A cseresznyét nem lehet megunni

Az első pirosló szemeket mohón figyeltük. A gyerekek már a halvány rózsaszínre is azt állították, hogy érett. Másztak a kerítésre, hogy elérjék az ágakat: a szülői szív beledermedt. Nálunk végéhez ért a szezon, a kölykök a sok csimpaszkodás ellenére is életben maradtak.

Korai érésű fánk van. A fajtáját nem tudjuk, de elsők között kezd színesedni a faluban – valahol még apró zöld bogyók vannak, mikor a miénken már a rigók versenyeznek a hét éven aluliakkal.

Leírni sem lehet azt az izgalmat, amit a gyerekeink átélnek – olyan

ősi, szinte vallási áhítattal és imádattal viszonyulnak a formátlan, középen elhasadni készülő fához,

mintha valami függőséget okozó pszichotróp anyag lenne a gyümölcseiben.

Idézni is lehetetlen a bölcsődés meg a kiscsoportos könyörgését, hogy csak még egy szemet szedjek és adjak a szájukba – már mindkettő ragad, barnásodó bőrükön úgy csurog a piros lé, mintha felfaltak volna valakit a játszótéren.

Amikor már megvolt a fáról evés, van friss befőtt a spájzban és jutott a sütibe is a gyümölcsből, akkor ideje az ötperces cseresznyelevesnek – ez nem csak az éhes szájat tömi be, hanem akkor is ideális, ha váratlanul beesik valami vendég. Négy személynek elég 30-35 deka, annyi meg percek alatt leszedhető.

A jó gyümölcsleves lényege, hogy nem kell rá túl nagy energiát fordítani. Jusson bele valami fáról és folyjon – ehhez legjobb a tej meg a tejszín.

Hozzávalók négy személyre:

350 gramm cseresznye
500 milliliter tej
200 milliliter tejszín
fél vaníliarúd
menta

Magozzuk ki a cseresznyét, de gyakoroljunk önuralmat, hogy a végére is maradjon – bár tudom, ez még az érési időszak végén is komoly kihívás.

Melegítsük fel a tejet, kaparjunk bele fél vaníliarudat és maximum két-három levél mentát.

Ha elzártuk a tűzhelyet, dobjuk bele a cseresznyét, botmixerrel csapassuk homogén állagúra, keverjük bele a tejszínt, majd, ha van időnk rá, hűtsük hidegre. Langyosan sem rossz, de a napos teraszon kanalazva a mentás-vaníliás hideg levest, az több mint királyi.