A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2015. május 8.

Ha nyár, akkor fagyi. S ha fagyi, akkor gondolatban akár a tengerparton is sétálgathatunk, ahol a hűst adó tenger látványát már csak a kezünkben tartott, ezer színben pompázó fagylalt tudja még tökéletesebbé tenni. Ám ne szomorkodjunk akkor sem, ha az éves szabadságunk a nyár végére csúszik, hiszen jó fagyizók ma már Budapesten is találhatók.

1. Levendula Kézműves Fagylaltozó - a lila kísértés

Budapest V., Szent István krt. 21.
Nyitva: 11-21 óráig
Ár: 250 Ft/4 dkg

Nagyanyáink a molyok távoltartására használták, ma pedig reneszánszát éli a természet ezerarcú kis virága a gasztronómia színterén, melyre egy apró "fagyizólánc" is alapozza mindennapjait - nem is kis sikerrel. Kötelező itt mindent megkóstolni, ami levendulás, és azt is, ami nem. Hiszen a chianti boros, mákos és gorgonzolás fagyiadagok éppúgy maradandó élményt nyújtanak, mint a legkiválóbb csokoládét tartalmazó mogyorófagyi vagy a levendula ezer ízárnyalata, ami hol fehér csokoládéval, hol pedig citrommal találkozik. Visszafogott eleganciával érkezik a virágos rétre emlékeztető, üde és friss illatorgia a levendula minden megjelenési formájában. A lapáttal mért szőlőcukor és a 40 százalékban gyümölcsöt tartalmazó adagok egyszerre ejtik rabul a szemünket, az orrunkat és a szánkat. Egy hely, ami évek óta nem tud hibázni.

2. Gelarto Rosa - az olasz rózsák fellegvára

Budapest V., Szent István tér 3.
Nyitva: 10-22 óráig
Ár: 500 Ft/2-féle íz

Ha valami látványra éppoly izgalmas, mint ízre, akkor ez a fagyizó az. Minél többfajtát kérünk, annál elképesztőbb lesz az eredmény. Hiszen nemcsak nevében, de - olasz mintára - formájában is rózsa itt minden. Ízükben pedig maximálisan visszaadják azt az élményt, amire csak vágyhatunk. Ez nem is csoda. Fagylaltjaikat saját alapból főzik, s így érlelik a kiteljesülésig. A vitaminokban bővelkedő sorbet-k nyomokban sem tartalmaznak tartósítószert vagy színezéket, csakis gyümölcsöket. A fagylaltok mindamellett, hogy fényképezőgép-barátok, ízükben is maradandó élményt nyújtanak. A megszokott párosítások mellett feltűnik az olívás vagy a rozmaringos dinnyés változat is, hogy a szirmokat és akácmézet tartalmazó akácfagyijukról már ne is beszéljünk.

3. Fragola Fagylaltozó - sajtok jeges csókja

Budapest VII., Károly krt. 3.
Nyitva: 11-23 óráig
Ár: 250 Ft/4 dkg

A vizes alapú fagylaltok Mekkája - s persze az extrém ízeké is. Fellelhető itt a tihanyi camambert íze éppúgy, ahogy a gorgonzoláé. Hibázásra kevés esély van, az olasz fagyigépben csakis a gyártó által készített paszta használható. Mindezt tökéletesen kombinálják a 60-70 százalékos gyümölcsáradattal, így az apró kis fagyizónak meg tud mutatkozni a saját, önálló arca is, leginkább a gyümölcsös változatokban. De egy klasszikus csokitól se riadjunk vissza, ha kedveljük a Carte d'or-ízharmóniát, tökéletes kivitelben. A vizes alapú adagok mellett ugyanis szép számban találhatók tejes változatok is, szőlőcukorral ízesítve. Az adagokat, mindenki örömére, fagyiskanál helyett lapáttal mérik.

4. Cake Shop - extravagáns ízekre hangolva

Budapest V., József Attila u. 12.
Nyitva: H-P: 8-20 óráig, Sz-V: 10-18 óráig
Ár: 650 Ft/nagy kehely (kb. 4 gombóc)

A látványcukrászda ezen a fronton is kitett magáért, és teljes erőbedobással támadja az ízlelőbimbókat. Csodálatos színek áradata csábít mindenkit az ötrekeszes fagyipultban a nyári hőségben egy kis nyalakodásra. A mangó-passiógyümölcs mindent visz, minden fronton. Hiszen a gyümölcstartalom itt is megüti a 90 százalékot, sőt egészen 95-ig felkúszik. A maradék 5 százalék csupán a cukor. Nincs itt se víz, se tej, csakis természetes alapanyagok, s azokból is a legextravagánsabbak. Legyen szó málna-licsiről vagy csoki-aperolról, itt biztos megtaláljuk, s már szét is terül szépen a fagyislapáton. Ezeket a jeges csodákat nem is nyalni kell, inkább harapni, hiszen ez már túlmegy a "fagyizgatunk" kategórián, s belép a magas fokú élvezetek világába.

5. Vári Cukrászda - az örök díjnyertes

Budapest XVI., Szlovák út 86.
Nyitva: K-P: 11-20 óráig, Sz-V: 9-20 óráig
Ár: 280 Ft/gombóc

Távol a belváros zajától, kicsit lehangoló környezetben bújik meg a már számos díjat bezsebelő fagyivilág. Tökéletesen megfér egymás mellett a saját alapból készült, hagyományos ízvilágú kínálat a hihetetlenül modern felfogással. Van itt céklafagyi szigorúan a gyökerekből, de indiai joghurtos vagy szarvasgombás fagylalt is, s még hol van a sor vége! A legtöbbször bioalapanyagokból készült gombócok felett elgondolkodhatunk nemcsak azon, hogy a tölcsérünk sima legyen-e vagy édes, esetleg csokis, hanem azon is, hogy az alja hegyes legyen-e avagy tompa. Nem kérdés, a koncepció átgondolt, a kiszolgálás profi, a fagyik hibátlanok.

6. Erdős és Fiai Cukrászda - krémes csodákra építve

Budapest XI., Etele tér 3.
Nyitva: 8-20 óráig
Ár: 260 Ft/adag

Tudnak valamit a fagyikészítők a budaörsi üzemben, ahonnan szállítják a nem mindennapi finomságokat a városba, eladásra. Itt mindenben pontosan annyi van, amennyi oda való. A sajttortafagyiban nem tolakodik a sajt, csendesen megbújik, s a legelemibb pillanatban óvatosan robban, éppen csak megmutatva magát, ahogy a végzet asszonya szokta egy nyáresti bál fülledt végóráiban. S a krémesség. Maga a tökély, vagy egyenesen az origó. Ha nem lennének ízek, melyeket érezni lehetne a jégvilágban, akkor is élvezhető lenne. S az apró kis darabkák a falatokban? A pisztáciában megbújó fehér csoki-, málna- és pisztáciás piskótadarabok, vagy a már említett sajttortafagyi roppanós kekszdarabkái? S a klasszikus citrom? Feledhetetlen savanyú-édes-keserű arány, amit mindig is keresünk ebben az ízben.

7. Artigiana Gelati Fagylaltozó - az érlelt fagylaltok világa

Budapest XII., Csaba u. 8.
Nyitva: K-V: 11-20 óráig
Ár: 350 Ft/4 dkg

Ha valahol, itt igazán bevált az olasz fagyik titka az egy napig nulla °C-on való érleléssel. Amit nemcsak ismer a személyzet, hanem kiválóan alkalmaz is. Mindezt megspékelik a legcsaládiasabb hozzáállással, s máris kész a siker. A fagyik eredeti olasz receptúrára épülnek természetes alapanyagokkal, melyek már egy egész generációt kiszolgáltak. Törzsközönségük gyerekek és idősek; nagy kedvenc a felező, vagyis az egy adag fagyiban megjelenő kétfajta ízvilág. A tejérzékenységet rizstejből készült jeges csodákkal orvosolják, így háromféle fagylaltalappal dolgoznak. Az isteni házi tejszínhab a fagyik tetején már csak pont az i-re.

8. Valdocco Cukrászda - 50 ízig nincs megállás

Budapest V., Múzeum krt. 7.
Nyitva: H-Sz: 10-21 óráig, V: 11-18 óráig
Ár: 230 Ft/gombóc

Összesen ötvenféle íz, amiből 16-fajta mindennap megkóstolható. De ha szerencsénk van, épp az utolsót kapjuk valamelyikből, aminek a helyére új íz érkezik. Nemcsak a gyerekek, de a felnőttek nagy örömére is, éppen ezért fél gombóc fagylaltok is napvilágot látnak a tökéletes állagúra főzött csodákból, melyek pont akkor olvadnak, amikor kell. Ez kellően bizsergető borzongást vált ki a valódi alkoholt tartalmazó boros fagyikat kóstolókból éppúgy, mint például a tiramisut ízlelgetőkből: utóbbi fagyiba áztatott piskóta és kakaóréteg is kerül. S ha mindez még nem volna elég, megidézhetjük a Szalézi Társaság megalapítóját, Don Boscót is, akinek egymondatos üzeneteiből mindenki húzhat egyet útravalóul.

9. Desszert. - a LEVES.-os fiúk fagyija

Budapest V., Erzsébet tér 13.
Nyitva: 12-24 óráig
Ár: 490 Ft/lista

A ".-os fiúk" (ejtsd: pontos fiúk) elkészítették a teljes menüsort. A PASTA. és a LEVES. után itt a DESSZERT. is. Ami pont annyira fiatalos és modern, amennyire kell. Ez jól látszik a napi négy választékból is, ahol első helyen mindig egy klasszikus áll (pl. old school csoki), amit egy kicsit különlegesebb követ (pl. cognac). Mögötte szorosan valami tortaszerű sorakozik (pl. fahéjas almatorta), amiben elvétve sütidarabok is találhatók, a sort pedig egy gyümölcsös sorbet zárja. A csoki töményen az, míg a gyümölcsös fagyik tobzódnak a szezonális ízekben, tejmentesen, kellemesen, vizesen. Érdemes mindet megkóstolni, mert nincs mód az ismétlésre. Másnap már minden változik, nyoma sincs az előző nap listájának.

10. Gelateria Lavanda - Szicília valódi íze

Budapest V., Sas u. 10-12.
Nyitva: 10-23 óráig
Ár: 250 Ft/5 dkg

Ha valami, hát ez valóban olasz. Vagyis inkább szicíliai. Modern technológiával ötvözték mindazt, amit már ismerünk a kis szigeten kapható fagyikról. Így tehát a receptektől a hamisítatlan olasz alapanyagokon át a jeges csábítást készítő gép Ferrarijáig minden az őshazából érkezett, hogy a pult mögött állók heves gesztikulálásáról ne is beszéljünk. Említésre méltó az a fagylaltonként 2 kg friss gyümölcs, amit az alaphoz adnak, szintén szicíliai módon. Ezen a ponton már bizonyosságot is nyert a természetes összetevők megléte. Egy dolog vethet árnyékot csupán minderre, hogy a kis fagyizóból kilépve nem a szicíliai tengerpartra érkezünk. Ennél olcsóbb olaszországi kirándulást nehéz lenne találni, finomabbat pedig szinte lehetetlen.

+1: Dolce Intervallo - gyerekkorunk ízei

Budapest VI., Szív u. 26.
Nyitva: K-V: 12-20 óráig
Ár: 200 Ft/gombóc

Régi kedvenceket kóstolhatunk itt a műanyag ízek kockázata nélkül. A kedves magyar-olasz házaspár, Anikó és Alberto aprócska üzletében a csoki valódi csoki, a vanília békebeli, éppen úgy, ahogy gyerekként megszoktuk. A gyümölcsfagyik intenzív ízűek, ami nem csoda, hiszen Anikó reggelente a Hunyadi téri piacon kezd, ahol jól bejáratott zöldségeseknél szerzi be a friss, zamatos alapanyagot. Ha bizonytalanok vagyunk, hogy mit válasszunk, lehetőségünk van helyben kóstolni, az aprónépre pedig külön is gondoltak, kifejezetten olyan nekik is készült ízekkel, mint a csokis keksz. De persze feltűnnek olykor-olykor régi klasszikusok is, mint például a sztracsatella.

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra