Hírek

MKO

2020. október 15.

A Chaine des Rotisseurs Baráti Asztaltársaság 2020. október 5-én a Gerbeaud Házban tartotta éves közgyűlését.

A lovagrend – mely 1248-ban Franciaországban alakult majd a XX. század közepén megújult – az igényes gasztronómiát támogatja. Baráti vacsoraesteket, kirándulásokat és egyéb rendezvényeket szerveznek, ahol az étkezések végén minden esetlen méltatás és építő kritikai értékelés is elhangzik. A szervezet fele-fele arányban amatőr és profi tagokból áll.

Fontos küldetés a fiatal szakemberek támogatása is. Magyarország is több mint tíz éve sikeresen részt vesz a fiatal szakácsok és sommelierek nemzetközi versenyén. Többek között Kovács Lázár, Széll Tamás, Ádám Csaba és Tóth Ágnes is szép sikereket ért el a világversenyeken.

A közgyűlés egyben tisztújító is volt.

12 sikeres év után Novák Iván leköszönt az elnöki pozícióról és az új elnöknek Pintér Katalin választották.

Az elnökség további tagjai: Vig Bence, Hanzély Attila, Meskál Tibor, Kovács Lázár, Kozma Kálmán, Raj Ráchel és Barka Áron.  A Felügyelőbizottság tagjai: Novák Iván, Makai Éva és Dr. Komáromi Péter.

Az első elnökségi ülésen deklarálták, hogy az alapítók céljain túl a magyar gasztronómia, a helyi alapanyagok népszerűsítését kívánja a szervezet támogatni.  A pandémia okán több kisebb, lokális rendezvény megtartását tervezik.  

A Világszervezet döntése alapján a 2020. évre tervezett ifjúsági világbajnokságokat 2021-ben rendezik meg. Így lesz lehetőség mind az idei évi győztes (Lendvai Levente – Arany Kaviár) mind a jövő idei győztes nemzetközi szereplésére.