Gasztroarcok  »  Balaton 2016

Ezerízű India. A Sárga Ház Káptalantótiban

Ezerízű India. A Sárga Ház Káptalantótiban

2016.07.25.  | László Dóra

A káptalantóti Liliomkert piac egyik különleges jelensége az indiai Rohini Berry, aki csak részben árusítani, sokkal inkább kapcsolatot teremteni jár a piacra. Kedveli a színes forgatagot, hiszen a piacon sokféle ember megfordul, sokféle találkozás születik. Ezt szereti legjobban káptalantóti vendégházukban, a Sárga Házban is: helybe jön hozzájuk a nagyvilág.

Valószínűleg nem túl sok szerelmes történet kezdődik kölcsönös félreértéssel, Gáboré és Rohinié viszont így kezdődött. Életre szóló elköteleződés lett belőle. A két világcsavargó, Rohini Berry és Kovács Gábor útjai egy havannai útkereszteződésben találkoztak: az indiai Rohini utazása utolsó, míg Gábor az első napját töltötte Kubában.

„Mint valami csöpögős amerikai filmben, egyszerre érkeztünk az útkereszteződésbe, s ott álltunk egymással szemben, tétován latolgatva, hogy merre tovább” – mondja nevetve Rohini. A lány Krisna-hívőnek nézte Gábort az akkori hajviselete miatt, ezért barátságosan megszólította, Gábor pedig kubainak gondolta a barna bőrű lányt, és meglehetősen kelletlenül válaszolgatott, mert éppen aznap elég sok bosszúságot okoztak neki a helyiek.

Legközelebb Marokkóban találkoztak, aztán Srí Lankán, majd Malajziában, később Kambodzsában…Amikor Rohini édesapjának elmesélte, hogy megismerkedett egy magyar fiatalemberrel, a gyógyszerész papa megjósolta: ő lesz a férjed. „Márpedig az apák mindent jól tudnak” – mondja Rohini a tiszteletteljes szeretetnek azon a hangján, amilyet Magyarországon ritkán hallani a felmenőkkel kapcsolatban.


Bor, mámor, Káli-medence

Amikor néhány év múltán mindketten érezték, ideje megállapodni, több helyen is körülnéztek a nagyvilágban, de igazából csak egy régi vincellérház szólította meg őket a Káli-medencében, alig egy kőhajításnyira Gábor szüleinek a nyaralójától. Rohini meglátta a falra dekoráció gyanánt akasztott péklapátot, és egyből kemencét álmodott köré, amiben Gábor remek pizzákat süthet majd – s így is lett.

A ház holland tulajdonosa már az első találkozásukkor odaadta nekik a kulcsot. Egy hónapig csak nézegették a romos ingatlant, és beleálmodták minden álmukat. Megkerülték érte a világot nem is egyszer, s a csoda itt várt rájuk, a hátuk mögött.

„Minden, amiről ábrándoztunk, itt megvalósult” – mondja Rohini, miközben fekete szemének meleg pillantása végigsiklik a tanúhegyek vonulatain, a pirosló gyümölcs alatt roskadozó meggyfán, a kaszálni valóan megnőtt levendulákon, s a maguk telepítette szőlőn: száraz rizling meg cserszegi fűszeres – Rohini soha nem kóstolt ilyet azelőtt, hogy a Káli-medencébe vetődött volna.

Talán egy kicsit a magyar borkultúrába is szerelmes lett Gábor mellett: szerelmese a fehérboroknak, a kézműves családi borászkodásnak. Mint mondja, Indiában még csak most van kialakulóban a borértő réteg. Egyre másra nyílnak ugyan a borbárok a nagyvárosokban, ám a falvakig ez az új divat még nem jutott el.

A birtokon – ami valaha egy tehetős borkereskedőé volt – három vendégházat is kialakítottak hibátlan ízléssel. A belsőépítész Rohini volt, aki ugyan textiltervezésből diplomázott, de állítja: nem hagyja cserben a szépérzék az alkotót akkor sem, ha lágy textilek helyett durva kövek romhalmazának kell formát adnia.

Fűszerek a bőröndben

A birtok lelke a konyha, helyesebben a főzőház. Teakonyha persze mindhárom vendégházhoz tartozik, ám a kilátóterasz alá épített műhely olyan laboratórium, ahol az ezerízű Indiát idézik meg: európai háziasszony elveszettnek érezheti itt magát az ismeretlen világot idevarázsló, sosem látott, sosem kóstolt fűszerek között. Az egyik fiókban például színes lencsék és babok sorakoznak, a fűszerpolc pedig valósággal roskadozik a különlegességektől. Itt van például a mangóból készült aamcsur, vagy a sós ételekhez használt motiilaichi, avagy nagy kardamom. A számos fűszerkeverék közül a csholé por kifejezetten a csicseriborsó ízésítésére szolgál. Még a mélyhűtőből is különös, zöld levelek kerülnek elő.

„Akitől csak lehet, azt kérem, hogy hozzon nekem currylevelet, de ezt a kérést általában eleresztik a fülük mellett” – mondja Rohini, miközben tenyerén morzsolgatja a zöld levelecskéket. A currylevélnek kiváló antibakteriális hatása van, sokféle fertőzés ellenszere. Az indiai konyha ugyanis nemcsak ízesítőként használja a fűszereket, hanem gyógyszer gyanánt is.

Rohini a fűszereket hátizsákban, bőröndben hozza haza repülőn minden tavasszal, a telet ugyanis Indiában vészelik át hatéves kislányukkal, Antarával együtt. A fűszerek nagy része ráadásul arról a farmról származik, amelyet a szülei – mintegy hobbiból – igazgatnak. Ebben a tekintélyes hobbikertben az ananász, a kókusz, a kesudió vagy a jackfruit úgy nő, mint nálunk az alma, a körte, a dió meg a mogyoró. Még a cukrot is Indiából hozza Rohini: a misiri pici, opálos fehér kockákból áll, leginkább a mi kandiscukrunkra emlékeztet.

„Gyermekkorunkban egy-egy nagyobb iskolai megmérettetés előtt betértünk a templomba, elmormoltunk egy fohászt, bekaptunk egy szem misrit, csak eztán szaladtunk az iskolába” – emlékszik vissza.

Garam masala, paratha, upma

Rohini elsősorban házias indiai konyhát visz, hiszen a vendégek is többnyire erre kíváncsiak. „Nincs szakácsvégzettségem, édesanyám mellett tanultam meg főzni. Ugyan észak-indiai vagyok, de a nagycsaládnak köszönhetően a déli konyhát is jól ismerem. Indiában ahány ház, annyi szokás: a garam masala fűszerkeveréket például minden család a saját szája íze szerint keveri. Mi, indiaiak egyébként sokkal inkább a főzésben vagyunk jók, mintsem a süteményekben” – teszi hozzá.

A vendégek sokszor már reggelire is indiai kosztot kérnek és kapnak, például parathát, azaz töltött lepénykenyeret: karfiol van benne, esetleg retek, hagyma, vagy indiai sajt, a paneer. Ha pedig egyik nap paratha volt, másnap upma lesz: ez búzadarából készül, hagymával, gyömbérrel, mustármaggal, currylevéllel, kesudióval.

Puri alut, azaz burgonyás lepénykenyeret inkább csak hétvégén készítenek, mivel elég munkás. Ebédre csapatti vagy roti kerül az asztalra: lepény, kétféle zöldségétel, és valamilyen dahl, azaz lencse (lehet sárga, fekete, vörös, esetleg valamilyen bab) meg rizs. A vacsora ehhez hasonló, de bevett szokás szerint joghurtot esznek utána – minden háznál készítik.

„Az első fogáshoz mindig lepénykenyeret eszünk, a másodikhoz pedig rizst” – kínálja Rohini kedves mosollyal a lepénykenyér mellé a padlizsánkrémet. Milyen csodálatos, hogy minden nép mennyire más ízeket hoz ki ugyanazokból az alapanyagokból! A vörös lencséhez, azaz a maszur ki dahlhoz pedig rizst szed a tányérunkra.

„Nem hiszem, hogy egész életünkben ezt szeretnénk csinálni – mondja, miközben a muslicák ellen készített, szépséges, gyönggyel szegett tüllhálót ráteríti a bodzaszörpös poharakra. – Viszont életünknek ezen a pontján ez az, amiről álmodtunk, amit nagyon akartunk, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy mindez megadatott nekünk. Magyarországon csodálatos a tavasz, nagyon szép a nyár és a kora ősz – de késő ősszel a lelkem nyugtalanná válik, útra készül, mint a költöző madarak. És akkor menni kell, a meleg után, a napsütés után, a fűszeres virágillat után.”

Hozzászólás a cikkhez (A *-gal jelölt mezőket mindenképpen töltse ki)


 

A hozzászólások moderálására a Magyar Konyha Kiadó a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólása csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik a MagyarKonyhaMagazin.hu véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.

Weboldalunk sütiket használ annak érdekében, hogy személyre szabott és interaktív módon tudjuk megjeleníteni az Ön számára releváns tartalmainkat. A Weboldalunk használatával Ön elfogadja, hogy az oldal sütiket használ.

Kérjük, olvassa el Cookies Szabályzatunkat, amelyben további információkat olvashat a sütikről és azt is megtudhatja, hogyan tudja blokkolni vagy törölni őket. Tovább