Magyar Konyha
2019. június 16.Három hónap hegyi sivatagi munka után mire vágyik az ember Chilében? Tengerre. Minden vágyunk így teljesüljön, az ország bármelyik részéről egy-két óra alatt az óceánparton lehetünk. Mehet a relax, hiszen ez a Csendes-óceán. Csendes. Mint egy gyorsvonat.
Mégis frissítő, hiszen a hideg, oxigéndús, antarktiszi vizeket hozó Humboldt (vagy másnéven Perui)-áramlat elviselhetővé teszi a forró, nyári sivatagot, sőt enni is ad bőven. Végre egy kis változatosság a tartós tábori étkek után. Bár a 6 és 10 éves gyerekeink korosztálya nem épp a merész változatosság célcsoportja, a tengerparton mégis lelkesek. Most futnak be a színes halászhajócskák (szigorúan becézünk, ha Chilében vagyunk!), a piac a part aszfaltút felőli oldala, az árusítás egyenesen a halászbárkákból történik. Ezek valójában nem is olyan kicsik, traktorokkal húzzák ki őket a "piacra", latinos lazasággal a strandolók közt.
Látjuk, hogy mennyire friss az áru, nekibátorodunk egy cevichének. Pohárkában kapjuk: nyers halhús darabkák, kagyló, majonéz, friss koriander, citromlé. Szemre is jó, átmegy a gyerekteszten. Én már csak az emésztési tesztre várok, az is rendben, rendszeresítjük. A ceviche lényege a carpe diem, azonnal, frissen kell fogyasztani a kéznél lévő hozzávalókból kutyult hideg tengeri salátát. Bendegúz fiam megerősítésként kijelenti, ha nagy lesz, ceviche árus lesz!
A többi zsákmány is hamarosan elfogy a halászok dallamos, rábeszélő kántálása közben:
"Pesca-pesca-pescaditos! Tan frescitos!"
(Frissecskék a halacskák!)
Az átlagos chilei konyha nem a kifinomultságáról híres: hús, saláta, köret. Kissé bárddal faragottan, célirányosan a jóllakásra összpontosít. A tengeri étkek közt a ceviche, és a loco mellett a centolla az, ami finomabb elkészítésű fogás.
A centolla, vagyis az óriásira növő királyrák a hideg tengerek értékes zsákmánya, nehéz halászni, csak szezonjában elérhető, így az ára is az egekben, de a belőle készült tejszínes krémleves sült sajttal kellemes ebéd.
Mi ez a homok a levesemben?
Punta Arenasban vagyunk, Chile legdélebbi, patagóniai nagyvárosában. Remek, hogy a város neve annyit tesz, "homokos pont", de az ebédemmel nem szeretném összefüggésben látni. Mégis itt van. A kulcsszó: piuré. Látogatóban járunk kedves barátunknál, a lendületes Lucho Godoynál, Magyarország tiszteletbeli konzuljánál. Az utcán sétálva meglát valamit, átszalad az úton, nagyon gesztikulál, aztán egy csomaggal a kezében visszaszalad. (Felesége szerint Lucho egy kengyelfutó gyalogkakukk. Bip-bip. Helytálló a párhuzam.) -
"Gyerekek, hoztam piurét! Kóstolunk ma! Nagyon jót tesz, nagyon egészséges!"
Egy picit máris gyanús az ügy, ráadásul Jutka, a felesége épp Magyarországon van, mi fő ki ebből? -"Chiloéről származom, indián nagyanyám megtanított mindenre, ne aggódjatok!" - nevet újra, miközben a magyar szavak spanyol hangsúlyokat kapnak.
A piuré vörös színű puhatestű, az árapály zóna tömeges megjelenésű lakója. Táplálékát a parti vizek átszűréséből nyeri, így mindenféle hordalékot átenged magán, belseje megtelik homokosnak tűnő törmelékkel. Ezt lehetetlen alaposan kimosni elkészítéskor, így kerül homok a levesbe. Szubjektív véleményem szerint borzalmas az íze, a homok, a jód és a vas íze közben serceg a fogam alatt az algás levesben. Megköszönjük szépen, de azért Jutka távollétére hivatkozva készítek egy lecsót is.
Veszélyes partokon
A tengernél sétálva Lucho lehajol egy kék kagylóért, forgatja, szaglássza: - "Ajj, gyerekek, ebből de jót lehet enni. De veszélyes kaja, tudjátok? A chileiek szoktak csinálni nagy családi kagylógyűjtéseket, aztán adnak belőle a macskának.
Ha a cica 10 perc múlva még él, ők is megeszik. Nagy becsben van a macska erre."
- nevet nagyon. Mi kerek szemekkel nézünk rá. Mutatja a táblákat: Peligro! Zona de Marea Roja.
A marea roja - nagyjából "vörös ár" - toxikus mikroalgák robbanásszerű szaporodási hullámakor fenyegeti a parti élővilágot. Azok a tengeri élőlények hordozzák a mérget, melyek zártak, vagyis két héjuk van, így a tengervíz átszűrésekor nincs kimenet, hanem puha testükben felgyűlik a mérgező anyag.
A melegedő tengerhőmérsékletekkel egyre sűrűbben és nagyobb területeken fordul elő a toxikus invázió. A rizikó pedig nagy, még a kempingek, kirándulóhelyek vizesblokkjaiban is figyelmeztetnek, tájékoztatnak: a sütés-főzés nem pusztítja el a mérgeket, az alkohol, ecet, citromsav nem semlegesíti, hanem segíti azok felszívódását.
Mit okoznak a különböző tengeri toxinok? Amnéziát, bénulást, fulladást, krónikus hányás-hasmenést, kiszáradást. (Itt egy pillanatra megemlékezünk a parti cicákról.) Éppen ezért csak bevizsgált puhatestűeket szabad fogyasztani a veszélyes zónákban.
Bicikliszerelők álma, a cochayuyo
A cochayuyót (ejtsd: kocsajujó. Latinul Durvillaea Antarctica) már csak a nevéért is szeretem. Először az antarktiszi partokon figyeltünk fel
a biciklibelső kinézetű, hosszú karokkal terülő barnás-zöldes, sci-fibe illő algára.
Majd a chilei partokon tanúi voltunk annak, ahogy ezt szüretelik, kupacokba gyűjtik és szárítják. Magas fehérje-, ásványi anyag- és vitamintartalma, intenzív sós és tengeríze miatt kedvelt hozzávaló a hagyományos partvidéki konyhában. Megfőzve levesekbe, salátákba használják, sajttal töltve kisütik, panírozzák, sőt cevichébe is szórják.
Nem csak a konyhában, de a laborokban is kedvelt élőlény. Népszerű kutatási téma, hogyan hasznosíthatnák energiaforrásként és a mezőgazdaságban talajjavítóként.
Amit az őslakosok rég tudtak, mennyire tápláló ez a könnyen megszerezhető alga, nem tudták azt a Patagóniába a 16. században érkező első európai telepesek. Puskaporuk mind elázott a rendkívül csapadékos Magellán-szorosban. Így képtelenek voltak vadászni, a hűvös, nedves időben megbetegedtek, és lassanként elgyengülve éhen vesztek. A Fuerte Bulnes erőd csak a 19. század közepén jött létre az új megtelepülés során. A Tűzföld őslakosai, a földönkívüli öltözetű selk'namek nemcsak szertartásaikhoz festették magukat meglepő színekkel és mintákkal. A színezett fókazsíros testfestés az első szárazruha lehetett, melyet vízalatti halászathoz is "magukra öltöttek", hogy táplálékot szerezzenek a bőven adó tengerből.