Nyáron még mindig nem késő belevágni a zöldségkertészkedésbe: a tél előtt sokféle zöldséget szüretelhetünk, ha ősz elejéig földbe kerül a magjuk. De dönthetünk úgy is, hogy a szünidőben nekifogunk a régóta tervezett magaságyás elkészítésének.

Ha sóvárogva nézzük a szomszéd kertjében érő szép zöldségeket, még mindig nem késő kialakítani a veteményest:

De a nyarat az elkövetkező évek kertészkedésének megalapozására is használhatjuk. A magaságyás készítését kora tavasszal szokták javasolni, ugyanakkor elég nagy munkáról van szó, amit kellemesebb is a melegebb hónapokban végezni, és mivel a magaságyás jó pár éven keresztül szolgálhatja zöldségtermesztésünk ügyét, egyáltalán nem eltékozolt idő művünket nyáron megalkotni. A nyári munkakezdés mellett szól az is, hogy a magaságyásba egy csomó szerves anyag, zöldhulladék kell, amit – ha nem áll egyszerre rendelkezésre – néhány hónap alatt összegyűjthetünk.

De mi is az a magaságyás?

Tulajdonképpen a komposztáló, a melegágy és a veteményes ötvözete. Működésének lényege, hogy egy nagyméretű virágláda-szerűségbe nagy kupac lassan bomló szerves anyagot, fölé termőföldet teszünk, amelynek a termőképességét az alatta lévő utánpótlással folyamatosan, éveken keresztül szinten tarthatjuk, így a beleültetett növények tápanyagdús talajban fejlődhetnek. A szerves anyag bomlása során hő is keletkezik, így tavasszal korábban kezdhetjük a vetést-ültetést, mint a hagyományos veteményeskert esetében.

A magaságyás emellett több más előnnyel is jár. Mivel a „láda” sokféle anyagból készülhet, ízléses, díszkertekbe is jól illeszthető módon is kivitelezhetjük.

A kert talajától független, különálló egységként is felállíthatjuk – a gyengébb talajú igazi veteményestől a társasházi, térkövezett udvarig gyakorlatilag bárhol elhelyezhető. Felülete az igazi talajszint felett 60-80 centiméterrel alakul ki, ami nem csak a kényelmesebb, hajolgatásmentes kertészkedést teszi lehetővé, de

KŐ, ACÉL, RAKLAP

Magaságyás kialakításakor a helyszínt és a méretezést egymással összhangban kell megtervezni. A tároló optimális magassága kb. 80 cm.

A szélesség megválasztásánál fontos, hogy kényelmesen elérjük a közepét is, ezért 120-150 cm körülinél ne legyen szélesebb. Ha házfal, kerítés közelébe kerül, és így csak az egyik oldalról férünk hozzá, fél szélességgel számoljunk. Hosszúságát tekintve elvileg bármekkora lehet, általában 2–5 méter hosszú szerkezetet érdemes kialakítani.

A helyszín kiválasztásakor fontos, hogy minél inkább napsütötte helyet találjunk. Praktikus szempont a kerti csap, a komposztáló közelsége. A magaságyásnak vízszintesen kell állnia, lejtős területen teraszt alakítsunk ki neki.

A szerkezet anyaga többféle lehet. A kő időtálló és jól tartja a meleget, de a kőből készült ágyás kevésbé (egyáltalán nem) mobil. Lehet kapni acélból, alumíniumból, fából előregyártott, vagy faforgács alapú elemekből legószerűen összerakható magaságyást, de faanyagból vagy akár raklapból magunk is összeállíthatjuk – a lényeg, hogy ládánk kellően merev legyen, a belé kerülő anyagok súlyától ne „hasasodjon” ki.

Ha fából készül, az alapanyagot az időjárás viszontagságai ellen valamilyen természetes anyaggal (olajjal, viasszal) védjük meg. A korhadás elkerülése érdekében belső falát védeni kell a nedvességtől, ezért erős fóliával béleljük ki körben.

A termőföldre kerülő magaságyás helyén egy ásónyom mélységben ássuk ki a talajt, jól fog jönni a tetejére. Az ágyás nemcsak a növényeknek, de a talajlakó állatoknak is jó körülményeket teremt, ezért ha a keletkezett gödröt a lentiek szerint nyesedékkel megtöltöttük, érdemes alulra dróthálót tenni, amely megakadályozza, hogy felmásszanak a vakondok.

Ha tömör talaj, kövezett udvar a helyszín, a pangó víz elkerülése érdekében a magaságyás aljára érdemes egy arasznyi kavicsréteget teríteni.

Az ágyás szerkezete három fő, nagyjából egyforma, 20-30 cm vastagságú részből áll.

Az alsó rétegbe durva zöldhulladék kerül: ágnyesedéket, feldarabolt ágakat, vesszőket tehetünk ide, majd alaposan betapossuk.

