznic apostolát egy enyhének hitt megfázás vitte el. Két emberöltő éppen arra elegendő, hogy fordítson egyet a sors kaleidoszkópján, s újabb képet mutasson: Priessnitsz Gizella ifjabb Váncza Józsefnek ígér sírig tartó hűséget, aki - maga is a vegyésztudományoknak szentelve magát - gyógyszerész apja találmányainak gyümölcsöztetésére tesz ígéretet.

"Ükapám, Váncza Mihály - egy Szilágyságban működő református prédikátor fia - volt a család polihisztora: festett, írt, fordított, ő volt a kolozsvári magyar színház első direktora..." - teker még egyet visszafelé az idő kerekén Váncza József, immár a harmadik az e nevet viselők sorában. A múlt üvegcserepeiből a régi Miskolc képei állnak össze: Vánczák sorát látjuk, akik a nemzedékről nemzedékre öröklődő rajzkészséget már kicsiny gyermekként napi két óra rajzolással edzik, köztük Váncza Emma kisasszonyt, festőt és fotográfust. Testvére, a patikussá lett idősebb Váncza József az első tíz közé tartozott az országban, akik automobilt vásároltak, a háromkerekű, nyitott Benz kocsihoz a kezdeti időkre még egy német sofőr, Johann is dukált. A második autóhoz, egy nyitott tetejű, kurblis Peugeot-hoz pedig bőrkabát, füles sapka, motorosszemüveg tartozott, no meg az autózás hajnalának elengedhetetlen kelléke: a hosszú, fehér, lobogó sál...

Váncza József bejárta a világot, s igyekezett azzal lépést tartani. Utazásairól kétobjektíves, sztereó géppel készített fényképeket és diapozitíveket, melyeket sztereóvetítővel lehetett vetíteni s sztereó szemüveggel nézni. Újító szellemének jó kísérletezőterepe volt patikája - valóságos boszorkánykonyha volt ez akkoriban! Idejártak az asszonyok szépítőszerért, készült itt üdítő- és habzópor, de itt árulták az üzemanyagot is az első automobilokhoz. Ám a boldog békeidőkben megálmodott találmányait - köztük a pudingport és a sütőport - a háborút kísérő világgazdasági válság miatt maga már nem tudta sikerre vinni, ezért a receptúrát a fiára bízta.

Amerikai típusú reklám

Igaz, hogy az orrunknál tovább legtöbbször alig-alig látunk. Jártunkban-keltünkben tekintetünket sokkal inkább a föld húzza, mintsem az ég emelné, így alig akad, ki a budapesti Fő utcát járva a volt ügyészséggel szemközti ház falán - egy emelet magasságban - észrevenné egy hajdani reklámtábla maradékát. Amit hirdetett, már elmosta az idő, csak annyi tudható: a reklámot Fóthy és társa készítette. Ifjabb Váncza József ugyanis barátjával, a gépészmérnök Feigl (később Fóthy) Gyulával alapított közös vállalkozást. "Cégük amerikai típusú reklámpropagandát folytatott. Nem sajnálta édesapám erre a pénzt, bevételének negyven százalékát fordította reklámra" - emlékezik vissza a nyolcvanas éveiben járó Váncza József. Ők készítették a Lánchíd első díszkivilágítását is, és a Vánczáé volt az első neonreklám az Oktogonon. A sütőipari termékek összes reklámját sárga-piros színkombináció jellemezte, sőt még az ügynökök is felemás - egyik oldalon piros, a másikon sárgára festett - furgonokkal furikázták az árut országszerte. Így aztán úgy tetszett, mintha nem is nyolc, hanem legalább kétszer annyi autójuk futna az utakon. S amikor az egyik ilyen sárga-piros kocsi a Lajos utcában felborult, a gyerekek az úttestről ették a kekszet...

"Ekkorra már nagyobb stílusú üzemet hozott létre édesapám a Ludoviceum utcában, ami már nem csak sütőporral és pudinggal foglalkozott. De amikor a válság jött, fel kellett hagyni a kekszek, csokoládéval töltött szivarok és más édesipari termékek forgalmazásával" - meséli Váncza József. Az éppen aktuális világgazdasági válság a harmincas évek elején a Váncza céget is megrendítette: nem tudtak fizetni a beszállítóiknak, mivel 16 ezer kereskedő maradt adósuk. Sikerült újra talpra állítani az üzemet, amelyet aztán 1948-ban át kellett adni a szovjet elvtársaknak - a cégalapító Váncza József ötvenéves korára mindenét elvesztette. A fülbemászó reklámversre meg a Váncza névre még sokáig emlékeztek. "Ezt meg is szenvedtük: engem például fél évre kizártak az egyetemről, Judit húgomat pedig fel sem vették" - emlékszik vissza a fia.

Kincses receptek

A Váncza-termékeket 1988 óta újra gyártják. A Szilas-food Kft. a névvel együtt átvette az eredeti receptúrákat is, amelyeket továbbfejlesztett. "Az is lehet, hogy jobb, mint az eredeti, amit most Váncza néven árusítanak, nem mernék vállalkozni arra, hogy ezt megítéljem" - mondja ifjabb Váncza. Az egyszerű, takarékos recepteket tartalmazó, sárga-piros süteményes könyvet - amelyet az idősebb Váncza állított össze, s melyhez maga készítette az illusztrációkat is - újra és újra kiadják. 1985-ben például arany betűkkel nyomott piros vászonkötésben jelentették meg az 1936-os, 11. bővített, megújított kiadás reprintjeként: egy ilyen példány akadt egy miskolci gasztroblogger kezébe két évvel ezelőtt egy őszi nagytakarítás során. "Fogalmam sincs, honnan került hozzám, nem a nagymamámé volt, annyi bizonyos. Szép volt, szinte teljesen új... Ma is emlékszem, vasárnap volt, amikor elhatároztam, hogy a könyvvel együtt a recepteket is leporolom - meséli Jámborné Budai Mónika. - Úgy éreztem, közöm van ehhez a könyvhöz - talán azért, mert a legidősebb, patikus Váncza József, akinek nevéhez a sütőpor kötődik, sokáig Miskolcon élt? Nevét ma is viseli egy utca." A bibimoni blog írója másnap egy idős vendégével beszélgetett: szó esett a közös szenvedélyről, a sütésről is, bár Mónika a terveiről egy szót sem ejtett. "Mónika! Van nekem egy Váncza Kincses kis füzetem, úgy gondolom, magánál jó helye lesz. Legközelebb feltétlenül elhozom!" - búcsúzott a néni.

Ritka, hogy a sors szele így fújja el előttünk a port arról az útról, amelyen éppen járunk. Ritka az is, hogy mindenfajta kényszer nélkül foghassunk olyasmibe, amiben kedvünket leljük, s ami semmi másra nem való, mint hogy kipróbáljuk magunkat, s színesebbé tegyük a hétköznapokat. Ilyen jókedvű, játékos ötlet volt megsütni egy receptkönyvet egyetlen év alatt, ráadásul visszafelé: a végétől az elejéig haladva. Megsütni a Jutka tortát meg a Lili kiflit, amit Váncza József a családtagjairól keresztelt el, no meg a Rothermere szeletet, amellyel a trianoni döntés ellen szót emelő angol lord emléke előtt tisztelgett a patikusból lett sütőporgyáros. Ahogy kikerekedett a nap, kikerekedett az ötlet is. Hétfő délután Mónika még beugrott a henteshez, s az ajtóban ötszáz forintot adott annak az öregasszonynak, aki nap mint nap így gyűjti ott a kenyérre valót. Lábánál szatyornyi könyv, könyvtára maradéka. Ebből vesz elő egy-egy kötetet, meghálálni az adományokat - Mónikának A mi süteményes könyvünk első, 1936-ból való kiadását húzta elő. "Hogy miért történt mindez velem, máig sem tudom. De jól történt így, ahogy volt: 365 nap alatt megsütöttem mind a 465 receptet." Az első tepsivel - az ízes zsúrsüteménnyel - a Váncza sütőpor "születésnapját" köszöntötte, 2012. szeptember 7-én. A cég piros pecsétviaszba nyomott védjegyét ugyanis 1925-ben ezen a napon lajstromozták. Az első blogbejegyzés rögtön 11 kommentet kapott.

Égi segítség

Mónika eleinte egész adagokat készített, később 1/8-ra, azaz négy szeletre csökkentette a mennyiséget, hisz olyan rengeteg édességet nemhogy megenni, elajándékozni sem tudott - így a tortákból egy nagyobbacska mignon lett. "Bibimoni" az utolsó betűig betartotta az eredeti recepteket: ahol karobpor állt, ott karobport használt, még akkor is, ha érzett némi kísértést, hogy a sokkal finomabbnak ígérkező kakaóporral cserélje fel. Volt, hogy egy nap 10-15-féle süteményt is elkészített és lefotózott, aztán mindennap feltöltött egyet-egyet a blogra. Mire a vállalkozás a végéhez közelített, a blog írója és a Váncza család egymásra talált: az egyik unoka ugyanis egy hirtelen ötlettől vezérelve rákeresett a Váncza névre, s az internet Mónika blogját adta ki elsőként. "Ebben a projektben semmi nem volt eleve eltervezve, mindent a véletlen alakított - meséli Mónika. - Ezt írta nekem a Váncza unoka, amikor rám talált: "Édesanyám, Váncza Judit, Váncza József nagyobbik lánya szerette volna újraéleszteni a könyvet és a benne lévő recepteket, de 2012-ben hirtelen meghalt, és minden emléket magával vitt. A Jutka torta neki készült, első születésnapjára, azóta is készítjük a családban." Bár nekem semmi közöm a családhoz, azóta mégis úgy gondolom: valószínűleg ő vezet engem, odafentről."

"Nem láttam még a Julie és Julia című filmet, amikor elhatároztam, hogy megsütöm A mi süteményes könyvünket - mondja Mónika. - Még csak az elején járt a blog, amikor egy követőm felhívta a figyelmemet a lelkes fiatal gasztroblogger történetére, aki megfőzi példaképe receptjeit. Megnéztem, és még több kedvet és lendületet kaptam ahhoz, hogy sikeresen végigvigyem az én kicsi projektemet."

S hogy a történetnek lesz-e folytatása? Ki tudja. Annyi biztos, hogy a húsvéti nagytakarításkor Mónika immár három Váncza süteményes könyvet porolhat: a Holnap Kiadó ugyanis megajándékozta a legújabb díszkiadás egyik sorszámozott példányával.