Hamvas Bélára emlékeznek a jövő hét végén Balatonfüreden. Az író, filozófus emlékét irodalmi szalonnal, rendhagyó irodalomórával, komolyzenei koncerttel idézik meg november 12. és 14. között.
A 21. Hamvas Napok Vajna Ádám költő rendhagyó, gimnáziumi irodalomórájával kezdődik, majd
a Tagore sétányon magyarul és angolul "olvassák rá" a
Hamvas-hársra az író Fák című esszéjének egy részletét.
![]()
Ezt követően Bernard Adams műfordító tart előadást, majd az érdeklődők megismerkedhetnek az Új forrás folyóirat Hamvas Béláról szóló számával. Jász Attila főszerkesztővel és Várhegyi Miklós szerkesztővel Stamler Ábel vallástudós beszélget - mondta Cserép László, a rendezvény főszervezője.
November 13-án, szombaton avatják a város új irodalmi szalonját a Vaszary Villa épületében, a szalon Szőcs Géza író, költő, politikus nevét viseli majd.
Az esti hangversenyen Balázs János zongoraművész és a Mendelssohn Kamrazenekar Schumann és Liszt műveit adja elő.
![]()
A rendezvény zárónapja irodalmi reggelivel kezdődik,
amelyen magyar írók gasztronómiáról szóló művei hangzanak el, majd Szarvas József színművész vezetésével séta indul a Koloska-völgybe. Ezután Horváth Róbert vallásfilozófus és Laki Zoltán filozófus beszélgetését hallgathatják meg az érdeklődők, majd Ambrus Lajos író, borász beszélget Jásdi István és Figula Mihály borászokkal.