Magyar Konyha
2017. május 19.„Egyszer azért megkóstolnám a koit.” – mondta támaszkodva, állal a zavaros vízben úszó jó negyven centis díszhalra bökve a borozgató férfi. „Szerintem zsíros az.” – válaszolt barátja. „A mangalica is zsíros.” – jött a megállapítás, majd egy megfelelő zárás. „Együnk akkor valami epreset…”
Gourmet fesztivál – valami olyan szokatlan. Pár perc után rájövünk, hogy a napsütés az újdonság. Hosszú évek esős téblábolása után most bátran, a fűbe lerogyva pihenhetünk két falat között, szemünket nem szúrja ki senki esernyője,
a standok féltetői alatt nyugodtan megállhatunk, nem furakszik senki oda a kíméleten vízcseppek elől.
Mostanra a rendezvény mérete elért arra a kellemesen kritikus szintre, hogy jolly joker ajánlót lehetetlen írni, hisz három nap is kevés arra, hogy végigjárjuk az összes standot, elrágjunk minden falatkát vagy lenyeljük az összes italt.
Sör, bor, pálinka, na meg a pezsgők: több magyar pincészet is kint van, mi a Kreinbachert választottuk, és nem csak mert szívünk együtt dobog Somlóval – ők már tavaly is összedolgoztak az Arany Kaviár étteremmel.
Nyíri Szása csapata érezte, hogy a buborékok és a kaviár kis golyói milyen jók együtt; idén sem csalódtunk.
A szibériai tokhal kaviár és a melegen füstölt tokhús komoly hármast alkottak a tormahabbal. Az előétel ízét lendületből robbantotta be a magnum palackból töltött Prestige Brut.
Az utóbbi év egyik legjobb híre volt, hogy a gyöngyösi Bori Mami vendéglő behúzta Mátraalját a gasztrotérképre, így kíváncsiak voltunk, mit kínálnak kitelepülve, fesztiválkonyhaként.
Bárányos mangalicakrémmel töltött palacrótéssel indítottunk,
amit zsendicés-kapros sajt egészített ki. A réteg aljában répakrém terült el.
A kagylós hurka emelt a téten, a fenyőrügyes mustárhab korrekt utalás volt a mátrai erdőkre. A savanyított zöldeper Bucsek András ecetjével készült, remek alternatíva a megszokott uborka helyett.
Kedvencünk a sztrapacska volt, amiben jól megtalálták az arányt a sós és az édes ízek között. Világbajnok alkotóelemként mangalicaszalonna pörceivel sütött kakaós kekszet adtak hozzá –
ha rajtunk múlt volna, abból külön is vittünk volna haza.
A Costes Downtown szűkszavúan
annyit írt ki, hogy brassói, de mégis érdemes náluk megállni: a sokszorosan meggyalázott maradéktemető fogásban bizony komoly tartalékok vannak.
Az epres desszertjük is átlagon felüli, aki arra jár, fékezzen le Tiago Sabarigo standjánál.
A SVÉT, vagyis a Stílusos Vidéki Éttermiség külön terecskét kapott: már akkor sem vesztünk semmit, ha nem hagyjuk el a tóparti szakaszukat. Van vegán, olasz és ötletesen magyaros étel is – az encsi, immár negyedszázados Anyukám mondta étterem mobil kemencéjének füstje messziről mutatja, Dudásék természetesen tésztával is készültek.
Mangalicás-mandulás focacciájukba nem lehet belekötni,
hiába kóstoljuk meg minden évben, megunhatatlan.
A szomszédos, húsz éve folyamatosan bizonyító balatonszemesi Kistücsök is eléggé csalogató volt a bodzás íróval és eperrel kínált tokhaljukkal, ami szinte
követelte, hogy ne hagyjuk abba, és a citrusos mangalicapájslit is kikérjük.
Az étterem tulajdonosa Csapody Balázs tegnap mutatta be könyvét, amiről hamarosan mi is részletesen beszámolunk!
Ha önök is felbukkannak ma a Millenárison, járjanak nyitott szemmel, hisz az általunk letesztelteken túl is rengeteg izgalmas fogás vár ránk – ha jóllaktak, nálunk is megállhatnánk:
