A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Borok Bálja a Winelovers szervezésében

Magyar Konyha

2014. január 17.

2014. február 22-én immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Boscolo New York Palotában a Magyar Borok Bálja, a budapesti báli szezon meghatározó eseménye. Az est előkészítését és lebonyolítását az idei évtől új csapat, a Winelovers vette át, akik további prémium boros rendezvények és projektek lebonyolításával is foglalkoznak, közöttük a közelmúltban lezajlott Olaszrizling Októberrel. A szervezők a Magyar Borok Bálja kapcsán fontosnak tartják a már kialakult tradíciókhoz való hűséget,

Exkluzív környezet

A Magyar Borok Bálja 2006-ban egyszeri eseményként született meg, a borkedvelő báli közönség és a boros közélet azonban olyannyira megkedvelte az egyedi koncepció által lezajló elegáns eseményt, hogy újra és újra életre hívta azt. Idén kilencedik alkalommal kerül összeállításra a menü, alakul ki a zenei betétekkel tarkított műsormenet, a szervezők azonban már most tervezik a 2015-ös bál jubileumi programját.

A bál helyszínéül szolgáló Boscolo New York Palota ad otthon ma annak a kávéháznak, amelyben a legendás irodalmi folyóirat, a Nyugat törzsasztalt tartott fent. Az 1894-ben megnyitott New York Kávéház karzatán szerkesztette Osvát Ernő, Kosztolányi Dezső, Szép Ernő és Babits Mihály a lapot.

Winelovers

A hazai borkedvelő közönség elsőként az Olaszrizling Október kapcsán találkozhatott a Winelovers nevével, amely tulajdonképpen a Borászportál.hu és a Vinoport.hu boros online magazinokat üzemeltető Trinety Media rendezvényszervező csapata. A Winelovers olyan események megvalósítását tűzte ki célul, amelyek egyrészt magas színvonalon szolgálják ki a tudásuk elmélyítése érdekében tematikus kóstolók iránt érdeklődő borkedvelőket, másrészt megfelelő üzleti közeget teremtenek a sommelier-k és a borkereskedők számára. A Winelovers ezen túlmenően a hazai pincészetek piaci pozíciójának javítását is szem előtt tartja, példaként említve a fentebb hivatkozott Olaszrizling Októbert vagy a jövőre debütáló Kékfrankos MOST!-ot, ahol az ország két legnagyobb területen termesztett szőlőfajtája kerül fókuszpontba.

Megújul a Magyar Borok Bálja

E koncepcióhoz kapcsolódik az a Magyar Borok Báljához kötődő újdonság, amely szerint az ötfogásos menühöz összeállított borsor olyan tételeket, szőlőfajtákat vonultat fel, amelyek mennyiségükben és minőségükben egyaránt meghatározónak számítanak a hazai borkínálatban. Az est folyamán a poharakba kerül majd tradicionális készítésű pezsgő, olaszrizling, furmint, kékfrankos, nemzetközi fajtákon alapuló nagy vörös házasítás, valamint tokaji aszú is. E bortípusok a tervek szerint évről évre visszatérnek majd, ezek mellett azonban minden bálon megjelenik egy vendégbor is. 2014-ben ezt a szerepet az egri csillag, az egri bikavér párjaként létrehozott fehér házasítás tölti majd be.

Gál Tibor Emlékdíj

Az est egyik fő attrakciójának számít a nagyközönség figyelmét is élvező Gál Tibor Emlékdíj, amely immár 2006 óta kerül átadásra. A bál szervezői ifjabb Gál Tiborral és családjával egyeztetve úgy döntöttek, megújítják az elismerés odaítélésének koncepcióját annak érdekében, hogy az még inkább segítse a hazai borászok fejlődését.

Egyre több az általános ismertségnek örvendő magyar pincészet, mellettük azonban sok olyan tehetség dolgozik országszerte, akikre eddig nem figyelt fel a nagyközönség. Ezért a Gál család az Év Bortermelője cím birtokosaként olyan országosan elismert borászokat kér fel arra, hogy ajánljanak a borkedvelők figyelmébe a borrégiójukban dolgozó, de tágabb fogyasztói kör számára egyelőre kevésbé ismert borászokat, akik már maguk is rendelkeznek a borászat Kossuth-díjaként aposztrofált kitüntetéssel.

További infók: www.borbal.hu

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra