Magyar Konyha
2016. október 25.Felvidéken is magyar ludak élnek. Nem is akármilyenek. Lévaiak. Sorsuk mostoha, és nem azért, mert Felvidéken élnek. Kevesen vannak – és nem járunk messze az igazságtól, mikor azt állítjuk: ha a tenyésztők nem tesznek meg mindent ezért a szárnyasért, évtized múlva csupán a nagy lúdkönyvben mutogatják majd a képét, és mondákból idézik fel az alakját.
F. Tóth Benedek Léván járt, ahol megismerkedett Hasznos Gyulával, a lévai lúd megmentőjével.
Húsa tömör: míg az átlag ludak kétujjnyi vastag húst és ugyanannyi hájat növesztenek mellükön, a lévai hat-hét centiméteres hússal domborít. Tollazata lehet fehér, égszínű (szürke hátú), tarka hátú és vöröses. Tojásait február végén kezdi rakni – általában 12-13 után megáll, s mintha csak adót fizetne, egy tojás rendre besül. Az a lúd az égieké. Jó tudni, hogy a szárnyasok közül is kerülnek ki angyalok. A többség viszont jó esetben egy ideig a Földön marad. A libák általában megélik a tíz-tizenkét évet is. A gúnárok öt-hat év után elfáradnak, ám ha elbillegnek nyolc-kilenc évig, kegyesen bánik velük a sors: aggastyánkorukban is csak a libákon jár az eszük.
Tudja ezt jól Hasznos Gyula, lévai lúdtenyésztő, meg is becsüli a jószágokat. S bár Gyula ma már nyugdíjas napjait éli, olyan, mintha abba sem hagyta volna a gazdálkodást. Igaz, a pincér-szakács végzettségű lúdtenyésztőt – aki életének nagy részében lakodalmakban főzött ötven-száz főre – sokáig csak fejőmesterként ismerték. A nyolcvanas években még egy magyarországi nemzetközi fejőversenyen is elindult, és csak azért lett második, mert az első hely megtetszett egy orosz menyecskének; de az is lehet, hogy az első helynek tetszett meg az orosz fejőnő. Ma viszont Hasznos Gyula a ludas ember, a lévai lúd egyik megmentője. Tenyere olyan széles, hogy azzal két gúnár nyakát is össze tudná fogni, tekintetében pedig ott lakik az aggódó türelem. Mert ha valaki, ő tudja, milyen libák rohangálnak házának udvarán.
