Ínyencek

Vinkó József, kép: Korcsmáros Pál, Wikipedia

2020. augusztus 15.

A regényirodalom egyik legjobb első mondata Rejtő Jenőé. „Az asztalnál négy különböző nemzetiség képviselője: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglalnak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban. Az orosz hússaláta bizonyos Brigeron műve, aki foglalkozására nézve félszemű rabló, valamint a Grand Hotel tulajdonosa.”

A három testőr Afrikában című légionárius regény kezdődik így. Az idő: este hét óra. A helyszín a Grand Hotelnek nevezett deszkaviskó valahol egy afrikai oázisban. Az ajtón reklámtábla. „Ötórai gabonapálinka, esténként az úri közönség verekszik. Kitűnő széklábak! Belépés díjtalan. Kilépés bizonytalan."

A francia őrvezető – miközben udvariasan kiveszi a hússalátából az alig használt petróleumos lámpabélt - őszinte köszönetet mond a tulajdonosnak: „Nagyon finoman készíti az ételeket, barátom.”

A félszemű rabló szerényen válaszol: „Levinnél tanultam a szakácsmesterséget.”

Kép: Korcsmáros Pál
Kis csönd. Senki nem tudja, ki az a Levin, de a Grand Hotel tulajdonosa olyan roppant büszke pirulással mondja ezt, és olyan nagy erejű ember, hogy senki sem meri megkérdezni. Pedig hamar kiderülne, hogy Levin legalább olyan eredeti alak, mint Piszkos Fred a kapitány, Fülig Jimmy, a matróz, Csülök és Galamb a szökött fegyencek, vagy a többiek: Privát Elek, Senki Alfonz, Tuskó Hopkins.

Sőt! Levin a gasztronómia mártír ínyenceinek sorába tartozik, akik egy vértanú megadásával viselik sorsukat. Mint Apicius a római, aki, amikor hatalmas vagyonát lakomákra pazarolta és néhány milliónyi sestersiusa maradt csupán, amivel főzni már nem érdemes, kiitta a méregpoharat. Vagy XIV. Lajos udvarmestere Francois Vatel, aki a kardjába dőlt bánatában, csak mert a halszállítmány nem érkezett meg időben.

A nagy Levin sem engedett az elveiből. Erőltetett menetelés közben különböző fogások készítésmódját citálta fennhangon: „folyami rák Worchester-szósszal”, „felfújt tüdővagdalék hideg éjszakákon”, „őzgerinc zöldséghaséval, fokhagymásan”, vagy: „kardhal vágott burgonyával á la Broudier”. Ilyenkor

a kiéhezett légionáriusok csajkával verték fejbe, szemkitolással, élve eltemetéssel fenyegették,

ám a séfet nem lehetett megfélemlíteni. Szerinte úriember még a sivatagban sem rakja a burgonyát arra a tányérra, amelyből a húst eszi. A halat pedig frissen reszelt péksüteményből készült prézliben kell rántani. És csakis kispolgári egyed eszi az articsókát vajas morzsával.

Amúgy jóravaló fegyenc volt Levin. Békés, sőt jámbor természetű. Ám időről-időre megvadult. Ilyenkor pénzt lopott az ezredpénztárból, megszökött, beült egy méregdrága étterembe és a sárga földig leette magát. Aztán jelentkezett a legközelebbi őrsön és várta a büntetést. Fél évig semmi baj nem volt vele. Aztán újra kitört rajta a "krémes vész", vagy a "kotlettveszettség", ahogy mondták, és megint: lopás, szökés, evés, magánzárka.

Ain-Szefrában például (az utolsó vasútállomás a sivatag peremén), amikor elfogták, erőszakkal kellet kicsavarni a kezéből a palacsintát. Később komolyabb szökésre csak azért volt kapható, mert
a mansoni kaszárnyában a konyhán jó ételeket rosszul főztek. Rossz ételeket rosszul főzve ki lehet bírni, de ha a jó alapanyagokból rosszul főznek, abba bele kell halni.

Érdekes, hogy valami hasonlót vallott a mi Gundel Károlyunk is. Mert a nagy séfek nagy lélekbúvárok. Levin is pontosan tudta, melyik bűnözőnek milyen a gusztusa.

"A rablógyilkosok csak nyárson és roston sült húsokat készítettek jól, azt is csak egészen angolosan. Az orgazdák és besurranó tolvajok specialitása volt a hal. Igazi tyúklevest és főtt marhahúsokat a zsarolók készítettek,

viszont az édes tésztát, habos dolgokat a leánykereskedők és zsebtolvajok tanulták el hamar."

Az angol Teesside egyetem kutatói nemrég arról számoltak be, hogy az étrend befolyásolja a bűnözésre való hajlamot. Ha a nehézfiúk szotyoláznak, hamarább elvágják egymás torkát, mivel az olajos magvakban lévő mangán agresszióra ösztönöz. Mexikó és az Egyesült Államok fegyintézeteiben már évek óta békítő börtönkosztot kapnak az elítéltek, egy kormányprogram pedig a táplálkozás tudomány és a pszichoterápia segítségével igyekszik jó útra téríteni a rablógyilkosokat. Kiderült ez Őfelsége fegyintézetében is, az angliai Sutton községben, ahol megszállott emberbarátok börtönéttermet nyitottak. A Dutyiban (The Clink Restaurant) dolgozó 25 fegyenc hamar ráébredt, hogy a vendéglátás („konyhakéssel elkövetett rablás”) jövedelmezőbb szakma, mint a betörés, ráadásul nem is büntetik.

