Hírek

Orbán Szilvia

2021. október 19.

Az ismert japán művészcsoport múzeumában mostantól extra ételeket – egyben feledhetetlen fúziós élményt – is kínálnak.

A Tokióban, még 2001-ben alakult, interdiszciplináris művészcsoport, a TeamLab ma már egy kiterjedt, nemzetközi művészeti kollektíva, amelyben jól megfér egymás mellett a legmagasabb szintű művészi kreativitás a programozással, a CG-animációval és a matematikával.



A csapat digitális művészeti munkássága ma már világszerte méltatott és elismert a szakmai berkekben, egyben hihetetlenül népszerű a nagyközönség körében is. Az alkotók legutóbbi projektje Japán egyik legismertebb exportcikkét állítja a középpontba: a rament – pontosabban a vegán rament.

A TeamLab és a Vegan Ramen UZU együttműködése még 2020 márciusában kezdődött, amikor a művészeti társulás a ramenező lánc kiotói egységébe tervezett egy lebilincselő installációt.

A projekt pedig akkorát robbant, hogy gyakorlatilag mindenki látni akarta: az emberek képesek voltak akár órákat is az utcán várakozni, hogy bejuthassanak az étterembe.

Ezúttal viszont a japán főváros lakói örülhetnek, hiszen a hírek szerint a Vegan Ramen UZU üzletet nyitott a TeamLab Planets múzeumban – és az étterembe való belépéshez nem kötelező külön múzeumjegyet is vásárolni. (Bár a hely elképesztő élményeket tartogat, és ha már ott járunk, vétek lenne kihagyni.)


Az induló étteremről annyi már tudható, hogy a menün négy ramen szerepel, amelyeket a vendégek hihetetlen látványvilág ölelésében fogyaszthatnak el.
Az installáció a Reversible Rotation – Non-Objective Space nevet kapta:

a falakat és a mennyezetet a TeamLab védjegyévé vált lendületes ecsetvonások tarkítják.
A minták ugyan mind egy irányba mozognak, egy érzéki csalódás miatt – attól függően, hogy éppen milyen szögből nézzük őket – mindig máshogyan látjuk.

Galéria: A legfotogénebb ramenező

Ha az alakzatok mozgása nem lenne elég: az ecsetvonások hol két-, hol háromdimenziós formát öltenek. A TeamLab a múzeumlátogatókat sem zárta ki teljesen az élményből, hiszen a hírek szerint újabb területeket nyitott meg a kiállításra érkezők előtt, ahonnan ők is élvezhetik az éttermi attrakciót.

A projekt részeként elkészült egy formatervezett étkezési tér is – Table of Sky and Fire – ami az alkotók reménye szerint a kapcsolódás fontosságára hívja fel a figyelmet; a látogatók az étel elfogyasztása közben kicsit eltűnődhetnek azon, hogy az étkezés, illetve maga az élet is a világgal való kapcsolat szerves része. Az egymásba kapaszkodó padokon éppolyan kényelmesen elkölthető egy ebéd, mint amilyen megnyugtató a látogatásba iktatott rövid pihenő, de a gyerekeknek is kitűnő játszóhely.



A spot melletti Lebegő Virágoskertből pedig akár haza is vihetjük azokat az orchideákat, amikből felépítették a kiállítás egyik leglátványosabb elemét – legalábbis azokat, amelyek maguktól a földre hullnak, és helyes kis vászontáskákban eladásra kínálnak a shopban. Az év eleje óta látogatható különleges projekthez a művészek összesen 13 ezer élő növényt használtak fel, s az alattuk tett séta felejthetetlen élményt ígér – szerencsére ezek a virágok képesek a levegő nedvességtartalmából is megélni. A kiállításhoz felhasznált fajta kifejezetten strapabíró: elvirágzás után a növény pihen valamennyit, majd újabb, csodás virágokat bont – akár 50 éven át.




Múzeumi információk:

TeamLab Planets Tokyo (Tokió, Toyosu 6-1-16)

Nyitva tartás: minden nap 9-24-ig (belépés 23 óráig)

Belépőjegy: felnőtteknek 3200 jen (kb. 8670 forint), 12-17 éveseknek és nyugdíjasoknak 2700 jen, 4-11 korig 2000 jen. A Reversible Rotation kiállítás – biztonsági okokból – 6 éves kor alatt nem látogatható.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra