Cikkek

Habzó cseh sört iszunk az étkezőkocsiban

Magyar Konyha

2020. január 21.

Valahogy a vonaton mindenki megéhezik, akárhová indulunk, előbb-utóbb előkerülnek a szendvicsek. Voltak olyan évek, amikor még gondoskodtak helyettünk az ennivalóról – 72 éve rajtolt az Utasellátó, a hazai gasztronómia egykor izgalmas szereplője.

Ugyan már a háború előtt is dolgoztak étkezőkocsik Magyarországon, de az Utasellátó Nemzeti Vállalat alapítólevelét csak 1948. november 20-án fogadták el – a munkát már négy nappal később megkezdték.

Az Utasellátó kulcsfontosságú cég volt a nyugati nyitásában

a vízen is: 1962-től a Budapest-Bécs szárnyashajó járaton, 1984-től a Budapest-Passau útvonalon hajózó luxus, nyugat-német Donauprinzessinen is a vállalat biztosította az étkezést. Érdekesség, hogy a bécsi hajóállomás éttermét is ők működtethették.

Az étkezőkocsis utazáshoz mindig is fűződött némi romantika, vidám hangulat – ennek a különös pillanatairól még Cseh Tamás és Bereményi Géza is írt egy remek dalt. A képeinket a Fortepan archívumából válogattuk, a zömüket Bauer Sándor fotózta, aki a Vendéglátás magazinnak dolgozott és félelmetes méretű archív anyagot hagyott az utókorra.

1976. Magyarország, Ajka Kinizsi utca 1., Utasellátó étterem és büfé a vasútállomással szemben.

Később az ilyen helyek lettek a helyi melósok kedvencei, a legendás ittasellátók.

Figyelik a Simson Schwalbét?

ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1975. Magyarország, Budapest VIII. Keleti pályaudvar, érkezési oldal, Utasellátó étkezőkocsi. Olyan szépen megterítettek, mintha nyugatra tartott volna.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1975. Magyarország - micsoda reklám, szinte kedvünk támad utazni és arra várni, hogy jól ellássanak minket!
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1975. Magyarország, Gyöngyös Koháry út (Április 4. körút), autóbusz-pályaudvar.

Sokaknak a faros Bözse, vagyis az 55-ös Ikarus a kedvenc, de a 31-es széria talán még annál is szebb. 

ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1975. Magyarország. Farmernadrágos fiatalok az étkezőkocsiban. Merre tartanak, csak nem Krakkóba szól a vonatjegyük?
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1975. Magyarország.

Egyedül aludtak a csinos hölgyek a hálókocsiban,

de legalább a reggelijükről gondoskodot az Utasellátó!
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1974. Magyarország, Győr Tejbár a vasútállomáson. Attól félek, több sör fogyott a Rába partján, mint tej.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1973. Magyarország, Budapest VIII. Keleti pályaudvar, Utasellátó szeszmentes bisztró.

Ha az apukák ittak volna egy Hubertust,

máshová kellett menniük.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1972. Magyarország, Zalaegerszeg vasútállomás, étterem. A fényes Zala - ma már sajnos nem ilyen patika a hely.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1973. Magyarország, Budapest I. Batthyány téri aluljáró.

Mi finomat választott a csinos, elegáns fiatal hölgy, aki 2020-ban is extrán divatos lenne?

Somlóit? Habos csokipudingot?
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1971. Magyarország. Figyelik a karos presszógépet a háttérben? Gyanítom, ilyen finom extra ma már sehol sem szolgál a MÁV "kötelékében".
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1971. Magyarország, Budapest VIII. Keleti pályaudvar, az Utasellátó mozgó elárusítója. Itt ugyan boldog a hölgy, de tudjuk, a legszottyosabb szendvicsek és a legmelegebb üdítők a mozgóárusoknál voltak.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1971. Magyarország. A vízen is dolgoztak: a kép a Dunán, a Sólyom szárnyashajón készült, ami a mai napig közlekedik. Még, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi sem?
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1971. Magyarország. Ez a kép szinte kiabál azért, hogy valami klassz internetes mém legyen belőle két szövegbuborékkal, pusztító szóviccel.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1971. Magyarország. Ilyen volt az étkezőkocsi konyhája: a nyugati vendégek kedvelték, mert jó áron jó ízeket adtak a nemzetközi járatokon, ahol a minőségre is ügyeltek. Remek szakemberek dolgoztak ezeken a vonalakon - olvassák el Tóth Gábor emlékeit a legendás évekről!
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1971. Magyarország, Budapest VI. Nyugati pályaudvar, az Utasellátó mozgó elárusító helye. Akkor még a peronokon is vehettünk ezt-azt, most már csak a mozgólépcső melletti kalitkákban. (Az egyiket éppen most csukta be ideiglenesen a NAV valami sumákolás miatt.)
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1965. A hatvanas években még nagyon nagy szó volt az ételautomata.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1963. Magyarország, Balatonfüred kikötő, Utasellátó terasz. A hatvanas évek szűrt levegője: akkor még legalább volt megfizethető terasz a Balatonnál...
 
ADOMÁNYOZÓ: Chuckyeager tumblr


1962. Magyarország, Budapest I. Déli pályaudvar, az Utasellátó önkiszolgáló büfékosara egy vasúti kocsiban.

A zseniális Czakó Gábor írta, hogy a szocialista szó a magyar nyelvben fosztóképzőként működik. Vagyis a szocialista erkölcs az erkölcs teljes hiányát jelentette, így felthetőleg a kép készítése után

a Bambit, a kosarat, a kasszát is ellopták.

Néhány évtizeddel később a MÁV maga is erre a sorsra jutott...
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1962. Magyarország, Budapest VIII. Baross tér, a Keleti pályaudvar indulási oldala. A MÁV Utasellátó Vállalatának hidegkonyhai szakácsai egy vetélkedő alkalmával. Kis túlzással ma csak a McDonald'sból tudnának tálcán ennivalót hozni.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1962. Magyarország, Budapest VIII. Keleti pályaudvar, a MÁV Utasellátó Vállalatának hidegkonyhai szakácsa egy vetélkedő alkalmával. Ez sem az a Bocuse d'Or, de mostanra ennyi sem maradt. Sajnos.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor


1960. Magyarország, Budapest VI. Teréz (Lenin) körút, Nyugati Pályaudvar.

Ma is ilyen haragosan néznek a nők

a pultokban a Nyugatinál.
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1960. Magyarország, Budapest VI. Teréz (Lenin) körút, Nyugati Pályaudvar. Lipcsébe tart a gyorsvonat: vajon a Stasi figyelte minden lépésüket, megvizsgálta milyen mások élete?
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1960. Magyarország, Budapest VI. Teréz (Lenin) körút, Nyugati pályaudvar, Utasellátó étkezőkocsi. Hideg sült hús, fehér kenyérrel, sörrel. Ma is adná!
 
ADOMÁNYOZÓ: Bauer Sándor

1959. Magyarország, Szeged személypályaudvar, Utasellátó. Vajon mit ittak a fiúk?
 
ADOMÁNYOZÓ: Baráth Endre

1958. Magyarország, Balaton, Siófok hajóállomás, Utasellátó büfé. Tudja valaki,

megvan-e még

ez a remek kis épület?

ADOMÁNYOZÓ: Fortepan

1951. Magyarország, Budapest VIII. Kerepesi út, Utasellátó 200 sz. ifjúsági boltja a Keleti pályaudvarnál. Szocialista kereskedelemmel védték a békét.
 
ADOMÁNYOZÓ: UVATERV

1950. Magyarország, Budapest II., Hűvösvölgy a Gyermekvasút (Úttörővasút) végállomása, Utasellátó.
 
ADOMÁNYOZÓ: UVATERV

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra