Szentesi József a régi magyar szőlőfajták és a hazai kisüzemi pezsgőkészítés apostola, de egykor tehetségesen tollaslabdázott, később pedig ő lett a Magyar Biliárd Szövetség elnöke.
Budaörs egykor sváb falu volt, ugye?
Persze, főleg a kitelepítések előtt. Apám a zsámbéki Szauterek leszármazottja, anyám tősgyökeres budaörsi. Gyerekkoromban Budaörs még falu volt, annak összes kellékével. Minden portán tartottak állatokat, a Tesco helyén volt például a tehénlegelő. Alapvetően a piacozásból éltek a helyiek, vitték a szőlőt, a barackot, a ribizlit eladni a budai piacokra, az asszonyok még a bazsarózsát és a tulipánt is. Már az 1910-es évektől elkezdek kiépíteni a HÉV-et, ami egészen 1947-ig bejárt a Szent Gellért térig, a másik irányba pedig Törökbálintra. A törökbálinti vonal csak akkor szűnt meg, amikor 1963-ban átadták az autópályát.
Milyen volt itt gyerekeskedni?
Az öcsémmel állandóan a szőlőben kellett dolgoznunk, hogy ne kallódjunk el, mint a szomszéd gyerekek, akik egész nap csak csavarogtak és fociztak. Ez volt apánk nevelési elvei közül az egyik. Ami persze azt eredményezte, hogy gyorsan megutáltuk ezt az egészet. Harmincéves lehettem, amikor apám megkért, hogy valahová egész nap fuvarozzam, nem értem rá, ezen
összevesztünk, akkor azt vágtam a fejéhez, hogy nem csak nem akarom megtanulni a szőlőművelés csínját-bínját, de szőlőtőkét sem akarok látni soha többé az életemben.
A sors fintora, hogy később erre tettem fel az életemet.
Ezek szerint gyerekkorában még volt szőlő Budaörsön?
Hogyne! 1872-ben 550 hektár szőlő volt a környéken, a frankhegyi számított a legjobb területnek, ez látszik az autópályáról is, de egészen a Törökugratóig mindent szőlővel telepítettek be. 1960-ban még megvolt 360 hektár, aztán minden eltűnt, az enyészeté lett. A mostani telekárak, akárcsak a Balaton északi partján, a lehetőségét is elvágják annak, hogy újraéledjen a helyi borászat.
Milyen emlékei maradtak abból az időből?
Emlékszem, hogy tavasszal a ház előtti kútnál a vályúba rossz szalmát áztattunk egy éjszakán át, utána ki kellett taposni és az asszonyok azzal kötözték a szőlőt. Meg arra is, hogy minden háznál volt egy szoba, amit a csiri-csuri szőlőnek tartottak fent. Sok ilyen szőlő volt akkoriban, nem túl jó fajta, de jól lehetett tárolni, úgyhogy csak felakasztották a gerendára, és karácsony után szedték elő. Utána februárig azt árulták a piacon.
Az ősei mivel foglalkoztak?
A helyiektől elvett, kisajátított területeket kiosztották a Ganz–-MÁVAG dolgozói és a munkásőrök között, akik persze nem értettek hozzá, szóval szövetkezetbe tömörültek és felfogadtak egy vincellért és egy pincemestert, utóbbi volt az én nagyapám. Emiatt apám a saját pincéje mellett, ami most a birtok központja, – a nagyapám pincéjét is használta, ami itt volt néhány háznyira. Jellemzően ott tárolta azokat a borokat, amiket bérben készített el olyanoknak, akiknek nem volt saját pincéjük. Mindketten szerettek szőlővel és borral foglalkozni.
Ön viszont messziről kerülte a szőlőhegyet.
Általános iskolába itt jártam Budaörsön, utána elkerültem egy közgazdasági technikum kereskedelmi tagozatára Budapestre. Válogatott tollaslabdázó is voltam fiatal koromban, negyedik lettem az országos ranglistán. Utána jelentkeztem a szállodaportási iskolába, de hiába volt kitűnő az eredményem, nem vettek fel, mert nem voltam beszervezhető. Bementem a Hungária Vendéglátóipari Vállalathoz,
ott mondták, hogy menjek el felszolgáló tanulónak, az csak másfél év, sok gyakorlattal és már pénzt is lehet keresni alatta.
