Cikkek

Orbán Szilvia

2020. augusztus 3.

Sokszor elsiklunk a természet szépsége felett, pedig szemet-lelket gyönyörködtető apró csodák vesznek körül minket a mindennapokban is. Jöjjön egy kis napi relax!

Az elmúlt hetekben sokszor érezhettük úgy, hogy lelassult az idő. Tavasszal aki csak tehette, alig hagyta el az otthonát, kiürültek az utak, elnéptelenedtek az utcák. Bár az állandó jövés-menéshez szokott emberek épp nehéz időszakot éltek át, a természet közben kicsit fellélegzett: a nagyvárosok körül tisztult a levegő, a parkokban feléledt az állandóan kitaposott fű.

Az élet nem állt meg, s tavasszal újra virágba borultak a fák, bimbót, hajtást növesztettek kedvenc növényeink,

a madarak is ugyanúgy fogtak a fészeképítésbe, mint máskor, hiszen ez az élet rendje

– s ebbe jó volt belegondolni.

A korlátozásokat időközben enyhítették, szabadabban járhatunk-kelhetünk, élvezhetjük a nyarat. A szerencsésebbek most testközelből is megfigyelhetik a természet nyújtotta apró szépségeket, nyomon követhetik a folyamatokat, másoknak viszont – lehetőség vagy idő híján – jól jön néha egy kis emlékeztető.

Ezt igazolja egy Twitter-poszt utóélete is, amely százezreknek nyerte el a tetszését. Egy magát Re: Alfie-nak nevező felhasználó júniusban egy feketeszeder életciklusát örökítette meg egy egyszerűségével magával ragadó képen, az egészen aprócska bimbótól a gyönyörűséges virágon át, a zöld, majd végül a kövér, érett gyümölcsig. A bejegyzés azóta több mint 1,1 millió kedvelést kapott, és csaknem 182 ezer megosztást produkált.


Az eredeti posztra válaszul a következő hetekben más felhasználók is lelkesen osztották meg saját "életciklus-fotóikat", például az eperről:


az áfonyáról:


vagy a kávéról:

Az első posztot jegyző Alfie Daye fotója hirtelen jött, rendkívüli népszerűségét felhasználva később új, aktuális kommentet fűzött a képhez, amelyben az egyenjogúság fontosságára hívta fel a figyelmet. 

A bejegyzés sikere azt mutatja, hogy bár hajlamosak vagyunk természetesnek venni a minket körülvevő szépséget, kis rávezetéssel képesek vagyunk még kapcsolódni a természethez, még akkor is, ha a mindennapokban ritkán gondolunk bele, milyen előélete is volt annak a kávénak, ami épp a bögrénkben gőzölög.

A szépséges fotókat nézegetve kicsit visszaülhetünk az iskolapadba, illetve rácsodálkozhatunk, hogy mennyi báj és festőiség lakozik egy-egy kis növény életében is.