Kohut-Görömbei Luca üvegtervező a Sas utcában véletlenül pont a Michelin-csillagos Borkonyha mellett nyitott üzletet 2013-ban. Ma együtt dolgozik Sárközi Ákos és Jahni László séfekkel, egyedi, étteremre szabott munkái messziről felismerhetők.

– Miért előnyös üvegen tálalni éttermi környezetben?

– Az egyik különlegessége a vetett árnyékban megjelenő szín, amit semmilyen más anyag nem tud. Sok optikai kísér­letet végeztem, a Kistücsökben például a totálreflexió is megjelenik a kollekcióban. Ez azt jelenti, hogy ha a tányérra valahol színes elem kerül, az egy másik ­ponton feltűnik. Alulról átengedi a fényt, míg felülről ernyőként működik, lehet irányítani a fény útját. Az üveggel olyan látszatot is tudunk kelteni, mintha az étel lebegne, saját árnyékot vet. Ugyanúgy, ahogy a textúrákat is felveszi, a színek és a fény is sajátosságot adnak az üvegnek.

– Hogyan indult a munka Csapody Balázzsal és a Kistücsökkel?

– Évek óta törzsvendég vagyok náluk, így kezdtünk el beszélgetni. Először vázákat és kisebb elő­ételes tárgyakat készítettem nekik, amiket megszerettek. Kitaláltam, hogy a felhalmozódó üveghulladékot olvasszuk vissza, és abból szülessenek új tárgyak.

– Milyen módszerrel lehet üveget újrahasznosítani?

– Ezzel az irányzattal Csetvei Kriszta borászon keresztül kezdtem el foglalkozni, akinek kiürült borospalackjait ékszerekké alakítottam át, az éttermi újrahasznosítással foglalkozó projektekben James Carcass üvegművésszel dolgozom együtt. Ő vállalta, hogy a saját hutájában megolvasztja a hulladékot, és egy működő keveréket készít. Az újrahasznosítás ma nagyon is járható útnak tűnik, mivel az alapanyagok ára jelentősen megemelkedett. A hulladék keverékbe adagolása segíti a munkánkat, és nemcsak a környezetet védi, hanem méltányos árban tudja tartani a termékeket is. Az éttermekben felhalmozódik rengeteg üveg, aminek az elszállítása gond, így mindenki jól jár a technológiával.

– Milyen tényezőkre kellett figyelnie a Kistücsök kollekciójának kialakításakor?

– Ők erősen kötődnek a környékbeli alapanyagokhoz, termelőkhöz, maga a lokáció is kiemelt szerepet kap, ezért egy Balatonhoz kapcsolódó kollekciót találtam ki. Amikor feltérképeztem a halmazállapotokat és az űrtartalmat, úgy alakítottam, hogy a fújt, öblös tárgyak szimbolizálják a hullámokat, a vizet, a „száraz” dolgokhoz való tárgyak pedig a statikus köveket juttassák eszünkbe. Egy másik példa a kedvenc desszertemhez, a kávékrémhez készült pohár. Mindig párhuzamos falú csőpohárban adták, hogy minden réteget egyszerre lehessen látni benne. Fontos volt, hogy jól kanalazható legyen, minden sarokból egyszerre lehessen elérni a rétegeket.

– Sárközi Ákossal is együtt dolgozik, hogyan kezdődött ez a kapcsolat?

– Az év eleji Michelin-rendezvényre kért tőlem 60 ­darab tányért. Boldogan vállaltam a feladatot. Ákos nagyon erősen kapcsolódik a művészethez, a tálalótárgyakra szinte mint szobrokra tekint. Természetesen voltak funkcionális elvárásai a méretek, tálalhatóság kapcsán, de igazából szabad kezet adott. Mivel az üveg forró állapotában minden formát felvesz, amire rákerül, azt találtam ki, hogy mutassa meg a ­„textú­rát”, amit az étterem neve is visel. Grafitformába öntöttünk üveget, amit kézzel préseltem. A hulladék alapanyaguk főként zöld palackokból állt, ezért lett a tányér halványzöld. A legjobb pillanatban érkezett ez a munka, február végén, mikor mindenki a tavaszt várta. Ezért is neveztem el Hope of Springnek.

– A vendégek fejében milyen képzet társul az üveghez?

– Az üvegről mondják, hogy rideg, hideg érzetet ad, miközben 1200 °C-on úgy nyúlik és mozog, mint egy színes gumicukor. Élethosszig lehet vele kísérletezni, 600 °C körül elindul, és eljut a folyékony halmazállapotba, s ebben a tartományban rengetegféle technikával lehet dolgozni. Tud olyan lenni, mint a jég vagy a láva. A világ összes színét másként lehet látni benne, mint más anyagokban. Hiszem, hogy az üvegnek van saját akarata, és jobb, ha ezt az ember tiszteletben tartja.