Magyar ízek

Salamon Csaba

2020. július 30.

A vírushelyzet sokak kedvét meghozta a kertészkedéshez, talán soha annyi magaságyás nem épült, annyi palánta nem fogyott a városi piacokon, mint idén tavasszal. De érdemes hosszabb időre is tervezni: nemcsak zöldséget, hanem gyümölcsöket is termeszthetünk. Néhány gyümölcsfa, bokor elültetésével pár év múlva tavasztól őszig lehet saját, friss gyümölcsünk.

Gyümölcsfák ültetésétől sok kerttulajdonos idegenkedik, úgy gondolják, a metszés, a növényápolás komoly szakértelmet kíván és sok munkával, vesződséggel jár. Pedig a gyümölcsök többségénél ez nem igaz, és a

gyümölcsfák szépségben is felveszik a versenyt a díszfákkal.

A veteményessel ellentétben nem igényelnek folyamatos öntözést-ápolást. Előfordulhat, hogy a kajszi pont a családi nyaralás ideje alatt érik be, és mire hazaérünk, a lekvárnak szánt alapanyag már a földön hever, de alapvetően nem probléma, ha hosszabb ideig magukra hagyjuk őket.

A faiskolákban ősszel és tavasszal látjuk a legtöbb vásárlót. A szabad gyökeres gyümölcsoltványokat is ilyenkor, lombhullás után vagy a tél elmúltával kell ültetni, de ma már gyümölcsfélékből is tartanak konténeres csemetéket. Néhány fácska esetén ez nem jelent nagy pluszköltséget, ugyanakkor több előnnyel jár, ha konténerest választunk. A lombos, földjükkel együtt talajba kerülő csemeték biztosabban megmaradnak, és konténeresből akár nagyobb méretű, idősebb fákat is vásárolhatunk.

Tavasztól őszig bármikor, a nyári vakáció alatt is kiültethetjük őket

– csak az első évben ne feledkezzünk meg a rendszeresen locsolásról, mert a gyökérzetük elterjedéséig a dézsás növényekhez hasonlóan maguktól nem tudják pótolni az elpárologtatott vizet.


A Kárpát-medencében termő gyümölcsök a világ különböző tájairól származnak, életciklusuk is különböző, ennek köszönhetően májustól novemberig folyamatosan terem nálunk valamilyen gyümölcs. Ha kedvet kapunk saját gyümölcs termesztéséhez,

érdemes először a környéken körülnézni, mi díszlik a kertekben.

A különféle növényeknek különböző a talaj és a klíma iránti igényük, ezért érdemes azokra koncentrálni, amelyek valószínűleg jól érzik majd magukat.

A Tisza árterében vadon növő, dzsungeleket alkotó szilva az alföldi homokon csak sínylődik, a jó vízelvezetésű domboldalakat kedvelő kajszi pedig éppen azt utálja, ha vízben állnak a gyökerei. A melegigényes őszibarack hegyvidéki tájak északi lejtőin fázni fog, az egres viszont pont a meleget nem bírja. Az alma jobban szereti, az áfonya kifejezetten igényli a savanyú talajt, a kajszi vagy a cseresznye viszont a meszet kedveli. Igaz, a talaj minőségét ültetéskor tudjuk javítani, és a kertben lehetnek védett mikroklímájú területek.

A talajhoz az alanyválasztással is tudunk alkalmazkodni.

A nemes gyümölcsfákat ugyanis általában többféle, a rokonságukba tartozó faj magoncaira is oltják, amelyek különböző típusú talajokra javasoltak. Például ha kajszit ültetünk, homokon a vadkajszi, míg kötött talajon a szilva lehet a jó alany.


A szomszédság felmérése nemcsak a fajok kiválasztásában jelent segítséget, de a közeli gyümölcsfák a mi szüretünket is elősegíthetik. Sok gyümölcsfa (például alma, körte, cseresznye) önmeddő, azaz a beporzáshoz másik, vele egy időben virágzó fajtársat igényel.

Szerencsére a méhek számára nem akadály a kerítés, így ha a környékünkön sok a gyümölcsfa, nem kell mindenből rögtön kettőt ültetnünk. Amennyiben a szomszédokra ebből a szempontból nem számíthatunk, két, egymást jól porzó fajtát ültessünk, vagy – ha adott gyümölcsféléből csak egy fát szeretnénk – öntermékeny fajtát vásároljunk. A dió, az őszibarack, a naspolya, a legtöbb kajszi, a bogyós gyümölcsök és sok meggyféle fája önmagában is terem.

Ha kitaláltuk, milyen gyümölcsöt szeretnénk ültetni, már csak meg kell vásárolni a szaporítóanyagot.

Érdemes először közeli faiskolában, kertészetnél körülnézni.

Itt valószínűleg a környék talajának, klímájának megfelelő, bevált fajtákat árulják, és minden bizonnyal tanácsot is szívesen adnak csemetéink elültetésével, ápolásával kapcsolatban.

Milyen fajtát ültessünk?
A régi paraszti gazdaságokban a fajtaválasztás nem volt kérdés: a gyümölcsös gazdák a környék egészséges, jó gyümölcsöt termő fáiról oltottak át vesszőket csemetéikre, amelyeket aztán legfeljebb „Jani cseresznyéje”, „Feri barackja” nevekkel illettek. A fajta inkább csak általános karaktert, jelleget jelölt. A helyi piacra kivitt árunál nem számított, mi a gyümölcs neve, a vevők úgyis szemrevételezés-kóstolás alapján döntöttek.

A fajták jelentősége a vasútvonalak megjelenése után, a felvásárló kereskedelemmel, az exportra történő értékesítéssel nőtt meg. A messzire, vagonszámra eladott áru esetén az átvevők tudni szerették volna, milyen színű, méretű, ízű árura számíthatnak, ezért az általuk ismert fajtákat keresték. A kialakuló nagyüzemi gyümölcsösökben a jól eladható fajtákat kezdték el ültetni. Ezek sok esetben messzi földrészekről kerültek ide, nem biztos, hogy a Kárpát-medence klímája optimális számukra, emiatt a betegségekre, kártevőkre is fogékonyabbak.

Házi kertben nem szentségtörés, ha adott esetben magoncokat ültetünk, amelyek sokszor életrevalóbbak a nemes oltványoknál, bár nem minden gyümölcsfaj magonca alkalmas erre. A magról kelt dió bizonytalan minőségű termést hoz, viszont a régi fehér húsú őszibarackok vagy a vörös vérbarack magonca jól megtartja a felmenők tulajdonságait. A kajszi magjából kikelt fácska a szülőnél valószínűleg apróbb szemű termést hoz, de befőzésre, pálinkának az is tökéletes, sőt a kisebb méretűnek gyakran még jobb is az íze.

Érdemes a régi magyar tájfajtákat is kipróbálni – de vegyük figyelembe, hogy a Kárpát-medence klímája sem egységes, a legendás erdélyi Batul alma például a párás, hűvös hegyvidéket szereti.

AZOK A SZÉP PIROS BOGYÓK

A szabadföldi gyümölcsök szezonját az aromás, édes földieper, avagy botanikai nevén szamóca nyitja meg. Termesztése átmenetet jelent a veteményes és az „igazi” gyümölcskertészet között:

mint neve is utal rá, a lágyszárú növény nem nevel törzset, a földön terem, de évelő volta miatt nem kell évente ültetni.

Az egymástól 30 centi távolságra, tápanyagdús talajba ültetett eperpalánták néhány évig ontják terméseiket, utána érdemes lecserélni őket. A tövek között a talajt vízáteresztő fóliával szokták takarni, egyrészt, hogy az indákkal is szaporodó növény ne tudjon túlságosan elterjedni, másrészt így a termések sem lesznek sárosak, kevésbé romlanak. Ha el akarjuk kerülni, hogy pár év múlva a kertben mindenfelé műanyag szálak
akadjanak a kezünkbe, inkább természetes mulcsot, szalmát, lenyírt füvet használjunk, a célnak ezek is megfelelnek.


A nagyobb helyigényű gyümölcsfák mellett bogyós gyümölcsökben is gondolkozhatunk. Az augusztusban termő szeder kivételével jellemzően a nyár első felében örvendeztetnek meg piros, zöld vagy fekete bogyóikkal.

Az elültetett málna- vagy ribizlitövek termését egy-két éven belül megkóstolhatjuk,

néhány „felnőtt” bokor gyümölcse már szörp vagy lekvár készítéséhez is elegendő lehet. A málna alapvetően a savanyú talajú hegyvidékek növénye, ennek ellenére házikertben sokfelé termesztik. Többnyire huzalos támrendszer mellett látjuk, de ha kellően vastag, merev szárú fajtát választunk, nincs szükség támasztékra. Ilyen például az Eszterházai kétszertermő, amely ráadásul ősszel is friss málnával örvendezteti meg gazdáját.


A málna- és szederbokrok évente új sarjakat hoznak, amelyek a következő évben hozzák terméseiket; ezután az elszáradó vesszőket tőből ki kell metszeni.

Az egresmártás néhány évtizede gyakori ételnek számított, de a növény nálunk egyre kevésbé érzi jól magát a melegedő klímán, betegségek gyötrik. Fekete ribizlivel keresztezett ízekhibridje, a német eredetű josta viszont elég életrevaló. Nagy bokrot növeszt, amelyen a számtalan egres alakú, de kisebb méretű és fekete színű gyümölcs le sem tagadhatná szüleit.

Ha csak egyféle bogyós gyümölcsöt ültetnénk, a piros ribizli jó választás lehet:

a talaj és a klíma iránt viszonylag közömbös, betegségekre sem érzékeny bokorral nem sok tennivaló akad.

Az érett piros szemek sokáig a bokron maradnak, így az sem probléma, ha néhány hetet késik a szüret.

Mi fán terem?
Sokszor felvetődik a kérdés, mi különbözteti meg a gyümölcsöket a zöldségektől, de nehéz olyan, a kérdéses termények tulajdonságain (pl. édes – nem édes, nyersen is esszük – megfőzzük) alapuló definíciót találni, amely alapján ne lenne legalább egy közismert kivétel. Ugyan a gyümölcsöket és a zöldségeket egyaránt jelentősebb átalakítás nélkül, elsősorban nem energiatartalmuk, hanem a bennük lévő vitaminok és ásványi anyagok kedvéért fogyasztjuk, termesztési technológiájuk élesen eltér. A kertészeti szakemberek ezt veszik alapul: a lágyszárú, intenzív termesztést igénylő növényeket tekintik zöldségnek, így számukra például a dinnyefélék is zöldségek.

MÁJUSTÓL DECEMBERIG

A klasszikus gyümölcsfák közül az év során leghamarabb a cseresznye terem, korai fajtái már májusban érlelik gyümölcseiket. Legismertebb közülük minden bizonnyal a kemény, nagy szemű, június második felében érő Germersdorfi. Nagy fát növeszt, amely a dióhoz hasonlóan a díszkert árnyékot adó, meghatározó fája is lehet. Kellemetlen kártevője a cseresznyelégy, nyüveitől lesz „kukacos” a gyümölcs.


Ha korai fajtát választunk, nemcsak hamarabb élvezhetjük a termést, de az nagy eséllyel „vegán” is marad, mert a nyüvek később jelennek meg. A korai cseresznyék közül nagyszemű, ropogós termést ad a Bigarreau Burlat, vagy a pár nappal később érő, ízletes Margit is. A cseresznyefa sem igényel sok gondozást: az első néhány évet követően, miután a főbb vázágak kialakultak, csak a befelé növő vagy egymást keresztező vesszőket kell lemetszeni.

A cseresznyeszezon befejeződésével, június végétől jelenik meg a meggy. A meggyfa alkalmazkodóképes, viszonylag igénytelen, kis helyet foglal, és termése is sokoldalúan felhasználható:

az aromás, édes-savas meggyszemek nemcsak kiváló konyhai vagy lekváralapanyagok, de borkészítésre is alkalmasak.

A meggy szelektálásának, nemesítésének Magyarországon régi hagyományai vannak, a magyar fajtákat határainkon kívül is termesztik. A meggyfák hajlamosak hosszú, ostorszerű vesszőket fejleszteni, ezért néhány évente érdemes megritkítani őket. Klasszikus, nagy szemű, édes ízű a Pándy. A Germersdorfi cseresznyével jól porozzák egymást, így ha nem bízunk a szomszédoktól érkező pollenekben, jó párost alkotnak.


Fő lekváralapanyagunk, a júliusban érő kajszi a levegős, meleg talajokat kedveli, ezt leszámítva nem sok ápolást igényel. Alföldi tájakra a rózsakajszik valók, az igazán aromás, ízletes magyar kajszi inkább domboldalakon érzi jól magát, ahol később virágzik, így a tavaszi fagyok is kevésbé károsítják. A legtöbb fajta önporzó, de sárgabarackfából egyébként is elég lehet egy:

felnőtt korában annyit terem, hogy bőségesen jut belőle lekvárnak.

Igaz, hajlamos a szakaszos termésre, jó szüretet hozó év után a következőben visszafogja magát.

Az őszibarackfa hosszúkás, íves leveleivel nagyon szép megjelenésű növény, a fán beérő gyümölcse összehasonlíthatatlanul ízletesebb a féléretten szedett, kemény bolti baracknál. Melegigényes, és évente rendszeres metszésre is szüksége van, nem beszélve a nemes fajtákat sújtó gombabetegségekről.


Az alma és a körte sem tartozik a legegyszerűbben termeszthető gyümölcsök közé. Különösen a téli tárolásra szánt gyümölcs követel nagyobb odafigyelést, de nyári almát vagy körtét bátran ültethetünk – ezek általában kevésbé igényesek, és a gyümölcsben szegényebb augusztusi időszakban teremnek. Ma már régi tájfajta csemetéket is találunk a faiskolákban.


AKI FÜGÉT MUTAT

Szintén a nyár második felében, augusztustól jelennek meg a hamvas, kék szilvák. A szilvafák a kötöttebb talajt kedvelik. Legendás fajta a hosszúkás, édes, sűrű Besztercei, de érdemes más fajtát választani, ugyanis nagyon érzékeny a sarka vírusra, amely évtizedek óta pusztítja. A fertőzött fák gyümölcse apró marad, érés előtt lepotyog. A piacokon beszterceiként árult szilva nagy része valójában szintén másfajta. Hagyományos gyümölcseink mellett az egzotikusnak számító gyümölcsfélékből is egyre nagyobb a faiskolák kínálata.


A melegebb klíma a füge termesztését is a korábbinál több helyen teszi lehetővé. Egyre gyakrabban kétszer, nyáron és ősszel is terem. Az érett fügéből egyszerűen, cukor nélkül is édes lekvár készíthető, de citrom- vagy narancslevet mindenképp tegyünk hozzá.


Az év utolsó friss gyümölcsét minden bizonnyal a boltokban is kapható hurma vagy kakiszilva (Diospyros kaki) nagyméretű paradicsomra emlékeztető, narancsszín gyümölcse jelentheti. Datolyaszilvának is nevezik, de ez téves fordítás, ugyanis a date-plum angolul egy másik faj, a lótuszszilva (Diospyros lotus) neve.

A kaki fája meleg helyen megél nálunk is, betegségek, kártevők nem bántják, és dísznövénynek sem utolsó: fényes, zöld levelei ősszel vörösre színeződnek. A gyümölcsöket jóval a lombhullás után, decemberben érdemes leszedni, amikor nemcsak a dér, de az első fagy is megcsípte őket, így a csersavas, kemény gyümölcshúsból édes, naspolyás állagú püré keletkezik.


A Kárpát-medencében honos, gyümölcsöskertekbe viszont ritkán kerülő növényekről, például az igénytelen somról se feledkezzünk meg. Az érett somból ízletes lekvár, pálinka is készíthető. Növénye jól bírja a metszést, a somsövény kora tavaszi sárga virágai mellett meggyszínű, hosszúkás termésével is megörvendezteti a kertészt. Ha az utóbbi is fontos szempont, érdemes nagy szemű gyümölcsöt termő, nemes fajtát vásárolni, a dísznövénynek árult magoncok ugyanis kiszámíthatatlan minőségű termést hoznak.

AZ ÖSSZEÁLLÍTÁS
TÁMOGATÓJA A