Hírek

Orbán Szilvia

2022. augusztus 11.

A gyorsétteremlánc emblémáján látható, eredetileg copfos lány emós és punk frizurát villantott Londonban.

A gyorséttermek esetében nem meglepő, ha az egységek kínálatában, elnevezésében vagy promóciójában eltérés van, hiszen egy világhálózatban különböző ízléseket, dialektusokat és szokásrendszereket kell megszólítani.

A Wendy’s nevű burgerlánc 20 év után, tavaly tért vissza az Egyesült Királyságba, és idén nyáron már a nyolcadik éttermét nyitotta – ezúttal London bulizós részében, Camdenben.



Camden Town London, egyik északnyugati városrésze, amely elsősorban nyüzsgő zenei életéről és különlegességekkel teli piacáról ismert. Az ellenkultúra fellegvárának számító Camden népszerű célpont a turisták körében is. Nappal az alternatív piacok, az egyedi ruhákkal megpakolt üzletek és a kávézók jelentik a fő vonzerőt, éjjel pedig leginkább az élénk éjszakai élet: az élőzenés alternatív és jazz klubok, illetve pubok.

Erre az étteremnyitásra azonban a Wendy’s csapata különösen készült, azzal a céllal, hogy a főként a zenéjéről és divatjáról ismert városrész lakóinak figyelmét a lehető legjobban felkeltse. Ez úgy tűnik, sikerült is, hiszen az elmúlt időszakban Emós Wendyről beszélt – kis túlzással – az egész internet.

A figura, amely eredetileg egy camdeni graffiti eleme volt, és amely most már az új Wendy’s homlokzatán díszeleg, az alkotáson jellegzetes, arcba fésült, emós stílusra cserélte ikonikus, vörös copfjait. Ugyan a vendéglátóhely még június 28-án megnyitott, az Emós Wendy csak hetekkel később lett felkapott a neten – ahogyan egyre több embernek volt alkalma személyesen is látni az éttermet díszítő alkotást.

„Mi lenne, ha… az Emós Wendynél csókolóznánk?” – posztolta az AltPress nevű magazin nemrégiben, nem is sejtve, hogy a bejegyzést több mint tízezerszer fogják megosztani – ezzel pedig az új étterem elindult a netes világhírnév útján.

De vajon mi késztette a csinos, ám régimódi, lófarkas vörös lányt, hogy ilyen drasztikus lépésre szánja el magát? A lokális logóváltoztatás valójában egy reklámkampány része: a Wendy’s a VMLY&R ügynökség és a Camden Open Air Gallery segítségével találta ki, hogy Wendynek három új arculattervet készít, természetesen olyanokat, amelyek passzolnak a camdeni életérzéshez.

Meg is tervezték Wendy új stílusait: a punkot, a rocker tupírozott frufrust, és az emót, majd a gyorsétteremlánc arra kérte Twitter-követőit, hogy szavazzanak, melyik illene leginkább a camdeni üzlethez.



„Új brandként belépni egy ehhez hasonló, gazdag kulturális élettel bíró városrészbe, kiemelten fontos volt a számunkra, hogy kinyilvánítsuk a tiszteletünket a közösség iránt, illetve az izgatottságunkat amiatt, hogy ennek mostantól már mi is a részei leszünk” – nyilatkozta a Wendy’s európai hálózatának marketingigazgatója, Tony Barr.

Érdekes egyébként, hogy a logólány új hajstílusára vonatkozó szavazást valójában a Punk Wendy nyerte – ez a változat is helyet kapott a camdeni üzlet homlokzatán – de úgy tűnik, hogy az Emós Wendy végül nagyobbat robbant.

Anarchia az Egyesült Királyságban – ezzel a Twitter-poszttal jelentette be a brit Wendy’s a győztest:



Amint ő is helyet kapott a bejárat felett, sikeresebb lett, mint az eredeti győztes, a többi pedig már internetes történelem. Még az is lehet, hogy a végén még az ő állandóan szégyellős arca is igazán felderül.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra