Életmód

Orbán Szilvia

2020. szeptember 29.

Adott egy törékeny, éteri kisugárzású kínai nő, aki néhány éve gondolt egyet, és elkezdte videóra venni, hogyan főz. Li Zicsi azóta Kína egyik legismertebb arca lett, filmjeiért pedig ma már milliók rajonganak.

Li Zicsi (李子柒, angolul: Li Ziqi) Kína Szecsuán tartományában él; ezen a csodás tájon veszi fel azokat az elképesztően szépen fényképezett, szemet és lelket egyaránt gyönyörködtető videókat, amelyek miatt a fél világ ismeri.


Népmese vagy valóság?

Bár világszerte nagyjából 24 millió követője van a közösségi média különböző platformjain, titokzatosságát még mindig sikerült megőriznie, hiszen Li Zicsi a népszerűsége ellenére is zárkózott életet él, interjúkat ritkán ad, s a videóiban is alig beszél.

Ami tudható róla, hogy a szülei az ő születése után korán elváltak, a kislányt pedig az édesapja és a mostohaanyja nevelték, majd – akár egy mesében – az apuka elhunyt, és a nevelőanya a rá maradt gyerekkel nem találta a közös hangot. A kislány rövidesen a nagyszülőkhöz került, akik aztán szecsuáni, hegyvidéki otthonukban nevelték. A szűkös anyagi lehetőségek miatt Li Zicsi aztán 15 évesen a távoli nagyvárosba utazott munkát keresni, ahol az egyedüllét, a nélkülözés és a kiszolgáltatottság mellett azt is megtanulta, hogyan legyen önálló és elkötelezett. Dolgozott pincérként, villanyszerelőként, árult népviseletet, sőt, DJ is volt egy szórakozóhelyen.

2012-ben aztán megbetegedett a nagymamája, és a lány úgy határozott, hogy visszautazik a családi fészekbe, hogy idős szeretteiről gondoskodhasson. Eleinte a vidéki emberek mindennapjait élte: dolgozott a földeken, gondozta a háziállatokat, és vezette a háztartást.

Később felismerte, hogy az internet számos lehetőséget rejt, így először a kínai „Amazonon”, a Taobaón kezdett növények és saját, házi készítésű termékek értékesítésébe. Testvére hatására ismerkedett meg a kínai videómegosztó alkalmazással (Meipai), 2016-ban pedig csatlakozott a kínai „Twitterhez”, a Weibóhoz, végül pedig a YouTube-hoz is, innentől pedig már nem volt visszaút. Lassan körvonalazódott benne, hogyan ismertethetné meg termékeit – eleinte ez volt a motiváció – minél több emberrel: adott volt a termékeny, számtalan kincset rejtő, szinte mesebeli táj, és adott volt egy fiatal, törékeny lány, akinek határozott elképzelés élt a fejében arról, hogy rövid filmjeivel mit is szeretne átadni.

Li Zicsi a konyháján hagyományos eszközökkel, hagyományos környezetben készíti el a hagyományos módon termelt és betakarított élelmiszereket, úgy, hogy közben mi, akik nézzük, szinte megbűvölődünk a látottaktól, és a képsorokból áradó harmóniától.



2017-re a fiatal nő már rendkívüli népszerűségre tett szert hazájában, majd a következő években a nagyvilág is megismerte a nevét, amely mindenhol egyet jelent a tradicionális kínai életmód és konyha élvezetes és élményszerű bemutatásával. Kisfilmjei nézése közben az az érzésünk, hogy egy időgép visszaröppentett bennünket egy régi világba, s egy éteri szépség magányos, de elfoglalt háztartásában landoltunk.

A stílus

Li Zicsi – ma már – gyönyörűen fényképezett, szinte mozi minőségű videóiban általában hagyományos viseletben jelenik meg, s alig beszél. Habár stábja (amely évekig csak egyszemélyes volt) állítólag jelenleg is csak 4 főt számlál, videóinak nézettsége messze felülmúlja az olyan megaprodukciókat is, mint amilyen például a Tasty, ahol egy-egy videó megszületése számos író, szerkesztő, vágó, műsorvezető és asszisztens csapatmunkájában készül.

Az idilli hangulatot sugárzó videók

valószínűleg azért válhattak ennyire népszerűvé, mert a belőlük áradó nyugodt harmóniát a ma embere ritkán, vagy már egyáltalán nem is élheti át.

Amikor a Kína milliós nagyvárosainak acélrengetegében élő kisgyerekek egy része már úgy gondolja, hogy a rizs fán terem, és amikor az urbanizáció miatt egyre kevesebb szállal tudunk kapcsolódni a természethez, és akár a néhány generációval ezelőtti életmódhoz is, ezek a néhány perces videók nem csak kulináris, de lelket építő kirándulásra is viszik a nézőket. A fiatal nő lehetőséget ad arra, hogy követői – ha csak közvetett módon is, de – megtapasztalják azt az életet, amelyre egyébként olyan sokan vágynak a mai világban. Ma már rajongók millióit nyűgözi le egyszerűsége és kreativitása, amellyel a szorgalommal megtanult ősi tudást menti át a modern jelenkorba.


Bár a jelenség valódiságát az évek során többen is megkérdőjelezték, egyesek pedig propagandának gondolják, úgy tűnik, a videós rendíthetetlen. Elmondása szerint ma már nem foglalkozik a rosszakarókkal, és csak a saját dolgára összpontosít.

„Azt videózom, ahogyan élek. Pontosabban azt, ahogyan igazán szeretnék élni”

– nyilatkozta egy alkalommal.

Konyhaművészet – és még annyi más

Li Zicsi videóinak többsége a hagyományos kínai konyhát mutatja be. Megismerhetjük, tradicionálisan hogyan dolgozzák fel Szecsuánban a sertést, mennyi finomság készül a tavaszi fesztiválra, vagy hogyan dolgozzák fel a helyiek mondjuk a cseresznyét, vagy akár a rózsát. 

A fiatal nő barackvirágból bort, mézből és gyógynövényekből torokcukorkát készít, tartósítja a japán naspolyát, friss tofut csinál, disznóbabot erjeszt, az erdőben gombát keres, a ház körül kecskét, bárányt, kacsát tart, a kertben és a földeken zöldségeket termeszt – közben persze egy csomó ínycsiklandó ételt is főz.


Miközben az ételek készülnek, lassan megismerjük a hagyományos konyhai és ház körüli eszközöket, azok használatát is.

A videók – amelyek átlagos nézettsége 15-20 millió, de nem ritkák a 65 milliósak sem – egy része azonban nem kulináris jellegű. A videós megmutatja például, hogyan épít kerítést, vagy készít bambuszból pihenőpadot, láthatjuk, milyen idő- és munkaigényes a selyemkészítés, vagy egy csodás Shu-hímzéssel készülő ruha megvalósítása. 

Li Zicsi videóit nézve hirtelen nem tudjuk eldönteni: most vajon egy rég elfeledett, ősi tudás tárul fel újra előttünk, vagy azok inkább a jövő egy lehetséges, utópisztikus vázlatai?

A fiatal nő minden valószínűség szerint nem pont ugyanazt az életet éli, ami a kisfilmekben látható, de ez így is van rendjén. A videók pedig beszippantanak: megnyugtatóak, érdekesek, élvezetesek, s szépen megkomponálva őrzik a régi tudást – ráadásul még országmarketingnek sem utolsók. Mindezeken túl pedig megmutatják, hogy egy-egy étel asztalra kerülését valójában mennyi fáradság és munka előzte meg; erről a mai ember sokszor szeret megfeledkezni.