Van egy különleges magyar juhfajta, amelyről hosszú ideig semmit sem tudtunk. Pontosabban ismét van egy újabb különleges magyar juhfajta, amelyről ma már egyre többet tudunk: a gyimesi racka. Első számú szakértőjének sokan Földi Gyulát tartják.

Egyre szűkebb utakon haladunk Palócföldre érve. Nógrádban járunk, de már majdnem átléptünk Heves északi szegletébe. A vidék gyönyörű, ám csupán egy-egy kis parasztház őrzi az egykor élő népi kultúra nyomait, az épületek többsége már a szocialista korszakot idézi. S miközben haladunk, azon töprengünk, vajon miből tudnak errefelé megélni az emberek. Mátranovákra érve hirtelen minden megváltozik: többemeletes házak a domboldalban, egy üzemcsarnok homlokzatán pedig hatalmas felirat: Bombardier. Váratlan fejlemény, mintha eltévedtünk volna: nem erre számítunk Barkóföld határában. Fordulunk aztán egyet jobbra, egyet balra, és végre úgy érezzük, igazán megérkeztünk: tanyaépület, istállók, ólak és széles legelők. A hegyoldalban juhok: hortobágyiak, vagyis magyarok, ahogy a gazda mondja, és gyimesiek. Itt dolgozik Földi Gyula két fiával: Ádámmal és Dáviddal.

Gondos kezek

Gyimesi rackákat keresve találtam a tanya tulajdonosaira, merthogy akik jobban elmélyültek a juhászat dolgaiban, a gyimesi rackákat illetően mindahányan Földi Gyuláékat ajánlották. A birtok - hivatalos nevén Faluhely Major - igazi rezervátuma a magyar háziállatoknak. Fekete és fehér magyar racka, gyimesi racka, magyar óriás nyúl, mangalica, nyuszjanyakú palóc tyúk, magyar kacsa - megannyi rejtett, de kibontatlan értéke a hazai "háztáji" világnak.

Mielőtt a részletekbe bonyolódnánk, engedtessék meg egy megjegyzés: a köztudatban él egy téves, ám igen mély beidegződés. Eszerint a nemzeti kultúránkhoz tartozó értékeink - növény- és állatfajtáink vagy éppen ételeink és tárgyaink - csak úgy léteznek. Ott legelnek a hegyekben, nőnek a kertekben, főnek a konyhákban, aztán egyszer csak valaki felfedezi őket, és egy csapásra beterelődnek mindannyiunk nagy hungarikumtárába. Pedig nem így van! Minden úgy jellemez minket, amilyenek magunk is vagyunk. Ha a tárgyak, növények és állatok nem jutnak gondos kezekbe, amelyek megértik részleteit, kibontják értékeit, felfedezik egyéniségét, akkor a "hungarikumság" legfőbb ismérve a felszínesség és slamposság lesz. Pedig a cél megmutatni azt, hogy ami közelünkbe kerül, a legszebb teljességében bomlik ki a kezeink között. Megmutatni, hogy ha valami érték megjelenik a környezetünkben, az nem elsikkad, elszürkül, hanem kivirágzik. A hungarikum nem létezhet az ember nélkül, aki betölti szerepét. Hát, valami ilyesmire találunk bizonyságot Földiék tanyáján.

Azt gondolná az ember, hogy a gyimesi racka a Gyimesekben él, közeli rokona a pödrött szarvú magyar rackának, s nincs más vágya, mint elhagyni a mai Románia területét, hogy újra otthon lehessen. Mint Földi Gyula és a néprajzi doktorátusát Kolozsvárott védő Ádám elmesélte, a helyzet ennél sokkal összetettebb.

Nagy testű, hosszú gyapjat adó

Földi Gyula - aki hosszú nemzedékek óta pásztorkodással foglalkozó családból származik - az 1990-es évek elején kényszerült önálló birtok alapítására, amikor a szövetkezet juhászatát felszámolták. Miután bebizonyosodott, hogy a feltételek nem teszik kifizetődővé a belterjes juhtenyésztést, eladták merinó törzstenyészetüket, és 2003-ban külterjes gazdálkodásra, magyar rackák tartására tértek rá. Egy évvel később a kisebb fiútól, Dávidtól jött az ötlet, meg kellene próbálni gyimesi rackákkal foglalkozni, hát belevágtak.

Azokban az időkben Magyarországon már vagy 25 éves múltra tekintett vissza a hazai gyimesi racka tartása. A tartása, nem pedig a tenyésztése, hiszen az igazi tudatosság csak lassan hatotta át a munkát. A történet ugyanis úgy kezdődött, hogy a nyolcvanas évek közepén egy móc pásztor áthajtott a zöldhatáron egy 900 gyimesi rackából álló nyájat, mert itt biztosabbnak látta jövőjét. Nem tett mást, mint amit előtte évszázadokon keresztül ősei is tettek, csak időközben a történelem húzott egy határt. Az állománya idővel szétzilálódott, de egy kisebb hányadot génmegőrzési céllal megtartottak.

Ezt követően a név ismét beszivárgott a hazai köztudatba, és a nyolcvanas évek végén nagy számban (1200 db), de válogatás nélkül gyimesi rackaként hoztak be Erdélyből juhokat. Amikor 2004-ben Földi Gyuláék a fajta mellett döntöttek, azzal a szándékkal indultak Erdélybe, hogy körülbelül 50 darabot vásárolnak. A Nagyszeben mellett kiszemelt 700-as nyájban azonban csak tíz anyaállatot találtak, amire ráillett a régi magyar fajtaleírás. Az apaállatok megtalálása még nehezebb volt. Innen kellett elkezdeni felépíteni a mátranováki törzsállományt.

Kiváló hús, elegendő tej

A gyimesi racka mint fajta ezekben az években született meg újra. A tartásával szinte véletlenszerűen foglalkozó erdélyi magyarok és románok sem ismerték a nevét, nem is szelektálták juhállományukat: általában megkülönböztetik a curkánt és a birkajuhot, esetleg a cigáját, egyéb szétválasztásban nem mélyedtek el. A racka vagy gyimesi racka a fajtaleírás, a minőségi elkülönítés igényével csak Magyarországon élt és él ma is. A gyimesi racka fajtajegyeit Schandl József írta le először, és ő adta neki ezt a nevet is, mint a magyarok által szerte Erdélyben (tehát nem csak Gyimesben) tartott juhnak. Mindazonáltal Földi Gyuláék a román curkántól való elkülönítés legfontosabb ismérvét - a testméretet és a tetszetős színrajzolatot - az Állattenyésztők Lapja egy 1941-es számában fedezték fel. Ebben az újságcikkben a kirendelt miniszteri biztos leírta a visszacsatolt területek állatállományát, és egyértelműen rögzítette, hogy az erdélyi magyarság kezén a cigájával keresztezett racka juhok vannak: jóval nagyobb testű, szép és hosszú gyapjat adó, jó tejtermelő és báránynevelő fajta. A románok ugyanakkor nagy szakértelemmel, de kisebb testű curkán juhokat tartanak, melyek alig 30 kilós testméretükhöz képest sok tejet adnak. 

A fajta kialakulásának, genetikai elkülönülésének nem kedvezett a szocialista Románia, ahol klasszikus értelemben a mai napig nem törzskönyvezik az állatokat. Így a gyimesi rackának mint önálló fajtának az ismerete a határon innen, maga a génállomány nagy része pedig - meglehetősen kevert formában - Erdélyben élt, egészen az 1990-es évek elejéig, amíg el nem kezdődött a gyimesi racka vérvonalának tudatos hazai szelektálása. A vegyes állományok szakmai alapú válogatásában kiemelt szerepe volt Dunka Béla debreceni juhtenyésztőnek.

A gyimesi racka fajtaleírása - aminek az elkészítésében Földi Gyulának nagy szerepe volt - 2008-ban újult meg. A munka azonban ezzel nem ért véget: most éljük azokat a nehéz, vitáktól terhelt éveket, amikor a gyakorlatban formálódik a gyimesi racka mint fajta, és közhelyből, múzeumi fogalomból, valós, élő karakterré válhat. És ez az aprólékos, finom munkának is az ideje, amikor a nagy nehezen kialakult tenyészvonalakra különösképpen vigyázni kell, mert könnyen elmosódhatnak figyelmetlen tenyésztéssel és a könnyebb útnak tűnő, válogatás nélküli importtal. És ez az az időszak, amikor a fajta genetikai centruma, törzskönyvezése mint a hungarikumság legfőbb letéteményese teljes erejében kialakulhat. No és persze kell még valami: emberek, akik ki tudják használni ennek a külterjes tartásra kiválóan alkalmas fajtának az adottságait.

A gyimesi racka ugyanis a külterjes tartásban mutatja meg igazi értékeit. Jól tűri a természet szélsőségeit, ellenálló, kiváló húst és kellő mennyiségű tejet ad ridegtartásban is - olyan körülmények között, amit a merinó típusú birkák nem viselnek el. Csak tér kell, szabad legelő, ahol kedvére válogathat magának a hegyen legelészve. Vagyis a látványos eredményekhez emberekre és további emberekre volna szükség. Olyanokra, akik meg tudják szervezni, hogy a magára hagyott, a tarlóégetésekkel csak részben karbantartható tájakat legeltetéssel tartsák fenn, és ne vegye azt vissza tőlünk a bozót egyre nagyobb méretekben. 

Van egy remek fajtánk, ami valóban a mi fajtánk lehet. A legnagyobb teljesítmények a világ háta mögött születnek - legyen szó akár a Gyimesekről, akár Mátranovákról, akár Budapest határáról. S nem is feltétlenül nagy pénznek kell bábáskodnia a születés körül, sokkal inkább a kiapadhatatlan megszállottságnak - a lehető legjobb értelemben!