A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2017. november 13.

A hétköznapok rohanása után mindannyian érezzük, miért jó ráérősen elkölteni a vasárnapi ebédet együtt a szűkebb vagy tágabb családdal, barátokkal. Ha mindezt étteremben tesszük, akkor az új ízek izgalma mellett az étkezés még pihentetőbb, hiszen nem kell senkinek bevásárolni, a konyhában állni, teríteni, mosogatni. Ha pedig a vasárnapi ebédet Sunday Brunch keretében élvezzük, akkor a pihenés és a kulináris élvezet is teljes, hiszen a rendelkezésünkre álló három órában nagyon sokféle fogást, éte

A vasárnapot nem kell korán indítani, így akár egy késő reggeli kávé után is elindulhatunk az ARAZ Étterembe, ahol 12 órától várják a „bruncholókat”. A szépen felújított Dohány utcai épület hatalmas ablakai már az utcáról is hívogatóak: meghitt fények, vidám asztaltársaságok, kellemes élő zene várja a betérőket. Miután elhelyezkedtünk, nyugodtan szemrevételezhetjük a büféasztal kínálatát, ahol átlátható rendben sorakoznak a fogások. Nincs miért sietni, hiszen 15 óráig maradhatunk, és addig biztosan nem fogy el egyik kiszemelt étel sem, s a vendégek sem torlódnak fel. Tematikus programsorozat keretében Barka Áron séf és csapata minden hónapban új tájak, országok ízeit varázsolja a svédasztalra: a szeptemberi toszkán és az októberi görög kínálat után novemberben Provence Sunday Brunch várja a vendégeket. Kivéve november 19-ét, mert akkor a Márton-naphoz kapcsolódóan libás fogások kerülnek terítékre: libamáj, libatepertő, ludaskása és sült libacomb biztosan lesz, mindehhez pedig újbor dukál.

Aki még a november 26-i provence-i menüsort szeretné megkóstolni, ehet hallevest (Bouillabaisse Marseillaise), fehérbab-krémlevest pirított francia szalámival, füstölt, konyakos kacsamájpástétom „Brasserie”-t, hagymás kecskesajtot szarvasgombás mézzel és rukkola salátával vagy nizzai salátát is. A főételek között van pirított báránycomb fokhagymával; rókagombával töltött borjútekercs armagnac szósszal; provence-i marharagu gombával; grillezett csirke roquefortos körtével; fehérborban párolt turbolyás kagyló édesköménnyel és füstölt sonkával; halas Pot-au-feu, a köretek között pedig épp úgy megtalálható a ratatouille, mint a „La Rate” burgonya vagy a Quiche Lorraine. Desszertként Tarte Tropezienne, Marquis au Chocolate, de gránátalmás créme brulée is választható. A korlátlan ételfogyasztás mellett korlátlan az italfogyasztás is a ház boraiból, szénsavas üdítőkből, gyümölcslevekből, ásványvízből és gyümölcsös, házi limonádékból.

Ezt a sok finomságot mind végigkóstolhatjuk, s a személyzet közben úgy segít, hogy észre sem vesszük. Csak azt látjuk, hogy mindig van tiszta tányér, evőeszköz, pohár. A kínálatból a gyerekek is találnak a fogukra valót (6 éves korig a részvétel ingyenes, 12 éves korig 50 százalékot biztosítanak), ha pedig megunták az asztalnál való üldögélést, akkor elmehetnek az játszóasztalhoz, ahol számos játék, társas, kirakó, rajzolnivaló várja őket. És hogy a játszóasztalnál is minden rendben legyen, óvónők segítik a foglalatoskodást, a felnőtteknek nem kell az asztaltól felpattogniuk, vagy fél szemüket állandóan a csemetéken tartaniuk. Így egy nagycsalád is nyugodtan étkezhet nagymamákkal, nagynénikkel, unokatestvérekkel – egy közös születésnap például jó alkalom erre: az étterem ilyenkor tortával, tűzijátékos gyertyával és köszöntő énekkel is kedveskedik.

De ha nincs nagyobb családi ünnep, egy pihentető vasárnapnak akkor is szerét ejtjük, és erre máris jó alkalmat kínálnak a decemberi adventi brunchok. Tárgyak utáni rohangálás helyett ajándékozzunk egymásnak időt, figyelmet és fimon falatokat: meleg leveseket, omlós húsokat, bársonyos mártásokat, édes süteményeket – nem is lehetne szebben várni az ünnepet. December 25-én és 26-án pedig Karácsonyi Brunch várja azokat, akik az ünnepeket is elegáns környezetben, különleges fogások és kipihent családtagok társaságában szeretnék tölteni. Amiatt sem kell idegeskedni, hogy találunk-e a parkolóhelyet: a brunchra érkezők a mélygarázsban ingyenesen parkolhatnak.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra