Cikkek

Orbán Szilvia

2022. július 2.

Mit esznek a peruiak vagy a kolumbiaiak, ha útközben megéheznek?

Dél-Amerika minden tekintetben hihetetlenül változatos kontinens, így telis-tele van ínycsiklandó, helyi finomságokkal is, amiket, ha turistaként érkezünk, meg is kóstolhatunk az utcai árusoknál. Akár Quito, akár Ushuaia tekervényes utcáin andalog, vagy egy hangulatos köztéren pihen az ember, a bódékban, pavilonokban, apró utánfutókon, vagy kis asztaloknál árult, sós és édes, kiváló ételekbe gyakorlatilag percenként belefuthatunk.

A kínálat elképesztő, és mindenki megtalálhatja a számítását;

az is, aki farkaséhesen valami laktató ételre vágyik, és az is, aki csak egy kis nyalánkságra. A dél-amerikai street food összességében nem fog csalódást okozni:

az ételek rendkívül ízletesek, megfizethetőek, ráadásul legtöbbjük a számunkra teljesen ismeretlen is – ugyanakkor a kíváncsi turista a közvetítésükkel sokat tanulhat az adott ország gazdag kulináris történelméről.

Igaz ez akkor is, ha az alább bemutatott ételek némelyike egy számunkra közelebbi ország gasztronómiájából már ismerősnek tűnik, mert az egyenlítőtől délre, ezen a távoli kontinensen ezek az ételek sem ugyanazok.

Venezuela és Kolumbia

Arepas

Az arepas, vagyis a kukoricaliszt alapú „szendvics” – mind a venezuelai, mind pedig a kolumbiai konyha alapvető étele, így gyakorlatilag bárhol találkozhatunk vele Bogotától Caracasig. Sokféle változata, tölteléke ismert, de az alapok mindenhol megegyeznek: a

hihetetlenül ropogós külső kéreg, és az alatta lapuló, krémes belső, a töltelék.

A kolumbiai változatot elsősorban sajttal töltik, a venezuelaiban viszont akár hús, bab, vagy többféle sajt is lapulhat. Előbbi általában vékonyabb is.



Az eltérések mellett a két ország gyakorlatilag folyamatosan vitatkozik arról is, hogy ki az étel „feltalálója”. Ez a szerény, de annál finomabb harapnivaló annyira belopta magát a venezuelaiak szívébe, hogy az országból emigráló családok magukkal viszik a készítés hagyományát, így az arepas már az amerikai kontinens távolabbi tájain, például Mexikóban is jól ismert étel.

Argentína

Choripán

A Saveur magazin szerint a choripán a nyár igazi íze Dél-Amerikában. Az étel a chorizo és a chimichurri briliáns kombinációja, amit esetenként friss, roppanós salátával kínálnak. A choripán

sokak szerint a legjobb argentin – sőt, dél-amerikai – street food.



A laktató zsemlébe remek chorizo és jónéhány kanálnyi isteni chimichurri szósz kerül. Az ecetes-paprikás-korianderes íz az amúgy is finom kolbászt egy teljesen új szintre emeli. Aki pedig azt gondolja, hogy akkor ez csak egy sima kolbászos szendvics, nagyot téved: a choripán gazdagságát és különlegességét, a sült chorizo elképesztő, füstös aromái, a fűszeres, ütős szósz és az argentin pékáru egyszerű, de annál harmonikusabb egysége adja. S bár a choripán szülőhazája egyértelműen Buenos Aires, az étel népszerűsége akkora, hogy akár Chilében, Uruguayban vagy Brazíliában is összefuthatunk vele.

Argentína és Uruguay

Dulce de leche

A finomság sok országban ismert és közkedvelt, de a legáltalánosabb vélekedés szerint a szülőhelye Argentína.



A történet szerint a dulce de leche egy véletlennek köszönhető: állítólag egy Juan Manuel de Rosa nevű politikus zavarta meg munka közben a szolgálóját, aki épp lechadát, egy édes tejes italt készített. Mire a szolgáló visszatért a konyhába, az ital krémes-karamelles nyalánksággá – ez lett a dulce de leche – redukálódott.

A dekadens tejkrémmel készített desszerteket ma már szinte bárhol beszerezhetjük az országban, ahogyan a szomszédos Uruguayban is,

ahol a dulce de lechét szintén a sajátjuknak tekintik. Olyannyira, hogy a két ország elég komoly vitában is áll egymással, ennek egyik mérföldköve volt Uruguay azon kísérlete, hogy a tejkrémet az UNESCO nyilvánítsa országa gasztronómiai örökségének – ez a törekvést azonban akkor nem támogatta a szervezet. A vita tehát döntetlenre áll, számunkra viszont az a lényeg, hogy mindkét országban megkóstolható.

Kolumbia

Buñuelos

Lehet, hogy a buñuelos eredetileg spanyol étel, de a kolumbiaiak sokak szerint szintet léptek vele, amikor a tésztához sajtot adtak. A buñuelos országszerte az egyik legnépszerűbb utcai étel, amit ugyan az év bármely szakában megkóstolhatunk, de hagyományosan az év végi, ünnepi időszakban fogyasztották, illetve fogyasztják ma is.



Aki igazán meg szeretné tapasztalni a buñuelos életérzést, decemberben próbálja ki a forró, frissen készített golyókat, Bogota La Candeleria kerületében.

A falatnyi, pufi golyók elsőre minifánknak tűnnek, de a buñuelos tésztája tömörebb, kívül roppanósabb, míg belül krémessé teszi a sajt. A buñuelos egyszerre sós és édes, így aki inkább édességként enné, kérjen hozzá natillát (édes kolumbiai krém) vagy igyon mellé forró kakaót.

