A cikk a honlapuk tartalmi és képi megújulása előtt készült.


Cikkek

Magyar Konyha

2014. október 30.

„Nem lesz locsolós-könyökölős” – ígéri a Borszalont felváltó ’MITISZOL? - természetes italok fesztiválja’ főszervezője, Nemes Richárd. Az autentikus borokat képviselő Terra Hungarica egyesület márkaigazgatója az újragondolt rendezvénnyel már nem csak a borkedvelőket akarja megcélozni.

- Az elmúlt három évben egyre népszerűbbé vált a tájhű gazdálkodásból származó, adalékanyagoktól mentes borokat felvonultató Terra Hungarica Borszalonuk. Azt gondolnánk, ezek után nem is lehet kérdés, hogy ’mit iszol’?

- A Borszalon olyannyira sikeres rendezvény volt, hogy az eddigi helyszínt kinőttük. Úgy véltük, ha már úgyis máshová megyünk, akkor most lépjük meg, amit már egyébként is szerettünk volna: kiterjeszteni a Terra Hungarica koncepcióját. A borászaink elvárása, hogy ne csak egy viszonylag szűk körhöz szóljunk, hanem új közönséget is hozzunk. Szinte minden hétvégére jut már egy boros esemény, de a szakmaibb kóstolókon leginkább ugyanazokat az arcokat lehet látni. Ezért a borászok a klasszikus boros rendezvények mellett gyakran mennek más tematikájú eseményekre, például művészeti kiállításokra, hogy új érdeklődőkhöz is eljuthassanak. A ’MITISZOL?’-ban ez a lehetőség ugyanúgy meglesz, hiszen a fesztiválra beengedünk a borokon kívül más italokat is, amelyek a természetességet képviselik. 

- Nem fog ezzel felhígulni a megszokott rendezvény?

- A terjeszkedés valóban nem kockázatmentes, de jelentős változást azért nem jelent: a főszerepben továbbra is a bor lesz. Kultúrmissziónk a borfogyasztók közé frissen belépő, már önálló keresettel rendelkező fiatalok elérésére. Hisszük: ők még meggyőzhetők, hogy figyeljenek arra, mit isznak. Ezért is a fesztivál neve.

- Azért így más hangulatú rendezvényre számíthatunk, mint az eddigiek.

- Némileg igen, de ettől még nem lesz ’locsolós-könyökölős’ kóstoló. A borászokkal most is lehet majd beszélgetni, nem akarunk tömegrendezvény hangulatot. Az Akvárium Klub erre éppen megfelelő helyszín, kellően elegáns, és mivel egyszintes, még praktikusabb is, mint a Gerbeaud Ház volt. Tavaly a kisebb helyszínen hétszázan voltak, idén a nagyobb terembe maximum kilencszáz vendéget fogunk beengedni, tehát a zsúfoltságtól sem kell tartani.

-’Borra sör, meggyötör’ – tartja a mondás. A sokféle ital keveredéséből nem lehet gond? 

- Nem ’eszem-iszom, dínom-dánom’ a célunk, ennek megfelelően a kiállítók száma is korlátozott, akik sétáló kóstoló révén csak kóstoló mennyiséget fognak tölteni a vendégeknek. Az italok optimális sorrendjére is van javaslatunk: víz, gyógytea, gyümölcslé, majd sör, bor és a végén a pálinka.

- Majd ismét víz. És gyógytea...

- Igény szerint. A megfelelő mennyiségű vízfogyasztás elengedhetetlen, arra nagyon figyelünk, hogy minden pultnál elegendő víz legyen. A kétféle jegytípust is részben azért vezettük be, hogy a kevésbé gyakorlott kóstolóknak is legyen egy - csak bizonyos mennyiségű bont tartalmazó - jegyváltozat, míg a saját határaikat jobban ismerő, tapasztaltabb vendégek a korábbi években megszokott, korlátlan kóstolást biztosító jegyet választhatják.

- Sörfronton zajlik a kézműves forradalom, az egyre szélesebb mezőnyből mi alapján választottak?

- Vannak a filozófiánkhoz tökéletesen illeszkedők. Ilyen az Alakor biosör, amit helyi, organikus alapanyagból főznek, vagy az osztrák határ menti farmon biodinamikus gabonából készülő Meinklang Urkorn. A többi sörnél az alapelv a ’tisztaság és minőség’ volt, illetve hogy a maláta, élesztő, komló, víz klasszikus alapanyagok mellett lehetőleg ne tartalmazzanak adalékokat. Még ha nem is teljesen azonos, de ez a szemlélet felel meg a legjobban a Terra Hungarica borok filozófiájának. Többek közt kóstolható lesz a legjobb kézműves söröket felvonultató Főzdefeszt idei évi kedvenc söre, a Távoli Galaxis is, amelyet maga a sörfőző mester csapol majd az érdeklődőknek.

- Azért a törzsvendégeket valószínűleg a borok érdeklik majd a leginkább. Ők mire számíthatnak?

- A Terra Hungarica egyesület 27 tagjára, akik a megszokott minőségi kínálatuk mellett új évjáratokkal is jelentkeznek. A borrajongók 11 borvidék közel 80 tételéből választhatnak, de szokásunkhoz híven idén is lesz egy külföldi vendégasztal, ahol a nem Kárpát-medencei biodinamikus borokat lehet majd megkóstolni. A Miteszel pop-up standnál pedig Szántó Tibor csokoládékészítő kedvelt kézműves édességeiből, illetve sajtokból és kenyerekből is csemegézhetnek az ínyencek. 

- Tapasztalatom szerint a késő délutáni zárás sosem túl népszerű.

- A sétáló kóstoló ugyan 7-kor most is véget ér, de az Akvárium Klub pultjaiban a fesztivál után is lehet majd a természethű italokból vásárolni. A bulizni vágyóknak sem kell máshová indulniuk, az este ugyanis a helyszínen Szabó Balázs és bandája kiváló kortárs koncertjével folytatódik.

„MITISZOL? - Természetes Italok Fesztiválja"

2014. november 08., szombat 13 órától

További információ: www.mitiszol.hu

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra