Magyar ízek

Zirig Árpád

2021. február 5.

A koronavírus miatti bezárások, akárcsak a többi hazai vendéglátóhelyet, a hűvösvölgyi Kifli és Kocsmát is megviselték. Több mint száz törzsvendége, hogy kifejezzék ragaszkodásukat a budai hegyvidék ikonikus egységéhez, titokban gyűjtésbe kezdett és elküldte borravalóként a tulajdonosoknak, Pentz-Fodor Beának ás Pentz Csabának.

A családias kocsma évek óta egy titkos tippje azoknak, akik a belvárosi pörgéstől távol maradtak volna, ám a minőségi vendéglátásról és a jó társaságról nem akartak lemondani. A Kifliben hat és fél év alatt nagyon erős közösség kovácsolódott, ám a facebookra kitett posztjuk szerint az utóbbi hónapokban:

„az üres, hideg kocsmába járunk le hetente kétszer, hogy megy-e a fűtés, minden rendben van-e. Ez tartott mostanáig, amikor minden kitartásunk ellenére azt a forgatókönyvet is elő kellett venni a lehetetlen polcról, hogy bezárunk.

(…) És akkor a legreménytelenebb estén, amikor már mi is elszontyolodunk és fogyó lelkesedéssel nézzük a jövőt, jön egy bukósisakos emberke, becsönget este hétkor és azt állítja, hogy csomagot hozott. Hát én elhittem. Átvettem. A továbbiakban nem tudok sem írni, sem beszélni, mert egyszerűen nincsenek szavaim a köszönetre. Egy nagyon fontos dolgot azonban tudnotok kell: ez a kis bukósisakos emberkét akkor küldtétek, amikor pont lebuktunk a víz alá, minden egyéb munkánk és erőfeszítésünk ellenére. Mivel a vendégeinkről nem adunk ki információt, nem is köszönjük meg nektek név szerint, de bárkik is bujkáltok a bukósisakos emberke mögött, tudjátok meg, hogy most pont megmentettetek minket, most pont visszaadtátok az életbe vetett hitünket és biztos, hogy ez a csehó ki fog nyitni. Most főleg nektek köszönhetően!”

A kis dobozba tett „borravaló” mellé egy üzenetet is csatoltak a törzsvendégek, amelybe többek között leírták, hogy

„ti adtatok teret, kiflit és sört, szívvel-lélekkel, most rajtunk a sor: hadd adjunk mi is.

Egy emberként, óriás lelkesedéssel mozdult meg ez a közel százfős csapat, hogy a Kifli maradjon ott, ahol helye van: a szívünk csücskében, nyitva előttünk. Mindannyiunk fülében reméljük, mihamarabb visszhangzani fog a csengő hangja, amely a borravaló érkeztét jelzi, reméljük, nemsokára elvihetjük asztalainktól a ’halott katonákat’ a pultig és ugyan mi is olyan régen láttunk benneteket ’mint egy nagyobb összeget’, reméljük, érzitek a szeretetünket és elfogadjátok támogatásunkat. Ez itt most az a borravaló, amit úgyis a Kifliben hagytunk volna az elmúlt hosszú hónapok alatt.”


Pentz Csaba a hazai vendéglátásban példátlan gesztus kapcsán a Magyar Konyhának elmondta: „Hozzánk tényleg környékbeliek járnak, ez egy törzskocsma lett nekik. Évek alatt szép lassan alakult ki a vendégkörünk – voltak, akik elmaradtak, de akik jól érezték magukat, megtalálták a helyüket nálunk. Többen közülük mostanra a barátainkká váltak. Mindannyian nehezen éltük meg a covid-rendelkezéseket. Feleségem esküvői virágkötőként is dolgozik – a tavaszi bezáráskor, hogy a raktárt kiürítsük, Tulipánvásár és sörmentés néven hirdettünk akciót a facebookon. Az utolsó fillérekből vettünk ezer szál virágot: nem gondoltuk volna, hogy ekkora lesz az érdeklődés, az ajtót nem lehetett becsukni. Mindent eladtunk, befizettük a villanyszámlát.”

Csaba felesége és egyetemista ikrei mellett egy alkalmazott dolgozik velük – a csukott ajtók miatt a bevételek nullára csökkentek, miközben a kiadások egy része megmaradt. Az, viszont, hogy a Kifli végleg bezárjon, a törzsvendégek ellenállásába ütközött. „Nem voltunk erre felkészülve, de nagyon jól esik a szeretet –

nem csak jó vendégek járnak hozzánk, hanem jó emberek is.

Jelen állás szerint, ha húsvétra zöld utat kap a vendéglátóhelyek nyitása, akkor mi is újra várjuk őket. Abban bízom, hogy ez már egy normális munkamenetű időszak lesz, a kinyitás-bezárás nem csak nekünk, hanem az egész ágazatnak rendkívül megterhelő.”

Legújabb magazin számunk!

Megnézem Szeretnék előfizetni a magazinra