Huszonkilenc tonna sárgarépát öntött egyetemi bejárata elé egy képzőművész hallgató. A meghökkentő üzenettel a pazarlásra akarta felhívni a figyelmet.

Nemrég a Times újságírója, George Greenwood a közösségi médiában próbálta kideríteni, vajon miért borít el mindent a répa a Goldsmiths University of London előtt.

„Valaki meg tudja mondani, miért öntötték a Goldsmiths elé ezt a rengeteg répát?” – tette fel a kérdést a Twitterén, és a poszt mellé egy képet is csatolt.

A bejegyzés alatt persze hamar megérkeztek az elmésebbnél elmésebb tippek: egyesek szerint egy csomó hóember maradványairól van szó, mások úgy gondolták, hogy egyszerűen csak eljött az ideje a laktató leveseknek, de voltak olyanok is, akik azt feltételezték, hogy az egyik fáradt diák túl sokáig nyomta az egyik billentyűt a netes rendelése leadásakor.

Pedig a válasz ennél valamivel prózaibb volt: a Goldsmiths Twitter-oldala ugyanis még aznap megerősítette, hogy nem egy nagyra sikerült Waitrose rendelésről van szó, hanem egyik képzőművész hallgatójuk, Rafael Pérez Evans installációjáról, aki a meghökkentő üzenettel az élelmiszerpazarlásra szerette volna felhívni a figyelmet.

„Rafael a kiállítás végén gondoskodik a répa elszállításáról. A zöldséget farmoknak adományozza, ahol azt állatok takarmányozására használják majd fel” – olvasható az egyetem bejegyzésében.

A művészhallgató úgy fogalmazott, hogy „alkotása” a vidék és a város közötti feszültséget is szemlélteti, s egyben leszögezte, hogy

Pérez Evans elmondta, hogy az ötletet elsősorban a spanyol és francia termelők és kereskedők – korábban a hírekben látott – elkeseredett tiltakozásai inspirálták. Például az az eset, amikor a dühös francia dohányárusok 3,5 tonna répát borítottak a szenátus épülete elé öt évvel ezelőtt, azért, hogy a cigarettásdobozok tervezett változtatása ellen fejezzék ki nemtetszésüket. (Azért répát, mert a francia dohányboltok logója sokak szerint egy répára hasonlít.)

Pérez Evans akciójának üzenete egyébként sok hallgatótársában hagyott kérdéseket: volt, aki úgy fogalmazott, hogy az installáció „nagyon bizarr, de egyben nagyon goldsmiths-es is”, míg

„Akkor is, ha tudjuk, hogy ez a rengeteg répa nem megy veszendőbe, és a kiállítás után majd állatok takarmányozására használják, még mindig problémásnak érzem a dolgot, hiszen Lewishamben annyi a nélkülöző – akár hajléktalan – ember” – ecsetelte egy húszéves, történelem szakos diák.

A hallgatók egy része viszont elmélkedés helyett a tettek mezejére lépett, és szó szerint a saját kezébe vette a dolgokat: a fiatalok hazafelé tartva fel-felkapnak pár szálat, hogy otthon megegyék – elvégre is: a kollégiumban a friss zöldség drága kincs.