Cikkek

Zirig Árpád

2020. szeptember 25.

Mosolygós tányérok, látványos nyársak, formára vágott zöldségek – talán így a gyerekek is könnyebben megeszik azokat a fogásokat, amiket a nagy válogatósságban alapból odébb piszkálnának.

Két véleményt ütköztetnek a szakértők a finnyásság kialakulása kapcsán. Az egyik szerint nem a jólét miatt alakult ki, hanem valami iszonyatosan mélyre belénk kódolt örökség még azokból az időkből, amikor ősközösségben éltünk és a gyűjtögetés tette ki a mindennapokat. A kisdedek, az egészen kicsi gyerekek ugye sokkal kevésbé válogatósak, ez két-hároméves kor után kezd megerősödni bennük. Nem kell hozzá sok idő, hogy kialakuljon a teljes bizalmatlanság az új vagy szokatlan fogások iránt.

Ennek akár az is lehet az oka, hogy míg az anyától kapott anyatejet és ételt teljes bizalommal fogadták, de a kicsit idősebb, a közösségi lakhely körül bóklászó gyerekek már számos olyan terméssel, ennivalónak látszó dologgal találkoztak, amit nem ismertek, de ha megettek, nem biztos, hogy jó jártak vele.

Amíg a magabiztos gyűjtögetői tudást nem sajátítottak el, fenntartásokkal kellett kezelniük mindent.


A gát, ahogy ma is látjuk, csak felnőtt korban oldódik fel, jobb esetben. Hogy a mai napig ezt az evolúciós reflexet szenvedik-e meg a szülő, nem biztos, de az elmélet kétségkívül logikusan hangzik.

Egy másik vélekedés szerint a kicsik akkor lettek válogatósak, amikor erre a civilizációs fejlődés lehetőséget adott. A történelemnek viharosabb időszakaiban, amikor minden falat a túlélést jelentette, nem piszkáltak odébb semmit – írta a témáról Helen Zoe Veit táplálkozástörténész, a Michigani Állami Egyetem tudósa.

Ambrus Éva, a gyerek hozzátáplálásának egyik haza szakértője is hasonló kérdéseket boncolgat most megjelent könyvében – szerinte

a körülbelül kétéves korig tartó, kíváncsi, orális időszakban kell a gyerekekkel minél több ízt, formát és állagot megismertetni, hogy megszeressék az evést, az ételeket.


A szerző előző könyve, az Anya, kérek még! – Hozzátáplálás egyszerűen is remek útmutató volt azoknak, akik szerették volna tudatosabban etetni, de nem internetes, önjelölt szakértőktől megtanulni azt, hogy miként vezessük át a gyerekeket az életkoruknak megfelelő étkezésbe. Most megjelent új könyvében egy még aknásabb területre téved: a Válogatós gyerekek nem csak gyakorlati tanácsokat biztosít, hanem gyerekbarát recepteket is kínál.

Amikor a saját gyerekeimbe kellett belediktálni az ebédet, mi is mindenféle praktikákhoz folyamodtunk – amiben egy pöttynyi zöld is volt, az kényszerűségből katona- vagy vadászfogás lett, hogy a kisfiam belekóstoljon, de anyám konyhájában bármi, amiben virsli vagy kolbász úszik, az valamilyen oknál fogva tűzoltóleves. A logikai kapocsra már mi sem emlékszünk, de még felnőttként is így hívjuk a kolbászos bablevest, annyira belénk ivódott a szülői jó szándék teremtette nevezéktan.

Ambrus Éva ennél jóval tovább megy. A tudományos alapokon jól elválasztva mutat izgalmas reggeliket, tízórai- és uzsonnafalatokat, ebéd- és vacsoraételeket, sőt innivalókat és tálalási ölteket is kínál.


Receptjei érthetőek, jól kivitelezhetők és számos elsőrangú tanáccsal kiegészítettek.

Saját, három gyermekemnél is ugyanazt szűrtem le, mint ő: nem szabad félrevezetni, becsapni őket, nem elrejteni kell az új vagy nem kedvelt alapanyagokat, hanem megmutatni azok az izgalmas oldalát. Ez szerinte is sokkal nehezebb, de hosszú távon meghálálja magát, hogy nem vesztjük el a kicsik bizalmát.

A BOOOK által kiadott könyv legfontosabb konklúziója azonban az, hogy nekünk, szülőknek kell példát mutatnunk – ha a mi étkezésünkkel nincs minden rendben, ha hiányoznak a közös leülések, az ebédek és vacsorák klasszikus ritmusa, akkor nem várhatunk csodát. Akinek válogatós a gyereke – van egyáltalán olyan, amelyik nem válogat? – vegye bátran kezébe ezt a könyvet. Nem csak arról szól, hogyan neveljük jó evővé a kicsiket, hanem a szülők hozzáállását is pozitívan alakítja. Hiánypótló, ajánljuk.