Egy étel, amit a 15. században még a titkosrendőrök is az orrukkal nyomoztak ki, amiről a költők azt állították, maga Mózes hozta le a Sínai-hegyről. A sóletet ünneplik augusztus 30-án Budapest közepén.
Augusztus 30-án a belváros szívében, a Városháza Parkban a Magyar Zsidó Szövetség szervezésében érkezik a 10. Jubileumi Sóletfesztivál. A Zsinagógák Hetének nagyszabású nyitóeseményén idén is a tradicionális zsidó konyhával ismerkedhetnek a vendégek.
A zsidó vallásban szombaton szigorúan tilos tüzet gyújtani és főzni. Mivel azonban a szombat megünnepléséhez hozzátartozik a meleg étel, a háziasszonyok évszázadok alatt tökéletesítették a megfelelő konyhai megoldást: péntek délután bekészítették a teli cserépedényt, ami szombat délig magától megfőtt. Így készül ma is az igazi sólet. Benne a hamin tojással. Utóbbi készítésének technológiája egyedülálló a világon: 15–18 órás lassú gőzölés alatt a bab közé rejtett nyers, tojás héja és fehérjéje teljesen megbarnul, s magába szívja a füstölt húsok és fűszerek mély aromáját.
A sólet misztikumát a világirodalom is megőrizte: Heinrich Heine konkrétan versben énekelte meg a sóletet, mint az „Istenek eledelét”, amit a legenda szerint maga Mózes kapott ajándékba a Sínai-hegyen.
A rendezvényen négyféle prémium sólet-variáció lesz kóstolható:
- Magyar sólet: Rétegezett füstölt marha- és libahús, gersli (árpagyöngy), tarkabab, fokhagyma és hazai fűszerpaprika, a tetején a kihagyhatatlan főtt tojással és friss, savanykás csalamádéval.
- Izraeli sólet: Szaftos marhahús, burgonya és zöldségek enyhén paradicsomos, római köményes alapon. Köretként a pikáns, fűszeres izraeli ambával (mangóöntettel) ízesített csalamádé kíséri.
- Hegyalja sólet: A gazdag libazsíros alapon lassan összeérő krémes bab, gersli, omlós marhaszegy és füstölt húsok találkozása egy igazi gasztronómiai élmény. Ebből a limitált prémium verzióból mindössze 300 adag készül, ráadásul hagyományos cukros-kakaós kalács is jár hozzá!
- Streetfood sólet: A klasszikus sólet selymes krémjét friss, meleg pitába töltik ropogós savanyú káposztával és enyhén csípős zhuggal.
A Sóletfesztiválról további részetek itt találhatók.