Hírek

MKO, nyitókép: pixabay.com

2020. augusztus 4.

kenyér , szent istván

A Magyar Pékszövetség IX. Kenyérversenyének első helyezett kenyereit és gyártóit mutatták be ma a Parlamentben. Az idei év legjobb búzakenyerének, 2020. Szent István-napi kenyerének a Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúsági házi kenyerét választotta az ötfős szakmai zsűri. Az ítészek a kétfordulós verseny keretében az Év Innovatív kenyerét is kiválasztották, mely a Hel Pékség Kft. Rozmaringos burgonyás kenyere lett.

A Magyar Pékszövetség idén kilencedik alkalommal hirdette meg szakmai versenyét, amire bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett függetlenül attól, tagja-e a Szövetségnek. A koronavírus járvány okozta nehézségek közt is félszáz kenyeret neveztek a pékek, ami jól mutatja elkötelezettségüket, jövőbe vetett hitüket, bizalmukat és nem utolsó sorban szakmaiságukat, hogy a kiszámíthatatlan időszakban is energiát fektettek termékfejlesztésre.

Sokáig bizonytalan volt, hogy meg tudja-e rendezni idei versenyét a Pékszövetség, de végül a veszélyhelyzet feloldásával erre lehetőség nyílt. A kétfordulós verseny döntőjében 15 kenyeret bírált a szakmai zsűri, hetet a hagyományos, nyolcat az Innovatív kategóriában.

A Szent István-napi kenyér címet idén a lassan 30 családi vállalkozás, a balmazújvárosi Balmaz-Sütöde Kft. Hajdúsági házi kenyere nyerte. 

Az Innovatív kategória kenyerei a legújabb fogyasztói trendeket szolgálják ki:

a nyertes a solymári Hel Pékség Kft. Rozmaringos, burgonyás kenyere lett.

A rozmaringos burgonyás cipó 48 órás lépcsős kovásszal készült, főtt burgonyával és friss rozmaringgal. A cipónak a megszokottnál magasabb a víztartalma, aminek eredményeként a rozmaringnak is jobban tud érvényesülni az íze.

A Kenyérverseny nyertes kenyereit minden évben a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség. Mivel idén elmaradnak az augusztus 20-ai rendezvények, ez a lehetőség nem áll rendelkezésre. A Magyar Pékszövetség ezért gyártói felhívást tett közzé, amiben felkéri a sütőipari vállalkozásokat, vegyék fel kínálatukba 2020. Szent István napi kenyerét, illetve 2020. Innovatív Kenyerét.

Azokkal a pékségekkel, akik jelentkeznek erre, gyártási szerződést kötnek, amiben rögzítve van a kenyér gyártására vonatkozó összes előírás (anyagösszetétel, technológia, forma), amit szigorúan be kell tartani. Emellett a gyártást vállaló pékségek számára a Pékszövetség biztosítja a kenyérszalagokat és a plakátokat is, melyek egyértelműen felismerhetővé teszik az ünnepi kenyereket és az azokat árusító szaküzleteket. Ez garanciát jelent arra, hogy az ország minden pontján ugyanazt a minőségű kenyeret kapja, aki az idei Szent István-napi kenyeret vagy az Innovatív kenyeret kóstolja.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra