Az átalakított járgány egy komplett koreai barbeque éttermi élményét ígéri, akár a megrendelő saját kertjében is.
Íme egy Transformer, ami a felnőtteknek is bejön: a Dél-Kalifornia utcáit járó, külsőre átlagosnak tűnő autó néhány perc alatt egy miniatűr, mobil koreai étteremmé alakul, ahol az ínycsiklandó ételek közvetlenül az ember szeme előtt készülnek.
![]()
A járművet Chris Oh séf tervezte azért, hogy a népszerű koreai sütögetést a koronavírus-járvány idején is élvezhessék a vendégei, írja a FoodBeast. A KBBQ Car névre keresztelt autó megálmodása az információk szerint ugyan igénybe vett néhány hónapot, de a sok munka és az aprólékos tervezéssel töltött idő végül megérte, mert az eredmény nem csak egy praktikusan kihasználható motorizált kifőzde lett, hanem egy igazán látványos és tetszetős megoldás született.
![]()
![]()
Az autó belsejébe egy motorizált asztalt építettek, melynek központi eleme a teljes, működő barbeque grill, mellette pedig még elég hely jut a sokszínű hozzávalóknak, illetve a tányéroknak is. Úgy tudni, hogy a járgányba szereltek egy nagyképernyős tévét, stroboszkópot, illetve hangszórókat is, így a KBBQ Car akár egy kerti, családi hétvége legnagyobb durranása is lehet. Az autó speciálisan kialakított asztala egyébként képes étkezési magasságba is süllyeszteni magát, így a megrendelők a készülő ételek közvetlen közelében is falatozhatnak, pontosabban közülük egyszerre négyen.
A különleges étkezési élményt kínáló jármű foglalásakor több opció közül is lehet választani, így többféle hús, és a koreai konyhára jellemző köret áll a rendelkezésre, illetve a vacsora mellé járó ital is meghatározható. A séf és csapata korlátozott számban A5-ös wagyu marhával is szolgál – így lesz igazán menő a házhoz jövő, koreai BBQ-élmény.
Egy sima foglalás ára 500 dollár (nagyjából 143 ezer forint), amiben benne van 4 fontnyi (kb. 1,8 kg) hús, 2-2 palack szodzsu (koreai égetett szesz) és koreai sör, illetve a köretválogatás és a rizs ára is. Az italok és a húsok mennyisége, illetve fajtája is igény szerint növelhető, változtatható, így a megrendelő kérhet mézes gocsudzsang hasalját, kalbi oldalast, de akár bulgogi bordát is.
![]()
Aki ennél is extrább élményre vágyik, a rendelést kiegészítheti még autentikus koreai vodkával, illetve a már említett wagyu marhával is – ez utóbbit 150 dolláros, körülbelül 43 ezer forintos felárért.