A szóló szőlő, a mosolygó alma és a csengő barack mellett egyre divatosabbak az olyan gyümölcsök, amelyek nem buja szépségükről vagy finom ízükről, hanem rendkívüli hasznukról, feltételezett „csodatévő” hatásukról ismertek. Jellemzően messziről jönnek, de akad köztük nálunk is termelt, sőt őshonos bogyó is.

A szuperegészséges élelmiszerek iránt kevéssé elkötelezettek számára feltűnő, hogy a különösen csodatévő, divatos és olcsónak nem mondható alapanyagok általában messzi tájakról származnak. Valószínűleg nemcsak „a szomszéd gyümölcse mindig kívánatosabb” elv miatt, de a távoli tájakon mérsékelt áron beszerezhető csodaszereken a haszonkulcs is magasabb lehet. A messziről jött bogyók mellett azonban európai szupergyümölcsöket is számon tartanak: a bioboltokban, piacokon homoktövisből készült termékeket is találunk.

A homoktövis az ezüstfafélék családjához tartozik. A családot igénytelen – ha a jég hátán nem is, de homokos pusztákon vagy tengerparti fövenyen, szmogos városokban egyaránt megélő – fajok alkotják, melyek többségét az ezüstfa (Elaeagnus) és a homoktövis (Hippophae) családjába sorolják. Az előbbiek Ázsiából és Amerikából származnak, közülük a keskenylevelű ezüstfa (Elaeagnus angustifolia) nálunk is ismert: a barna kérgű fát vékony, ezüstös színű levelei és ovális, szürkésbarna termése miatt olajfának is nevezik.

A Közép-Ázsiában honos növényt nálunk díszfaként parkokba, vagy különösen kedvezőtlen körülmények (például bányarekultivációk) esetén erdészeti célra ültették, de a mindent kibíró fafaj sokfelé kivadult, a nemzeti parkokban az őshonos állományokat veszélyezteti.

Megyeri híd

A homoktövis hét faja általában Ázsiában honos, de közülük az európai vagy egyszerűen csak „sima” homoktövis (Hippophae rhamnoides) a Pireneusoktól Norvégiáig, a Brit-szigetektől a Himaláján át Japánig az eurázsiai kontinens mérsékelt és szubtrópusi tájain sokfelé megtalálható. Nepálból származik, terjeszkedését a feltételezések szerint a jégkorszak után kezdte meg.

Magyarországon is él vad homoktövis. Valószínűleg kevesen gondolnák, hogy az egyetlen, a kutatók szerint bizonyítottan őshonos állomány Budapesten, a Megyeri autópályahíd környékén található. Ahogy a neve is mutatja, a sovány, homokos puszták növénye. Angol neve (sea buckthorn) utal rá, hogy a tengerparti homokdűnéket is örömmel benépesíti. Állítólag az ókori görögök, hogy szebben csillogjon a lovaik szőre, homoktövis levelével etették őket.

A növényt is ennek megfelelően nevezték el: a hippos lovat, a phaes pedig ragyogót, csillogót jelent. Az elnevezést a rómaiak, majd nevezéktanában (a szóvégi s-t valamiért elhagyva) Linné is átvette. A helyzetet bonyolítja, hogy a rómaiak nem feltétlenül a homoktövist nevezték hippophaesnek: idősebb Plinius Naturalis Historiájában minden valószínűség szerint egy másik növényt, valamilyen tengerparton is előforduló kutyatejfélét (Linnénél: Euphorbia) érthetett alatta.

A botanikai név második fele itt is a szúrós ágakra utal: a rhamnus tövist jelent. A sanyarú körülmények között élő növény augusztus–szeptemberben érleli narancsszínű, igencsak koncentrált tartalmú bogyóit.

Az első, amit a homoktövisgyümölcs összetevői közül ki szoktak emelni, a rendkívüli C-vitamintartalma: tíz deka bogyó fajtától, termőhelytől függően 100–1000 mg-ot, tehát a citrusfélékre jellemző 50–100 mg-os értéknek akár a többszörösét is tartalmazhatja – nem véletlen, hogy a homoktövis nagyobb arányú termesztése a hűvösebb klímájú, gyümölcsökben szegényebb északi országokban alakult ki először.

Másik szokatlan összetevője főleg a vegánok számára jelenthet különleges értéket: a növény nitrogént megkötő ún. sugárgombákkal – amelyek valójában baktériumok – él szimbiózisban, ezeknek köszönhetően a gyümölcs B12-vitamint is tartalmaz, amely alapvetően csak állati eredetű élelmiszerekben fordul elő.

Természetesen normális gyümölcsökre jellemző vitaminokat (A-, B1-, B2-, B9-, valamint K- és E-vitamint), ezenfelül sokféle ásványi anyagot (például káliumot, mangánt, rezet) és flavonoidokat is találunk benne.

A gyümölcs magja és húsa is tartalmaz olajat, de összetételük különböző: a magolaj jellemzően többszörösen, a gyümölcshúsban lévő inkább egyszeresen telítetlen zsírsavakból áll. A gyümölcs savanyú és keserű ízkomponenseiért egyaránt a benne lévő savak – leginkább alma-, illetve kínasav – felelősek, melyeket csekély, néhány százalékos cukortartalom nem tud ellensúlyozni. 

A homoktövist számtalan egészségügyi probléma ellen ajánlják. Különlegessége állítólag abban rejlik, hogy több olyan dolgot is nagy mennyiségben tartalmaz, amelyek ritkán fordulnak elő egyszerre: például a gyümölcsökre jellemző C-vitamin mellett a karotin és az A-vitamin inkább zöldségekben, az E-vitamin inkább olajos magvakban található meg. Magas C- és egyéb vitamintartalma miatt ideális „téli gyógyszernek” tartják, de legyengülés, betegségek utáni erősítőszerként vagy emésztőszervi panaszokra is ajánlják. Nem csak a népi gyógyászat alkalmazta, a ’60-as években állítólag a szovjet űrhajósok is homoktövist kaptak étrend-kiegészítőként szellemi és fizikai állóképességük javítására.

Divattá vált

A narancssárga gyümölcsökhöz leginkább lé formájában juthatunk hozzá, már amennyiben nincsenek saját homoktövisbokraink (a homoktövis ugyanis nem önporzó, a terméshozáshoz legalább kettő bokor kell belőle). Az érett bogyók nehezen válnak le a tüskés ágakról, ennek a madarak – különösen télen – örülnek, de a szüretelő gazdák dolgát nagyon megnehezítik. Bár az igénytelen növény termesztése nem kerül sokba, a drága szüret miatt gyümölcse mégsem olcsó. Így levét többnyire más gyümölcsök levéhez keverve, vagy hígítva („nektár”) árulják, de azért elérhető a 100 százalékos homoktövislé is. Emellett lekvár vagy alkoholos italok, likőrök is készülnek belőle, mint például a toszkánai Spinello. Szárítva gyümölcsteákhoz keverik.

A gyümölcs mellett a leveleket és a magból készült olajat is felhasználják. A levélből készült gyógytea immunerősítésre, a szív aktivitásának serkentésére, a máj védelmére, no és feltehetően lószőrfényesítésre javallott. A gyulladáscsökkentő, hámosító hatású olajból kenőcsök és kozmetikai cikkek készülnek. Sárgás színű fáját festékek előállításához is felhasználják.

A homoktövis termesztésével az 1940-es években a szovjetek kezdtek el komolyabban foglalkozni, mert a mínusz 40 és a plusz 40 °C-ot egyaránt elviselő növény termése jó megoldásnak látszott a nép megfelelő vitaminellátásának biztosítására.

Az NDK-ban az első homoktövis-ültetvények a ’60-as években hasonló megfontolásból születtek. Ma már sok fajtáját termesztik, ezek termései a vad bokrok 6-8 milliméteres bogyóival szemben inkább cseresznyeméretűek. Beltartalmuk eléggé változó, állítólag az orosz eredetű fajták értékesebbek az inkább csak nagyméretű gyümölcsöket produkáló németeknél.

A divatossá vált, igénytelensége révén ökológiai gazdálkodásra vagy silányabb területeken erdészeti célra is kiválóan alkalmas növényt világszerte egyre nagyobb területen termesztik. A termés mennyiségét tekintve elmondhatjuk, hogy minden hat homoktövisbogyóból öt kínai: a világ mintegy 3 millió hektár homoktövis-ültetvényéből 2,5 millió Kínában található.

Nem minden camu

A csodagyümölcsök között létezik olyan, amelyet eleve kínaiként tart számon az egészségtudatos közvélemény. Minden szakboltban kapható a piros színű, mazsolaméretű, aszalt gojibogyó. A boltokban megvásárolható gyümölcs valóban Kínából származik, ahol nagy becsben tartják, a hagyományos kínai orvoslás előszeretettel használja. Két növényfaj, elsősorban a Lycium barbarum, kisebb mértékben a Lycium chinense termését árulják ezen a néven. A legjobbnak az ország északnyugati részén fekvő Ninghszia régióban, a Sárga-folyó völgyében termett gojikat tartják.

