A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Balaton

Magyar Konyha

2017. június 27.

A Balatoni KÖR, a Csopaki Kódex és a Rizling Generáció összefogott a balatoni szőlők megóvása érdekében. Felhívást intéztek a balatoni polgármesterekhez, amelyben építési moratórium bevezetését kérvényezik.

Laposa Bence (Balatoni KÖR), Kovács Tamás (Csopaki Kódex) és Gyukli Krisztián (Rizling Generáció) nyílt levélben szólította meg a Balaton északi partjának polgármestereit. Alább olvasható a levél:

"Az elmúlt hónapokban részben társadalmi, részben éppen az Önök kezdeményezésére vita bontakozott ki az északi part szőlőinek állapotáról és a megmentésükkel kapcsolatos teendőkről. A különböző helyszíneken lefolyt lakossági egyeztetéseken, pl. Paloznakon, Csopakon, Akaliban vagy az általunk szervezett Balatoni Konzíliumon egyetértettek a résztvevők a leglényegesebb pontokban:

-     Az északi part tóra néző szőlői a balatoni kultúrtáj meghatározó arculati elemét jelentik.
-     A kizárólag szőlőszakmai szempontok alapján kialakított kataszteri pontszámítás szerint ezek az ország legértékesebb, átlagosan 333 pontot érő szőlőterületei.
-     A tó idegenforgalmának megújulása, időben a fürdőszezonon való túlterjesztése  elképzelhetetlen a szőlőművelés, borászat és gasztronómia megújulása nélkül.
-    Az északi part szőlőinek állapota siralmas: az utolsó összefüggő partmenti szőlőterületek kiöregedőben, eltűnőben vannak, jórészt elhanyagoltak. Tulajdonviszonyaik alkalmatlanok a gazdálkodásra.
-    A régió elenyésző mértékben vehette ki részét az EU szőlőtelepítési támogatásaiból. A támogatások zöme alacsony kataszteri értékű területekre került, amivel az ország egyébként is zsugorodó szőlőterületei tovább veszítettek értékükből.
-    A több évtizede zajló negatív folyamatokat az elmúlt két évben felerősítette a csökkenő betéti kamatok miatt kialakult ingatlanpiaci nyomás. Megállíthatatlanul zajlik az ál gazdasági épületek felhúzása, a szőlőket lakókocsi-parkká átalakító folyamat.
-    A szőlőterületek védelmét célzó Balaton-törvény, önkormányzati rendeletek és hegyközségi törvény hatását rontotta a földhivataloknál, kormányhivataloknál kialakult gyakorlat ill. az elmúlt két évben az itteni szőlőterületek jó 50%-ára vonatkozó, zártkerti szőlők kivágására bátorító, a törvényeket mintegy felülíró miniszteri rendelet.

Úgy ítéljük meg, hogy a balatoni táj visszafordíthatatlan megváltoztatása, a tó melletti ingatlanvagyon középtávú leértékelődését is eredményező fordulat zajlik, amelyet csak sokoldalú helyzetfelméréssel, a vonatkozó jogszabályok harmóniájának megteremtésével, a jogalkalmazók szemléletének megváltoztatásával közös, az állam által is támogatott stratégia kialakításával lehet megváltoztatni.

Tekintettel a rendkívüli módon felgyorsult folyamatokra és a teendők összetett, időigényes jellegére, javasoljuk, hogy kezdeményezzék az északi part külterületeire a Balaton-törvény felülvizsgálatának befejeztéig, ill a helyi szabályozásoknak az új helyzethez való alkalmazásáig építési moratórium bevezetését. Intézkedéseik során számíthatnak támogatásunkra és együttműködésünkre."