Kép: Korcsmáros Pál

Ilyen állásra vágyott Levin is egész életében. De ő csak nadrágvasaló volt. Aztán a Cape Town-i fogházban (ahová betörésért került) a walesi herceg lába elé vetette magát: „Sir! Én főzni akarok! Miért van az, hogy mindent tanulhatnak a rabok, csak főzni nem?!” A trónörökös annyira meghökkent, hogy otthagyta a fogdában hajószakácsát. Így tanult meg főzni Levin.

Akár híres is lehetett volna, akár a század nagy séfjei, de nem így történt. A Savoy Hotelből vasra verve vitték vissza a börtönbe.

Rejtőnél a dolgok és az emberek azért javulnak meg, hogy újra el tudjanak romlani. Az életrecept egyszerű: „Végy egy istenverte távoli garnizont. Ha beleteszel egy puha jellemű embert és a Szahara lassú tűzénél megsütöd, az illető bármikor feltrancsírozható.”

A kérdés inkább az, honnan vette kulináris ötleteit Rejtő? Rejtély. Bár utazott sokat, színinövendék korában bekalandozta fél Európát, az idegenlégióval eljutott Észak-Afrikába is, idejét többnyire a New York és a Japán kávéházban töltötte, majd Bucsánszky bodegájában. Sehol semmilyen nyoma annak, hogy ínyenc gasztronómus lett volna. Még amikor a Japán kávéházban (egy legenda szerint) egyszer az egész étlapot megrendelte az előételektől, a leveseken át a desszertekig, akkor sem magának kérte, hanem költő barátjának, a folyton éhes József Attilának.

Művei mégis hemzsegnek az étel-, étterem-, és kocsmanevektől. A Piszkos Fred a kapitány című regényben Fülig Jimmy (aki éjjelfűtő, nappal pincér) az álmosságtól az óriás maláj erőművész fejére ejti a habos tortát. A maláj bosszút esküszik, miközben hörögve kaparja magáról a csokoládés habot, Jimmy meg olyan véres csatakiáltást hallat, hogy mindenkiben meghűl a vér. Az utasok számára világos, hogy törzsi leszámolás következik. Pedig Jimmy csak olasz előétel neveket kiált a malájnak, még akkor tanulta őket, amikor szendvicsember volt egy étteremben: „Insalade fritte!” Mire a maláj: „M'Bisung! Glonga! Bon-Bon!” Jimmy: „Omlette à la Sevilla!” Az erőművész: „Sihungi! Mizonga dzur bsefár!” Mire Jimmy előjön az adu-ásszal: „Olla potrida!" Ami ugye egy híres spanyol egytálétel, amúgy remek fogás. De hol ehetett ilyet Rejtő? 

Elemében van Gorcsev Iván is, a 14 karátos autó hőse. Ő Nizzában azzal döbbenti meg a Mediterranée luxusszálló pincérét, hogy

matróz ruhában sört rendel az előkelő teraszon, majd a szállodával szemben egy padon fogyasztja el uzsonnáját a kíváncsiskodók és a rendőrök gyűrűjében:

hideg löncsöt, becsomagolva, rákot, pisztrángot, ananászt, két üveg pezsgőt, továbbá szarvasgomba pástétomot és sült csirkét.

Külön tanulmányt érdemelnének az étterem-, és kocsmanevek. A szingapúri Négy vidám halottmosó falán a következő felirat díszeleg: „Holland konyha, svéd puncs, angol hidegvér!” A Port Szaid-i Elintéző nevű kocsmában veri félhalottra az óceánjáról legénységét Jimmy, ezért vállal kettős állást (fűtő és pincér).

A Négy döglött patkányhoz címzett lebujban a pireuszi kikötőben Rozsdás köti kétes üzleteit, a honolului Velőtanya a víg kiloccsantóhoz, című lebujban Pepita Ofélia ül a zongoránál, a Főzd meg késlokál, amit egy Hazug Alisz nevű hölgy vezet, de említhetnénk a marseille-i Kedélyes hullaházat, ahol Galamb tartotta búcsúestjét, a szingapúri Négy bölcs sintért és a többi ijesztő és tréfás nevű bodegát, a  Sajtfejű mángorlótól, a Szilvakék paradicsomig, a Zöld boszorkánytól, a Hét apagyilkosig.

És akkor még nem is szóltunk a koktélokról. Rejtő feltehetően sörös volt, mert borhamisítókról, borászokról nem beszél, sörcsempészekről viszont igen. A láthatatlan légióban tűnik fel Fleur de Bac sörhajóhadnagy. A Lucretia schooner angol sört csempészett, tehát joggal nevezték sörhajónak. Parancsnokát meg sörhajóhadnagynak. A legkülönösebb italt az Akik életet cseréltek című regényben isszák Saigonban, egy kínai étkezdében.

A cégéren egy sült kutya látható, de nem kell megijedni, a kutyahús errefelé annyira drága, hogy az európai rántott halat kap helyette.

Meg sumot, a speciális rizspálinkát. Ez olyan lehetett, mint a Fény nevű magyar találmány. Először felment az agyba, majd ott maradt.

Dehát Rejtő Jenőnek sem volt szerencsésebb sorsa, mint hőseinek.

Mire sikeres lett, feljelentették, behívták munkaszolgálatra, majd tífuszban meghalt.

Epitáfiumát maga készítette el. Az a címe: Sír a felirat: "Ki itt nyugtalankodik csendesen, / Író volt és elköltözött az élők sorába. /Halt harminchat évig, élt néhány napot, /S ha gondolkozott, csak álmodott /Néhány lapot. S mikor kinevették: /Azt hitte, hogy kacagtatott. /Most itt fekszik e nehéz temetői hant alatt, Zöld koponyáján kiüt a csíra /És azt álmodja, hogy él. /Szegény. Béke hangjaira!"

A szöveg Vinkó József készülő kötetének részlete.