„A szakácsmesterséget tanulhatja az ember, de pecsenyesütőnek születni kell!” (Brillat-Savarin)

Minden évben elérkezik ama nevezetes nap, midőn Márton a koldusra teríté az ő köpenyét, s aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezik. Ezt lelkünkre nem vennénk, úgyhogy legfrissebb számunkban a liba kerül terítékre. Libazúza sütőtökkel, sült libacomb gyömbéres káposztával, borsos libamellsonka. Ezeket el lehet készíteni – galiba nélkül. Persze csak ha van jó hentesünk. Mert fagyasztott libacombból nem lesz igazi vacsora. Libapék, libapék, a pecsenye odaég!  

Először tehát szereznünk kell egy jó hentest. A mészáros ugyanolyan bizalmi kérdés, mint a fogorvos vagy a könyvelő. Akinek nincs jó böllére, könnyen beleszalad a szívós, cipőtalpszerűen rágós, íztelen húsokba. Ez pedig minden háziasszony rémálma. Aki inas, száraz marhakoncon nőtt fel, aki egész életében órákig főzte, párolta a kivénhedt szárnyast vagy marhát, annak nincs igazi húsélménye. Aki mócsingos cigánypecsenyét, bélszínnek álcázott hátszíndarabot kapott steak helyett, nehezen hiszi el, hogy létezik olyan marhahús, amit legfeljebb néhány percig kell sütni, mégis szaftos marad. Az ilyen ember bizalmatlan. Annyi hústákolmányt sóztak rá élete során, hogy elment a kedve az egésztől. Pedig egy jó steaknél nincs finomabb. Igaz, tudni kell elkészíteni. Erről szól akadémiai steakfoglalónk. A sütés titkairól. 

Novemberi számunkban bemutatjuk Varga Erikát és Helenát. A Romani Design testvérpárja tobzódik a színek, ízek, illatok kavalkádjában, ruháik ugyanazt a harsogó életszeretetet tükrözik, mint a konyhájuk, békésen megfér itt egymás mellett a rózsamintás ruha és a májas tészta, a pink szalagos befőttesüveg és a bokolyinak nevezett lepénykenyér, nem is szólva a kukoricával töltött káposztáról.

Ez az ételsor a világhírű cseh írónak, Bohumil Hrabalnak is tetszene, bár az ő kedvence a krumplis pogácsa és a magyar gulyás (lábszárból) mellett a véres hurka volt: a Sörgyári capriccióban leírja, hogyan tapicskolt a vérben – a böllérimát mormolva – imádott felesége. Étlapunkon szerepel még hazai termesztésű szarvasgomba, „csicsergő” borsó, de megkínáljuk Önöket édes-keserű itókákkal is. Gasztrosétánk állomása ezúttal Gyula, ahol kolbászból készül még a kerítés is, valamint Piemont, ahová Gianni kalauzol bennünket Itália tartományairól szóló sorozatában. 

A legkülönösebb gasztronómiai kaland azonban Norvégiában várt ránk. Képzeljék el, hogy befizetnek egy horgásztúrára, ahol a napközben kifogott halak este a vacsora­asztalon végzik. Már ez sem rossz program. De mi van akkor, ha az utaslistán feltűnik Széll Tamás neve? A többieknek eleinte a szemük sem rebben, ilyen nevet viselő több is akadhat az országban. Amikor azonban az illető a chatcsoportban újra és újra felajánlja, hogy szívesen elkészíti a társaság vacsoráját, mindenkiben felmerül a kérdés: egy önjelölt szakácsról van szó, vagy tényleg a két Michelin-csillagos séffel utazhatnak? A titokra könnyen fény derül, csak fel kell lapozni a Magyar Konyha novemberi számát.