A második szintet finomabb, könnyebben bomló szerves anyag alkotja. A komposztálható konyhai hulladékot (zöldséghéj, almacsutka és minden egyéb zöldhulladék, tojáshéj, teafilter, kávézacc), lekaszált füvet, virágzás előtt kiszedett gyomokat gyűjthetjük ebbe a rétegbe, illetve ha van komposztálónk, az éretlen komposztot is átrakhatjuk ide. Istállótrágyával is erősíthetjük ezt a réteget.

Legfelülre a növények ültetésére szolgáló, jó minőségű termőtalaj kerül: az alulról kiásott termőföldet vagy virágföldet érett komposzttal keverve terítsük ide. A ládát ne töltsük fel színültig, legalább néhány centiméter peremet hagyjunk szabadon.

TÉL VÉGÉTŐL TÉL ELEJÉIG

Ezután már jöhetnek is a növények, kora tavasztól a tél elejéig különböző növényekkel hasznosíthatjuk az ágyást. Ősszel érdemes lesz az ágyásunkra extraként polikarbonáttal vagy erős fóliával fedett tetőkeretet is szerkeszteni, amivel a késő őszi, majd a kora tavaszi időszakokban növényeinket a hidegtől, télen pedig az üres ágyást a tápanyagok kimosódásától védhetjük. Ha ilyet nem is készítünk, télire mindenképpen takarjuk le fóliával az üres ágyást.

Vetőmag vásárlásakor mindig felmerül a kérdés, melyiket válasszuk? Házikerti termesztésre általában nem a nagyüzemi fajták az ideálisak: nekünk pont nem az a jó, ha a zöldbab, a borsó vagy a paradicsom egyszerre érleli összes termését, hanem ha szakaszosan terem, így hosszabb időn keresztül tudunk szedni belőlük. Sok zöldségféléből létezik régi, bevált, ma is jól termeszthető fajta, mint sárgarépából a Nantes-i, zellerből a Hegykői, brokkoliból a Calabrese, spenótból a Matador. Persze érdemes lehet újabb fajtákat is kipróbálni, ilyen például az ízletes, bőtermő, egyben korai Korvin zöldborsó.

Mindenképpen érdemes egy ágyásba többféle növényt is ültetni, éven belül, illetve az egyes évek között is váltogatva a különböző növénycsaládokhoz tartozó fajokat. Így a talajt sem merítik ki olyan gyorsan, és a betegségek, kártevők sem lépnek fel olyan mértékben.

A növényfélék tornasorrendjét nagyjából északi irányban kell kialakítani, hogy ne árnyékolják egymást. A naposabb szélekre kerülhetnek kúszónövények, például uborka vagy bab, amelyek lelógva a magaságyás oldalát is hasznosítják.

KERTBŐL A LEVESBE

Nyáron ültethetünk az ágyásunkba brokkoli-, karalábépalántákat, ősszel pedig vethetünk gyorsan fogyaszthatóvá érő salátákat, levélzöldségeket: rukkolát, madársalátát, mustárlevelet és más miskulenciákat, vagy spenótot. Vethetünk petrezselymet, zellert, koriandert is, az átlátszó anyaggal letakart ágyásból télen is szedhetünk belőlük a levesbe. A többi növényt takarítsuk be év végéig, és megkezdődhet a februárig tartó téli szünet.

A lebomló szerves anyag alulról melegíti a termőréteget, ezért a szokásosnál egy-két hónappal is korábban, ha felülről is védjük az ágyást, már februárban vethetjük a növényeket. A szezon elején az első teendő a termőréteg pótlása, különösen az első évben: ágyásunk magassága 10-20 cm-t is csökkenhet, ezt jó minőségű földdel lehet pótolni, vagy a megmaradt felső rész alá tehetünk új komposztréteget. Ilyenkor is vethetünk salátákat, spenótot, emellett más hidegtűrő növény, borsó, retek, hagyma is jöhet, így ha szerencsénk van, saját retket és zöldhagymát ropogtathatunk a húsvéti sonka mellé.

Március végétől lehet a tökféléket, majd pár hét múlva babot, uborkát vetni. Májustól ültethetők ki a paradicsom, paprika, padlizsán palántái, így nyáron már saját, minden másnál ízletesebb alapanyagból készülhet lecsó, zakuszka, ajvár vagy „vineta”. A letermett zöldségek helyére pedig nyáron újra jöhetnek a brokkoli- vagy kelbimbópalánták, esetleg zöldbab, és a gyorsan beérő cékla.

A tapasztalatok szerint öt-hat évig tart, amíg a magaságyásban lévő anyagok lebomlanak, ennyi időn keresztül biztosítanak tápanyagot és hőt zöldségeink termesztéséhez. Ezt követően újra fel kell építeni a rétegeket, de az ágyás kiszolgált talaját sem kell kidobni: komposzttal dúsítva virágföldként továbbra is használhatjuk.