El is végeztem, aztán két évre elvittek Szolnokra katonának. Utána még néhány évig Szolnokon dolgoztam, mert miután leszereltem, egy helyi egyesület felkért, hogy legyek az edzőjük. Közben az ÁFÉSZ-nál kaptam állást mint vendéglátóipari előadó, majd üzletvezető. Végül 1974-ben jöttem vissza Budapestre, a Római Strandfürdőn csináltunk egy büfét az öcsémmel, utána Törökbálinton volt éttermem, aztán 1976-ban nyitottam egy vegyeskereskedést a Németvölgyi úton. Kereskedő vagyok, ehhez értek, ebben vagyok jó.
Hogyan jött a biliárd az életébe?
Még Szolnokon, a katonaság alatt. A tiszti klubban helyettesítettem, ahol akkor már volt egy biliárdasztal, néztem, ahogy játszanak, felkeltette az érdeklődésem, végül nagyon megszerettem. A 90-es években már biliárdasztalokat importáltunk és biliárdszalonokat nyitottunk, Oroszországba adtunk el asztalokat. Piacvezetők voltunk, közben viszonylag jól is játszottam, elsősorban karambol biliárdot, később voltam a Magyar Biliárd Szövetség elnöke és főtitkára is, – mondhatni, ugyanúgy megfertőzött, mint a szőlő és a bor, csak jóval korábban. Ezt váltotta fel fokozatosan az, amit most itt látni körülöttünk. A prés, a hordók, a régi magyar szőlőfajták.
Pedig mintha azt mondta volna az édesapjának, hogy soha többé szőlőt…!
Apám 1993-ban hunyt el, akkoriban még gondolatban sem foglalkoztam szőlővel, aztán 1998-ban valami megváltozott. Azt éreztem, hogy mégiscsak kellene némi saját bor, éppen csak 150 liter, ami elfogy egy év alatt a haverokkal, nyáron a diófa alatt, télen a kandalló előtt beszélgetve. Balatonföldváron van a nyaralónk, Kőröshegyen is nézegettem területeket, de túl messze van Budaörstől, aztán talán isteni sugallatra ’98’ tavaszán lekanyarodtam az autópályáról a Velencei-tónál, felmentem a szőlőhegyre Sukorón, és azonnal találtam egy 500 négyszögölös eladó telket. Még aznap megmutattam a feleségemnek, másnap megvettük. Ez persze
üdülőterületen fekszik, ezért tízszer annyiba került, mint ha mezőgazdasági telek lett volna,
de úgy gondoltam, hogy évi 150 liter borhoz éppen elég lesz, építek köré egy mediterrán kertet, ültettem is barack- és mandulafákat. 1999-ben már a szomszédos telkeket is megvettem, így lett egybefüggő fél hektár területem, abban az évben telepítettem az első szőlőmet. Csak hallomásból tudtam, melyek a divatos fajták, úgyhogy cabernet sauvignont, cabernet francot, kékfrankost, merlot-t és olaszrizlinget vásároltam, mindből 300 tövet, ez lett a birtok alapja.
Értett ön ehhez akkoriban?
Tényleg nem voltam hajlandó semmit megtanulni az apámtól, ragad az emberre ez-az, ami összességében édeskevés. Elkezdtem olvasni a témában, árverésekre jártam, ahol régi szőlészeti munkákat vásároltam, ott olvastam először a régi magyar fajtákról. Nagyon belelkesedtem, gondoltam, kipróbálom őket, ha régen jók voltak, biztos ma is azok lehetnek, de először megkérdeztem boldog-boldogtalant, hogy mit gondol erről. Száz borász száz dolgot mondott, de majdnem mind egyetértettek abban, hogy megőrültem. A végső lökést egy burgundiai út jelentette, mondtam a Romanée-Conti borászának, hogy Magyarországon most kezdünk visszarázódni a kommunizmus előtti időkbe, felvennénk a fonalat és szeretnénk tanulni. Azt válaszolta, hogy tanulni ő is szeretne. Na,
ez nincs meg Magyarországon! Itt mindenki mindent tud. A titkokat is kérdeztem, azt mondták, nincs titok.