A bogyók régebbi angol neve wolfsberry, azaz farkasbogyó, a misztikusabban hangzó kínai elnevezés csak a 2000-es évek elejétől kezdte felváltani. A növénynek hagyományos magyar neve is létezik: egészségessé válása előtt ördögcérnának nevezték. A Lycium barbarum (magyarul: közönséges ördögcérna) ugyanis nemcsak Ázsiában, hanem Európában is honos, nálunk is megtalálható.

A homoktövishez hasonlóan igénytelen növények a burgonyafélék családjába tartoznak, azaz a burgonya mellett például a paprika, a paradicsom és a padlizsán rokonai. Az éretlen termések a burgonyafélékre jellemző méreganyagot (solanin) is tartalmaznak, valószínűleg emiatt gondolták sokáig a pirosra érett bogyókat is mérgezőnek, de mára felmentették őket ez alól a vád alól.

Kínában jellemzően aszalt formában, ételekbe főzve használják: csirke- vagy sertéshúsból, zöldségekkel készült levesekbe és desszertekbe egyaránt teszik, vagy egyszerűen csak teát készítenek belőle.

A viszonylag semleges ízű, édeskés, alig savas bogyókkal nem annyira az étel ízét akarják feldobni, sokkal inkább a beltartalmuk érdekes. C-vitamin-tartalmuk más gyümölcsökhöz képest nem kiemelkedő, A-vitaminból viszont sok van bennük, és a szárított bogyókban az ásványi anyagok – elsősorban a kalcium, a vas és a nátrium – is koncentrálódnak.

A bogyók emellett számos különleges hatóanyagot rejtenek, ezek hatása sok esetben tudományosan még nem igazolt. A hagyományos kínai orvoslás magas vérnyomás, szemproblémák, vagy éppen impotencia ellen ajánlja. Vérnyomáscsökkentő hatását európai kutatók is igazolták, de azért vigyázni kell vele, mert a hatóanyagai egyes gyógyszerek hatását módosíthatják. Mindenesetre a húsos, élénk színű bogyók érdekes színfoltjai lehetnek egy-egy levesnek, salátának, vagy akár tejbegríznek; ártani bizonyára nem ártanak.

„Szupergyümölcsök” nemcsak Eurázsia kopár pusztáin, hanem Amerika trópusi vidékein is teremnek. Az egészséges termékeket kínáló boltok választékát elnézve az Amazonas környékén élők sose halnak meg, legalábbis természetes halállal.

Brazília tenger- és folyópartjainál nő az açaí pálma (Euterpe oleracea). Az Amazonas mentén élő caboclo (indián-fehér keverék) népesség számára fontos élelmiszer a pálma fiatal hajtásaiból nyert pálmaszív, de főképp a pálma gyümölcse. A gömbölyű, sötét színű bogyók szőlőre emlékeztetnek, csak egy açaífürtben több száz is lehet belőlük. Az Amazóniában alapvető táplálékot jelentő bogyók Európába általában fagyasztva-szárítva (liofilizálva) és porrá őrölve, drága csodaszerként érkeznek.

Az ajánlások szerint a csodaszereknél megszokott dolgok (immunerősítés, fiatalság megőrzése, vágyfokozás stb.) mellett alapvetően fogyókúrához használhatók. Ennek egyetlen alapja, hogy az açaípor közel felét élelmi rost teszi ki, de ezen túlmenően tudományos vizsgálatok nem igazolták a jótékony hatásokat, és a bogyók ugyan sok antioxidánst, vitamint és ásványi anyagot tartalmaznak, de nem többet, mint a nálunk elterjedt gyümölcsfélék.

Amazóniából származik a kamu, pontosabban a camu-camu (Myrciaria dubia) is. Cseresznyeszerű gyümölcsét az őslakók régóta gyűjtögették kenuikba, de az utóbbi időkben nagyobb mértékű termesztése is elindult Japán és a nyugati országok kereslete nyomán. A gyümölcs különlegessége extrém magas C-vitamin-tartalma: tíz deka kamu kb. 2000 mg-ot tartalmaz, tehát a gyümölcs súlyának 2 szazalékát a C-vitamin teszi ki.

Az açaíhoz hasonlóan nálunk liofilizálva-őrölve kapható, a kamuporban a C-vitamin koncentrációja a nyers gyümölcsének a duplája.