Peru

Anticucho

Ez az étel Peru diadalmas válasza a klasszikus hús-krumpli kombóra.

A porhanyós, grillezett marhaszívhez remekül illik az illatos kömény, amit jól kiegészít a chili és a fokhagyma aromája.

A húst sült krumplival kínálják. A Peru Travel leírása szerint az étel eredete azokra az időkre vezethető vissza, amikor a spanyol invázió miatt a helyiek rákényszerültek a belsőségek fogyasztására, mert a színhús csak a kiváltságosoknak járt. S bár az anticuchot eredetileg a szükség szülte, az étel most, napjainkban is nagyon népszerű.



A legjobb anticucho után leginkább Lima, Cuzco és Arequipa utcáin érdemes vadászni, bár a fogás ma már több, menő perui étterem étlapján is szerepel.

Salchipapa

Az ősi inkák földjéről származó, hagyományos perui comfort food lényegében egy tűzforrón tálalt egytálétel, sült krumplival, darabolt kolbásszal és különböző szószokkal. A kevésbé kalandvágyóak kérhetik az ételt ketchuppal, mustárral vagy majonézzel is, a többiek számára a chiliszószt ajánljuk. Ez az étel nyilvánvalóan

nem a legnettebben elfogyaszthatóak közé tartozik a listán, de a hozzáértők szerint egyértelműen megéri az extra szalvétákat.



A népszerű harapnivaló kiváló szolgálatot tesz egy hosszú éjszaka után, amikor hajnalban egy kiadós, húsos ételre vágyunk. S habár manapság már minden kisboltban is megvehetjük a salchipapa változatait, a legjobban mégis akkor járunk, ha ott vásároljuk meg, ahol született: az utcán.

Choclo

A perui choclo kedvelt körete a citrusos cevichének, de önmagában is megállja a helyét. A kukorica a perui konyha egyik legalapvetőbb eleme, de aki parázs felett grillezett choclót vesz,

ne a nálunk szokásos zsenge, édes, „sweet corn” élményre számítson.



A choclót nagyobb, diósabb-földesebb ízű kukoricából készítik, és a textúrája sem annyira lédús, inkább roppanós.

Queso Helado

A vulkángyűrűben elhelyezkedő, festői város, Arequipa sokak szerint a déli félteke legjobb queso helado lelőhelye. Az elnevezés spanyolul fagyasztott sajtot jelent, de az arequipai queso helado össze sem hasonlítható például a Fülöp-szigetek kedvelt édes-sós cheddaros fagyijával. A perui változat egyértelműen egy desszertféle,

a receptben többek között tojássárgája, kókusz, cukor és kétféle tej, illetve illatos fahéj és szegfűszeg is szerepel.



Egyesek szerint a queso helado a Santa Catalina kolostorában élő, találékony apácák találmánya, de erre nincsenek konkrét bizonyítékok. Függetlenül ettől, az biztos, hogy főbenjáró bűnt követnénk el, ha erre járva kihagynánk egy kóstolót.

Brazília

Pastel/pastéis

Az olajban kisütött, töltött tészta sok ország gasztronómiájában megjelenik, így a brazil pastel közeli rokonságot mutat például a Puerto Rico-i pasteles-szel is, ugyanakkor a két étel tésztája és a tölteléke sem teljesen azonos. Az ízletes, ropogós tésztabatyuk

igazi utcai ételek: kényelmesen, maszatolás nélkül ehetők, és könnyen magunkkal vihetők.

Gyakran láthatjuk a zsúfolt hétvégi piacok melletti árusoknál, de gyakorlatilag minden nagyobb brazil városban járva-kelve rábukkanhatunk. A pastel akár két főétkezés közötti harapnivalóként, akár egy mini ebédként is jól értelmezhető; mellé egy pohár hűtött, friss cukornád dzsúszt ajánlanak a hozzáértők.



A pastel formája és tölteléke nincs kőbe vésve, így ugyanúgy találkozhatunk téglalap, hold vagy kör alakú tésztazsebekkel is.

Coxinha

Bár létezik egy legenda, amiben egy brazil hercegnő és annak válogatós fia a főszereplő, a coxinha megszületését valójában inkább a szükség, mintsem szeszélyes főnemesek finnyáskodása hozhatta.

A körte alakú, panírozott csirkés-sajtos harapnivalóhoz hagyományosan combot és krémsajtot használnak.

A panírozott formákat aztán forró olajban sütik ki, és manapság különféle, változatos töltelékekkel meg is töltik.



A coxinha közkedvelt, mindenhol megtalálható street food Brazíliában, hiszen könnyen ehető, magunkkal vihető, és megnyerő állagú. Relatíve olcsó is, ráadásul szószokba is könnyen mártogatható.

Tápiókapalacsinta

A brazil gyökerű tápiókapalacsinta ma már a távoli Sydney, vagy a kozmopolita New York utcáin is felfedezhető, amit először mindenképp ajánlott a hazájában, São Paulo utcáin érdemes frissen, forrón kipróbálni. A finomság hagyományos összetevői között olyan ősi hozzávalókat is találhatunk mint a cassava gyökér.

Ez a finomság mind édes, mind sós formában ehető.



A sós változatot általában sajttal, hússal vagy feldarabolt tojással töltik meg, de édes töltelékekkel vagy gyümölcsökkel is jól működik. Egyszerre ropogós és krémes, de könnyen ehető és magunkkal vihető, nem túl laktató, kiváló nassolnivaló, két főétkezés között. Ez a nem is olyan régen még teljesen ismeretlen street food egyre inkább betör a világ mainstream kínálatába, de az első kóstolást érdemes lenne egy brazíliai kiruccanásra tartogatni.