A vörösborokat nem derítik, nem szűrik, és másfél-két évig vannak hordóban, a fehéreket kell szűrni. Hat fürt marad egy tőkén, a chardonnay fürtje nagyobb, mint a pinot noir-é, ezért ott több lesz a lényereség. Figyeljek a szőlőre, mert az a lényeg, és erjesszek spontán. Ennyi volt a nagy titok, ami után dollárezrekért adták el a palackokat.
Hogyan folytatódott a történet?
2001-ben olvastam egy cikket a Szabad Földben a budai vörösről, aminek az alapja a csókaszőlő volt. Úgy gondoltam, ezt ki kell próbálnom! 2001-ben a szomszédos településeken vásároltam területeket, Pázmándon és Nadapon, aztán 2003-ban a Pécsi Kutatóintézet segítségével átoltottunk 300 tőkét, így lett csókaszőlőm. Meleg év volt, jól sikerült az átoltás, úgyhogy 2004-ben már volt 40 liter borom. 2005 tavaszán jött újra a csapat Pécsről, Szabó Andor és Kozma Pali, megkóstolták a bort és dobtak egy hátast. Körbetrombitálták az országot, elindult hozzám a zarándoklat erre a negyven literre, aztán miután megkóstolták, rögtön telepítettek is. Persze addigra a borászok többsége már ismert a Maligán Borétterem miatt, amit 2004-ben nyitottunk meg. Kilencvennégy pince borait tartottuk, több mint 500 tételt, majdnem minden borvidékről.
Mikor kezdett kísérletezni a többi régi fajtával?
Majdnem egy időben a csókával. Tíz vörös és tíz fehér fajtát választottam ki a Pécsi Kutatóintézetből, aztán átoltottuk a szőlőket. Nálam 130 tőke van egy sorban, soronként oltottunk egy-egy fajtát, abból már értelmezhető mennyiséget lehetett kóstolni a kísérletekhez. A kékszőlők érdekes módon sokkal sikeresebbek, mint a fehérek. A többség nem túl tanninos, jól iható, gyümölcsös bort ad, ezeket a külföldi fogyasztók a tapasztalataim szerint jobban értékelik, mint a magyarok, de a világtrend is erre tart, szóval ami késik, nem múlik. Az viszont
szomorúvá tesz, hogy a kezdeti lelkesedés után egyedül maradtam, a csókaszőlő-forradalom például érdeklődés hiányában elhalt.
Aki telepített, kivágta vagy átoltotta három-öt év után. Maradt Bussay, a Vylyan, Szászi, Török Csaba, Maller Zsolt, Léder Zoli, de a többség úgy gondolta, hogy túlságosan macerás a fajta, nem éri meg a befektetett energiát.
Keserű emiatt?
Inkább csak nem értem. 2003-ban kezdtem el a régi magyar fajtákkal foglalkozni. Ha ma idejön egy külföldi kereskedő, akkor a világfajtákat csak olyan nyomott áron hajlandó átvenni, amiért lehajolni sem érdemes, ezeket a fajtákat pedig vinné, csak nincsenek. A kínai kereskedőm is arról számolt be, hogy az igazi sikereket a régi magyar fajtákkal érte el, mi ez, ha nem jó visszajelzés? A világ top éttermeiben mindehol találunk osztrák kékfrankost vagy zöldveltelinit. Miért ne lehetne ott egy magyar kadarka, vagy egy másik régi magyar fajta? Ezen kellene dolgoznunk, én magam ezt is teszem már majdnem két évtizede. Szerencsére az elmúlt három évben többen is vittek tőlem szaporítóanyagot telepítésre.
Milyen tervei vannak a jövőre nézve?
Folytatom, amit elkezdtem, és szerencsére úgy tűnik, hogy lesz, aki továbbvigye a dolgokat. A lányom elvégezte a Soós borászati iskolát, a tizenöt éves unokám is már besegít néha a kóstolókon, kap érte egy kis zsebpénzt, azt is látja, hogy ezzel lehet sikereket elérni, a papáról írnak az újságok, talán sikerül megfertőzni őt is.
