Életmód

Orbán Szilvia

2020. augusztus 17.

Akár csak néhány polcról, akár egy külön helyiségről van szó, a kulcsszó az átláthatóság.

Nemrég még sokan teljesen elavult szokásnak tartották, hogy az alapvető konyhai hozzávalókból otthon tartalékot képezzünk. A spájzolás valami olyasmi volt a szemükben, amit csak a nagymama csinál, pedig igazából neki sem kéne, hiszen a szinte állandóan nyitva tartó boltokból minden percek alatt beszerezhető.

Aztán jött a koronavírus, és az otthoni éléskamrák szerepe újra felértékelődött. Az emberek belátták: valójában tényleg érdemes a legszükségesebb, tartós élelmiszerekből egy kicsit készletezni, hogy váratlan helyzetek esetén legyen mihez nyúlni.

Az, hogy néhány konyhai szekrénypolc, egy sarok a garázsban, vagy akár egy egész, külön helyiség áll a rendelkezésünkre, sokszor nem a mi döntésünk, de az már igen, hogy mennyire átlátható lakásunknak ez a területe – hiszen

a spájzban eluralkodó káosz sokszor értelmetlenné, és akár pazarlóvá is teheti az eredetileg átgondoltnak hitt vásárlásokat, alááshatja az egész gazdálkodást is.

Valószínűleg mindenki ismeri az érzést, amikor egy dolgos nap után vásárolni indulunk, de hazaérve, holtfáradtan, már nincs energiánk mindent a helyére rakni – már jó, ha a bevásárolt termékeket, legalább kipakoljuk a szatyrokból. Aztán még egy-két ilyen bevásárlótúra, és ki emlékszik már, hogy zsinórban már a 3. nagy csomag rizst visszük haza, pedig a család alapvetően alig eszi.

A túlvásárlások megakadályozására, és a totálisan irreális hackek helyett első körben

célszerű egy komoly szelektálással indítani: megnézni, mi járt le a készletünkből, s mi az, amihez gyakorlatilag sosem nyúlunk.

Ha ez megvan, jöhet a tárolóedények átgondolása – az alapelv az, hogy legyen minél egyértelműbb, mi van az adott tárolóban. Felejtsük el a kartondobozokat, és amit lehet, címkézzünk fel.

Ilyen, és ehhez hasonló, egyszerű trükkökkel látványos változásokat érhetünk el a kamrában, amelyek aztán ésszerűbbé teszik a vásárlásainkat, és klasszisokkal könnyebbé a konyhai ténykedésünket.

Az átlátszó tárolók titka



„Miért költsek új tárolókra, amikor az áruk egy részét már eleve saját tárolóban veszem meg, ráadásul itthon is van egy rakás, tárolásra alkalmas edény?” Sokszor értetlenkedünk azon a tanácson, hogy a spájzban tartsunk mindent áttetsző edényekben, pedig hosszú távon tényleg látványos siker érhető el ezzel a módszerrel. Nagyon hamar rájövünk majd: az, hogy első blikkre látható, mi (és mennyi) van a kamránkban, felbecsülhetetlen.

Ha világosan látjuk, épp hogyan állunk levestésztából, bulgurból vagy zabpehelyből – a sor a végtelenségig folytatható – nem okoz majd gondot, hogy eldöntsük, legközelebb bepakoljuk-e a bevásárlókocsiba. Előfordulhat, hogy egyes termékekhez speciális elkészítési útmutató tartozik, vagy hogy valamit ritkán használunk, ilyenkor érdemes a csomagolásról kivágni az adott részt, és a tárolóedényre ragasztani.

Nem is kell feltétlenül költségekbe verni magunkat: ha odafigyelünk,

a vásárlások alatt szép lassan össze is gyűjthetőek a tárolóedények, külön kiadások nélkül is.

Szerencsére sok termék kapható olyan csomagolásban, amelyek a kiürülés után remekül újrahasznosíthatóak. A kimosott befőttesüvegek és jól záródó műanyag dobozok ilyenkor igazán jó szolgálatot tehetnek.

Címkézzünk!



Nem muszáj a dizájnos, boltban megvehető, vagy kinyomtatott verzióra gondolni – ez ízlés- és pénztárcafüggő is – de ugyanígy megteszi egy darabka maszkolószalag és egy jó filctoll is.

Könnyen belátható, hogy hatalmas szívességet teszünk későbbi önmagunknak, ha felcímkézzük a tárolóedényekben sorakozó dolgokat – gondoljunk mondjuk az egymás mellett csücsülő porcukor és étkezési keményítő esetére.

De a címkén

bizonyos dolgoknál jó, ha feljegyezzük a kibontás és a lejárat idejét is

– ez alkalmanként csak két pillanatba kerül, később viszont százszorosan meghálálja magát.

Polcok a polcon

Tételezzük fel, hogy a rendelkezésünkre álló polcok nagyjából 40 centiméteresek, viszont a belepakolt üvegek csak 20 centi magasak. Máris adott polconként 10 centiméternyi kihasználatlan terület.

Ilyen esetekre valódi kincs egy belső polc, vagyis egy olyan, a polcra helyezhető kisebb emelvény, ami megosztja az eredeti polc magasságát. Ezek a kis eszközök a kamra legegyszerűbb, ráadásul könnyen beszerezhető tartozékai, amelyek azonban hatalmas változásokat képesek előidézni a spájz összképében.

Fűszerek számára léteznek színházi nézőtérre hasonlító, lépcsőzetes megoldások is – ezeken szintén ajánlott elgondolkodni, ha legközelebb nem akarjuk kipakolni a fél szekrényt, amikor egy régebben használt ízesítőt keresünk.

Belső akasztók



Ha a tárolási lehetőségeink korlátozottabbak, a spájz általában egy szekrényben, szekrényrészben kap helyet. Ilyenkor jó szolgálatot tehetnek a szekrényajtók belsejére rögzített akasztók, amelyekre rengeteg mindent felfüggeszthetünk: szuper helyük lesz itt az edényfogó kesztyűknek, a használatban lévő konyharuhának, köténynek, de akár a bögréknek vagy más, felakasztható eszközöknek is.

Minden egy helyen

A rengeteg zacskós termék – fűszerkeverékek, öntetporok, magok, snack-ek – között nehéz átlátható rendet tartani, ezeket felhasználási terület szerint célszerű külön kis dobozokban, kosarakban elhelyezni – vagy a már javasolt módon, átlátszó tárolóedénybe tölteni.

Guruljon kerekeken!

Ritkán jut eszünkbe, de az olyan kamrákban, ahol a földön is van mód a tárolásra, óriási segítség lehet a szimplán padlón heverő kosarakat, ládákat kerekekkel felszerelni. A nagyobb űrtartalmú tárolók gurulóssá alakítása könnyen kivitelezhető, és jelentősen megkönnyítheti az átláthatóságot, ezért mindenképpen érdemes elgondolkodni rajta.

A forgótálca nem csak a tálaláskor menő



A forgótálcákat könnyűszerrel alkalmazhatjuk a spájzban is – kis helyen így sokkal átláthatóbban tárolhatók a fűszerek, szószok, de igazából bármi, amiből sok változat van otthon. Egy ilyen eszközzel egyszerűen megelőzhető a fél szekrény feldúlását, majd az újbóli rendrakást követő idegösszeomlás.

Tornyok helyett önfeltöltés

A konzervek tárolása kis helyen mindig fejtörést okoz: általában egymásra pakoljuk őket, és imádkozunk, hogy legközelebb ne a mi fejünkre dőljön az instabil kupac. Sok üzletben jól működik, hogy a dobozokat úgy helyezik egymás mögé, hogy az elsőt kiemelve a többi automatikusan előrébb gurul, kitöltve a megüresedő helyet.

Ez a praktikus módszer otthon is kivitelezhető, elég csak kicsit megemelni a polcok hátulját, míg az elejükre egy kis lécet szerelni ütközőként. Ilyen önfeltöltő polcokat vagy síneket egyébként egyre több helyen láttunk már, aki nem bízik a kézügyességében, meg is vásárolhatja.

Pakoljuk egymásra



Vannak olyan tételek, amiket nyugodtan feltornyozhatunk – persze nem mindegy, hogyan. A rágcsálnivalóknak például kitűnő hely egy egymásra építhető, elől nyitott kosárrendszer. Helytakarékos, egyben átlátható és jól hozzáférhető megoldás.